Idén is tart ingyenes vezetéstechnikai tréninget a Ford!

Egy év kihagyás után újra lehet jelentkezni a Ford vezetéstechnikai tréningjére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amerikában hívták életre, de aztán Európába érve is nagy sikert aratott a Ford Driving Skills for Life nevű rendezvénye, amelyen fiatal, friss jogsis vezetőknek adnak lehetőséget, hogy fejlesszék a tudásukat.

Most már a világ 46 országában rendezik meg évről évre a Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozatot, bár tavaly a járvány miatt itthon elmaradt, de idén szerencsére újra lehetőség nyílt a szervezésre. Így ismét alkalma lesz – ezúttal 200 – friss jogsis fiatalnak, hogy nagyobb vezetési tudásra tegyenek szert. Jelentkezni 18-26 éves korig lehet, a statisztikák szerint az ő korosztályukból évek óta 50-70 fő veszíti életét közúti balesetben, ami az ilyen balesetben elhunytak 10 százaléka. Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-26 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a nagy sikerű Ford Driving Skills for Life CSR-programot a tavalyi kényszerű szünet után folytathatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 25-26-án szervezett 4 kis csoportos vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket” - mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.
Hirdetés
Hazánkban a program 20217-es indulása óta több, mint 1700-an vettek részt a fél napos tréningeken. A négy, egyenként félnapos tréningre szeptember 25-26-án kerül sor, amire az érdeklődők már most is jelentkezhetnek a drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják az olyan közlekedési veszélyhelyzetek kezelését mint például a vészfékezés akadálykikerüléssel, a jégen megcsúszó, alulkormányzott jármű kezelése, illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is. A tréningeken idén már kiemelt figyelmet fordít a Ford az elektromos közlekedés kihívásaira. A résztvevők megtapasztalhatják, milyen egy elektromos autót vezetni, valamint a scooterrel való helyes közlekedés gyakorlására is készülnek gyakorlatokkal a szervezők. Szó szerint kijózanítóak a hazai közúti balesetekkel foglalkozó statisztikák. 2020- ban a hazai közutakon összesen 13778 személysérüléses közúti közlekedési baleset történt, melynek nagyságrendileg 15%-át, közel 2000-et 25 évesnél fiatalabbak okoztak. A 200 000 jogosítvánnyal rendelkező, ebbe a korosztályba tartozó személy továbbá nemcsak a balesetek okozója, de számos esetben ők az áldozatok is. A közutakon évente 18-22 000 ember sérül meg vagy veszíti életét, akik közül 5000-5500 fő, a sérültek egynegyede szintén 25 évnél fiatalabb volt. Közülük évente 70-90 fő halt meg. A Rendőrségnél szomorúan látjuk, hogy a fiatalok meggondolatlansága milyen veszélyt jelent saját maguk, és a közlekedésben részt vevő többi szereplő számára is. Üdvözöljük a mostani kezdeményezést, és minden támogatást biztosítunk a Ford Driving Skills For Life képzéssorozathoz” – mondta el Óberling József, rendőr ezredes az ORFK-OBB képviseletében.
Hirdetés
Az idei rendezvényen kiemelt figyelmet szentelnek a közösségi médiahasználatból és a telefonálási szokásokból adódó veszélyeknek is. A Ford kutatása szerint a 18-24 éves korcsoportba tartozó autóvezetők 13 százaléka ül autóba egy-egy buli után, és 43 százaléka SMS-ezik, 36 százalékuk telefonál, 11 százalékuk néz mobilon videókat vagy szelfizik vezetés közben. A Driving Skills for Life mellett a Ford Magyarország idén a Hungarian Police Rally Teammel és az ORFK-OBB-vel együttműködve is indított egy projektet. A kampány keretében a 2021-es Magyar Rally Bajnokság futamain egy közlekedésbiztonsági parkban várják a rally szerelmeseit, hogy a futamok szüneteiben sok hasznos információval, játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos vezetésre. A kampány főszereplője a Hungarian Police Rally Team új autója, egy Rally3-as Ford Fiesta, mely az idei DSFL Programokon is látható lesz. Emellett a rendőrség az OBBPoint applikációval is megpróbálja szabályos vezetésre ösztönözni a közlekedőket. Ez a világ első, sebesség alapon működő „hűségpont”-rendszere, amelyről ide kattintva olvashatsz többet.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?