Ilyen lehetne az új Skoda kisbusz!

A Skoda egyik dizájnere elengedte a fantáziáját és feltámasztotta a 1203-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak skicceken, de újra él a 1203. A csehszlovák ipar remekbeszabott kisbusza 1968-tól 1990-ig készült. Most akár újra ihletet meríthetnének a mérnökök egy új változathoz a kollégájuk rajzaiból.

Érdekes projektet indított a Skoda: minden hónapban előrukkoltak egy rég letűnt modelljük reinkarnációjával, igaz csak skiccek formájában. A 1203 már az ötödik a sorban. Elkövetője egy bizonyos Daniel Hájek, aki természetesen a Skodánál dolgozik dizájnerként. Többnyire felhasználói felületeket tervez, ám most kapott egy lehetőséget, hogy távolabbra kalandozhasson a fantáziája. Mivel gyerekkori emlékek fűzik a 1203-ashoz, nem volt nehéz dolga a megrajzolásával. 15 éves korában a családjuk is használt egy ilyen masinát, ez volt az első jármű az életében, amit vezethetett. Hájek egyébként valóban úgy gondolja, hogy lenne helye a Skoda palettáján egy ilyen autónak, egy modern egyterűnek. Még akkor is, ha most a SUV a legdivatosabb járműfajta. Simán lehetne belőle lakóautót faragni, egyik skiccén ezt is megmutatta, sátortetős változatot is rajzolva belőle. A dizájner több jellegzetes elemet átmentett a 21. századi változatra. Többek között kerek fényszórókat, bár csak félkörív formájában, megtoldva egy érdekes fénycsíkkal. Jól kivehető a hűtőmaszkot és a fényszórókat keretbe foglaló, kiugró „homlok”, de a meredek szélvédőt is próbálta megtartani. Elmondása szerint egyértelművé akarta tenni, hogy ez egy újkori 1203, de mégsem szerette volna túlságosan retróra faragni. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez csak egy játék a ceruzával. Nem valószínű, hogy a Skoda meg is építi ezt az autót, bár, ha a közönség visszajelzései annyira pozitívak lesznek, talán mégis elgondolkoznak rajta.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?