Íme az Opel Astra K ülései

Kezdődik a peep show: további részletek a 2016-os Opel Astráról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új, továbbfejlesztett komfortüléseket hoz az új Opel Astra, a szélesebb tartományú állíthatósággal az átlagosnál alacsonyabbaknak is kényelmes lesz.


Az Opel már korábban bemutatta az ősszel érkező Astra K-t, de még nem minden részletével. Az őszi Frankfurti Autószalonon debütáló újdonság tárházából most az üléseiről közölt képeket és információkat a gyártó. A csaknem 5 éves munkával továbbfejlesztett ülések teljesen új vázat kaptak, így csak a két első 10 kilogrammos tömegcsökkentést hoz. Újak, a korábbiaknál több levegőt átengedők, kevésbé izzasztók a kárpitok. Az első ülések 6,5 centis magasságszabályzási tartománya a kategória legjobbja, fontos ez, hogy az átlagosnál alacsonyabb sofőrök is kényelmes, biztonságos pozícióban vezethessenek.
Hátul is finomítottak az ülés formázásán és a háttámla dőlésén a kényelem érdekében, de igazából az első ülések hozzák a komoly újdonságokat. A már említettek mellett 18 irányú elektromos állítást, szabályozható oldaltartást, szellőztetés és masszázs lehetőségét is. Az ülésfűtés opciója hául is megjelent.
Hirdetés
Miként azt Charlie Klein, az Opel fejlesztésért felelős elnökhelyettese elmondta, az üléspozíció, illetve az üléskényelem az autók egyik legfontosabb jellemzője, mind kényelem, mind pedig biztonság szempontjából, de természetesen a dizájn terén is meghatározók. Az Opel ezért helyez ilyen nagy hangsúlyt üléseire, s kínálja ergonomikus, AGR tanúsítványos (a német hát- és gerincbántalmakat vizsgáló szervezet által javasolt) üléseit 2003 óta. Az első ilyen ülés a Signumban jelent meg, ma pedig a Merivától kezdve legtöbb modelljében megtalálható. Az új Astra világpremierje szeptember 15-én lesz a Frankfurti Autószalonon, ám a jelenlegi hírek szerint már egy héttel korábban láthatjuk és bemutathatjuk majd. Természetesen nem kizárt, hogy addig további információkat is megtudhatunk és közölhetünk róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Ford Focus-ba lehet például.

    És iszonyat jó dolog az ülésszellőztetés. Ha van klíma, akkor nem akkora probléma, de azért én is hiányolom a saját autómból.

    Mondjuk ha lenne ülésszellőztetésem, lehet nem kéne már 25 fokban légkondit kapcsolnom 🙂

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Kár hogy megint olyan dolgokról beszélgetünk, ami a 7-8 milliós csúcsmodellekben lesz csak benne (ülés szellőztetés, deréktámasz, elektromos magasságállítás). A mezei felhasználó ugyanúgy beleizzad majd az olcsó nylon kárpitba és ugyanúgy csúszkál majd az oldaltartás nélküli ülésekben mint eddig. Jó nagy marketing bullshit az egész. AGR tanúsítány, röhögnöm kell. Egy ülés nem attól lesz kényelmes hogy valamelyik önjelölt német falusi “intézet” rányom egy plecsnit. A most vásárolt filléres kínai gumimatracomon is 3 ilyen plecsni van… És még azt sugallják, hogy már 2003-ban is milyen szipi-szupi üléseket raktak az Opelekbe. Hát aki ül(t) korabeli Astrában, Merivában vagy Corsában, tudna mesélni…, valószínűleg a legszarabb ülések voltak a Daciát és a Suzukit leszámítva. Nagyon ki kellett már valamit találni, hogy el lehessen valamivel adni az új Opeleket, ha már technológiával dizájnnal vagy vezetési élménnyel nem lehet őket megvádolni.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Miért melyik nem prémium kompaktba lehet még ülésszellőztetést rendelni az Astrán kívül, ami még meg sem jelent?
    Az még E90-es akkor, amit itthon vettek 0 km-el? (ha igaz)
    Fura, hogy írod ilyen szarok olyan szarok a prémiumok, mégis azokat használod…bár szerintem neked max a háttérképed prémium autó 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Tényleg nem vitázni akarok .. de te az ajándék szervizt is kevered a garancia időszakkal .. nos akkor hogy lehet neked rolleren kívül bármi másod ? 😀
    Én azt mondom hogy ciki erősen BMW nél 3-4 szériához nincs ülés szellőzés prémium szegmensben mikor már a nem prémium kompaktokba is lehet rendelni … Sőt ez nem ciki hanem űber ultra gáz !

    A 3 as meg valóban nem az enyém ” szerencsére ” már szétvertem volna kalapáccsal amennyi baja annak a szerencsétlen szarnak van 3 évesen .. és bármilyen meglepő 0 km-el vették a hivatalos márkakereskedőtől …

    Azt meg nem kezdem el sorolni hány ” prémium ” márkához volt szerencsém eddigi pályafutásom során mert belepirulnál … maradjunk annyiban , hogy garancia idő leteltével mind ment vissza a kereskedésbe és valaki ” jól” járt vele .

    Nálam egy autó nem státusz szimbólum vagy dísztárgy hanem használati cikk ezért van az hogy 2 éves korában 100-120.000 lm el cserére érettek az autóim . Pont ebből kifolyólag nem veszek meg olyan márkát amiben nincs az ülésszellőztetés extra mert nem szeretek 500-1000 km vezetés után izzadtan büdösen csatakosan kiszállni belőle … mint írtam én nem klímázok mert fáj tőle a fejem … és számomra ez az extra többet ér mint egy BMW jel az autó elején …

    Én itt be is fejeztem mert értetlen embernek mondhatsz bármit nem fogja fel … lásd :5éves BMW garancia szerinted … :DDDD

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az ár kérdésében egyetértünk. Ez már nem az alsó közép. De mondjuk egy Passat is lehet 17 Misi. Annak az árából 3 ilyet lehet venni. Nincs arányban.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Melyiket ítéltem el? Ott kezdtük, hogy szerintem túl közel van az Opel ára a prémium autókhoz. Erre jött Kaller, hogy milyen szarok a prémium autók. 0 tapasztalattal. Hát ha közöd nincs a BMW-khez vagy egyéb prémiumokhoz, akkor nem értem honnan veszitek, hogy szarok…Nem kell lehülyézni, aki prémium autóval jár, akkor pl a Samsung egy nagyon jó márka, akkor ott is mindenki hülye, aki azt vette meg és nem egy kevésbé ismert márkát féláron?

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nincs BMW-m, mert nem kell. Szerinted csak akkor lehet tudásod, ha tapasztalod a dolgokat? Nem kell hülyének lennem ahhoz, hogy tudjam mennyi hülye van szabadon.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Hol vannak itt az ész érvek? Egy BMW-t vezettél(bár azt is kétlem), ami lehet full le van élve meg minden és ez alapján megítéled az összes autót… Soha nem volt BMW-d és más prémium autód sem, de nyomod, hogy milyen szarok meg elromlanak stb. Akkor ki az, aki itt trollkodik és kisebbségi komplexusa van hát te szóval ideje kezeltetned magad…

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Azért nem “szidom ” a Peugeotot mert abba is lehet rendelni :DDDD csak a fasza prémium 20 milliós BMW-t adják ki enélkül :DDD hiába nahh a Germán ember nem izzad még 50 fokban sem ezért nincs rá szükségük .. vagy hozzá tartozik a Germán emberek szagához az izzadság .. erre még nem jöttem rá .

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nyugodj meg neked sincs BMW-d … :DDDDD hazudozol itt össze vissza , ha meg valaki megcáfolja ész érvekkel a hülyeséged akkor jön a hárítás 😀 .Tipikus az ápolók Lipóton tudják hogy te itt Trollkodsz egész nap ??? Mert ha kiderül megint leszedálnak egy hétre aztán nézhetsz … :DDDD

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Baszki te beteg vagy :DDDDDD kevered a szervizt a garanciával … :DDDD nézd már meg mi van odaírva itt weboldal mentése : http://kepfeltoltes.hu/view/150723/bmw_www.kepfeltoltes.hu_.jpg DÍJMENTES KARBANTARTÁS 5 ÉV … ez nem garancia fogd már fel hanem az hogy a kötelező szervizre beviszed a kocsit és az olajat meg a szűrőt és a munkadíjat nem kell kifizetned 100.000 km vagy 5 évig … ez NEM GARANCIA IDŐ a garancia idő 2 év km korlátozás nélkül és annyi …

    De lehet neked külön adtak 20 év garanciát és 80 év ingyen szervizt a fostalicskádra … :DDD

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Egy prémium autó semmivel sem rosszabb, mint egy sima. Mindegyik ugyanúgy eltud romlani tök mindegy mennyi a gari. Minden márkánál vannak kerülendő motorok. Egy prémium autó drágább ezzel általában mindenki tisztában van, aki nem érti meg, hogy miért annyi a prémium az üljön bele egybe. Nézze meg az illesztési minőséget, tapogassa meg az anyagokat stb stb Aki igénytelen az úgy se fogja ezeket a dolgokat értékelni az ne is vegyen ilyet. Az vegyen egy régi terepjárót aminek a belsejét slaggal is ki lehet mosatni aztán ennyi 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Hát látszik mennyire nem ismered a prémium autókat. Ezekbe már nem kézzel kell letekerni az ablakot, mint a tiédben 😀 Aki prémium autót vesz az tudja, hogy minden többe fog kerülni. Na és? Akinek ez nem fér bele az ne vegye meg ennyi.. Több kütyü van benne ezért nagyobb az esélye, hogy valami elromlik. Nem 20 extra van benne, mint egy átlag autóban hanem 100. Nem kell szó szerint venni csak írtam valamit. Mint már sokszor elmondtam az én autómba több, mint 200 ezer km van és semmi nagyobb baja nem volt, szóval hiába osszátok az észt, ebben nekem van tapasztalatom. Tudtommal itt senki más nem BMW tulaj szóval erről ennyit…

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az Opelekre tavaly óta már 4 év garancia van…más országokban meg már több éve 5 év garancia, csak Magyarországon korábban megvették 2 évvel is, így felesleges volt hosszabbat biztosítani.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Igazad van. A prémium a felhasznált anyagok minőségétől lesz prémium. Ebből azonban nem következik egyértelműen a megbízhatóság, a felszereltség, a tartósság. Lehet tekerős az ablak, de a tekerő be legyen bőrözve.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Linkeld be az 5 év ingyen garanciát a BMW hivatalos Magyar oldaláról …
    Nincs mire irigykednem mint írtam havi 3 napot kell eltöltenem egy 328i fostalicskában … 3 nap alatt 2500-3000 km-et kell vezetnem … és igen nekem hiányzik belőle az ülésszellőztetés pont azért mert én egyhuzamban 500km-et megyek nem 2 kilométert városba menősködni a pláza elé beparkolva mint sokan használják a BMW erre a célra . És igen 2 év garancia van rá ugyan is ez egy új kocsi volt 3 éve és mint írtam világít a műszerfala mint a karácsonyfa … ebből adódóan nem javítják már garanciába. Amit nem tudsz felfogni a gyenge elméddel hogy az integrált szerviz az nem egyenlő a garanciával amit te hajtogatsz fanatikusan azt úgy hívják integrált szerviz 5 év vagy 100.000 km az ingyenes de ott is csak a nem kopó alkatrészekre vonatkozik a 3 év 80.000 km + kopó alkatrészek már fizetősek 5 év vagy 100.000 km szintén fizetős és van egy 6 év vagy 150.000 km szerviz + kopó alkatrészek ami szintén fizetős… de ez nem garancia időre vonatkozik hanem a kötelező márkaszervizre … remélem érted a különbséget !!!!

    KÍVÁNCSIAN VÁROM AZ 5 ÉVES GARANCIA IDŐRE VONATKOZÓ LINKEDET !!!

    Csak mert bevittem a kocsit a legközelebbi BMW szervizbe mikor először kiírta és ott közölték velem hogy 2 év a garancia rá … 😀 😀 de biztos rosszul tudta a szerviz vezető és te tudod jobban … :DDDDD

    BMW volt idáig a legszarabb prémium autó amit vezetnem kellett ” Audi ,Saab , Merci , BMW ” ezeken vagyok túl … több közülük saját céges tulajdon volt !! A garancia idő lejárta után mind ment a használt piacra és valaki” jól járt vele ” :DDD

    Ha össze kellene hasonlítanom a márkákat idáig a legjobb a Merci volt ” most is egy új benzines C van beszerzés alatt ” aztán jött az Audi , majd a Saab és szerencsémre a 3 as BMW nem az enyém ha ez enyém lenne már biztosan betoltam volna a legelső kereskedésbe és a legjobb ajánlatért megváltam volna tőle … de a BMW kérdésben nem én döntök …

    És mielőtt neked az jönne le hogy sofőr vagyok hát nem .. csak a barátom megkér rá mikor ő nem tud elmenni egy túrára és a feleségének kell mennie hivatalos ügyeket intézni , hogy vigyem el … ezért ülök csak bele …

    De mint fentebb is írtam akkor linkeld be a BMW 5 éves ingyen garanciát és zárjuk már le ezt a meddő vitát ezzel … :DDDD

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Te csak azért szidod a prémium autókat, mert irigy vagy arra akinek az van. Nem lep meg itthon sokan így vannak ezzel. Na figyi te ostoba, ha már te is ilyen szépen szóltál hozzám (ebből is látszik ki lakik a gettóba)…
    Menj már fel a BMW oldalára és nézd már meg, hogy ingyen van 5 év garancia rá. Előbb nézz utána ne csak a hülyeségeidet lökd.
    Amúgy meg érdekes a prémium autókra 4-5 év garit adnak az Opelre stb re meg csak 2-t, akkor melyik a szar? Nem is értem miről beszélsz. Akkor melyik is romlik el előbb…
    Én az enyémet élvezem is szervizkönyves hibátlan még mindig. Te meg kezeltesd magad a kisebbségi komplexusoddal…ne ide írj olyan dolgokat, amik nem igazak. Amit Z-Iminek írtál az is megerősít ebben, hogy erről van szó 🙂
    Az meg a másik, hogy valószínű te soha nem ültél BMW-be vagy legalább néztél volna valami autósműsort hallhattad volna, hogy mennyire dicsérik a belteret. Minőségi anyagok, ergonómia.stb Legalább, akkor olvass el pár tesztet… Ajánlom a Top Geart amiben az 5 ös BMW-t tesztelik. Mivel angol műsor az angol autókat szeretik dicsőíteni, mégis az új 5-ös BMW-re azt mondták, hogy annyira jó lett, hogy jelenleg ez az autó amire azt lehet mondani, hogy a legközelebb áll a tökéleteshez. Nekik el is hiheted rengeteg autót teszteltek már, nem úgy mint te. Amúgy mindenhol dicsérik a BMW-ket, mert remek autókat gyártanak a vezetési élmény, pedig nagyobb, mint bármelyik autóban… Szóval előbb tényleg ülj bele egy prémiumba aztán kezeltesd magad:)

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Akkor magyarázd már el légyélszíves hogy szerinted mitől ” prémium ” a prémium autó .. mert szerintem az anyagok felhasználási minősége, az összeszerelés minősége, és hogy valami extravagáns tartós dolgot kapsz a pénzedért … na már most a BMW az pont nem ilyen … kapsz egy átlagos minőségű belteret eléggé silány anyagokkal … tartósságról ne is beszéljünk a lentebb említett BMW 3 ast amit vezetnem kell nem lehet vele elmenni úgy 1000km-et hogy ne világítson a műszerfala mint egy karácsonyfa … az extravagáns meg már koránt sem a BMW jelzője . Akkor mitől prémium ez a márka ???

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Azért mert azoknak az embereknek akiknek a márkajelzés többet ér mint a tartalom amit kap a pénzéért kisebbségi kisebbségi komplexus szenvednek és így próbálnak meg ” feljebb jutni ” a virtuális ranglétrán . Azt gondolják hogy a márkajelzés majd emeli az ő státuszukat és ettől ők majd valakik lesznek . De ugyan az a jelentéktelen kis szardarab marad aki azelőtt volt annyi különbséggel hogy egy közutálat tárgyát képező autóban ül … Ha megnézed a Dácia Duster reklámját vicces hogy már ott is azt sulykolják akkor vagy valaki ha terepjárót vezetsz .. mondjuk nem tudom melyik agyhalott gondolja azt hogy a Duster egy terepjáró de ám legyen …

    Marketingesek azért hozták létre a ” Prémium “szegmenst , hogy a fentebb említett beteg embereket lehúzhassák és elhitetik velük ha ilyenbe ülnek akkor már valakik …. közben meg az autó tartalmi értéke harmad annyit ér mint amit kifizetett érte nem is beszélve az utána következő szervizdíjakról .

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Legnagyobb lehúzás a ” prémium ” szegmens … mert ugye régebben azért fizettél többet valamiért mert az ritkábban romlik el … most meg azért fizetsz prémium felárat hogy gyakrabban romoljon el 3 szor annyiért javítva mint egy nem ” prémium ” autót .Régebben az volt …” hát sajnos kontakthibás a kábelköteg valahol… ” aztán jött a …” hááát sajnos meghalt a kompjúter … ” korszak és most elértünk ahhoz a korszakhoz , hogy : …” hát sajnos tönkrement a jeladó …. ” oké de minek ad jelet és miért megy tönkre előbb mint egy nem prémium gyártónál? Nahh ezek a prémim szolgáltatások ezért vegyél ” prémium ” autót …

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Jössz itt a fapados BMW-ddel , miért ne mondhatnék ilyent az utcán hogy egyszerű emberek autója a BMW??? Én nem gettóban lakok mint te hogy agyonverjenek a romákok 😀 😀 . Felénk nyugodtan mondhatsz bármit nem fognak megverni …

    Egyébként ha én is jégakkukon ülnék mint te akkor lehet hogy én se izzadnék ki a szaros Dakota bőrkárpiton mikor vezetem azt a szartalicskát …

    Az nem 5 év garancia te agyhalott hanem 3 év vagy 100.000 km integrált szerviz … és válthatsz 5 év vagy 150.000 km + költséggel meghosszabbított szervizre … az autóra magára 2 év garanciát vállalnak … húúúúú de prémium szolgáltatás … :DDDD ebből si látszik hogy te egy tipikus BMW felhasználó vagy … azt sem tudod mennyi a garancia csak a márkajelzés fontos . 😉 😀 ez a márka neked szól élvezd majd használtan egy szétrúgott visszatekert szart ha visszajön az autók ” benullázós hitele” beleülhetsz egy 15 év körüli trágyadombba… addig meg csak álmodozz róla .

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    [i]“Értem én, csak fel nem foghatom, hogy miért lehet a márkajelért még mindig milliókat kifizettetni…” [/i]

    Dehogy érted. Ha értenéd, akkor ezt a kijelentésedet most töröltetnéd az adminnal. Mondom, kár vele vesződnöd. Talán ha egyszer 1 napot eltöltenél egy alapkivitelű prémium autóval, használnád, nyitnád-csuknád, tolnád neki szar úton és jón….. majd ugyancsak 1 napot egy 20 évessel, akkor megértenéd.

    Tudod egy prémium autó és egy tucat autó közötti első különbség az, hogy az utóbbiban garantáltan gatya a futómű, legyen teletömve akárhány villany bizbasszal. És a megvilágosodás csak ezután kezdődik. Próbáld ki egyszer.

    Van tucat autóm is, meg prémium közeli is, tapasztalatból beszélek.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Értem én, csak fel nem foghatom, hogy miért lehet a márkajelért még mindig milliókat kifizettetni emberekkel. Nincs hiánygazdaság, csak meg kellene nézni mást is. Szóval az ablak lehet tekerős, de az prémium tekerő legyen? 🙂

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    [i]“Gyerekek ne vicceljetek már! HA a “csúcsluxus” prémium autómba a következőket kell rendelnem, mert az 5.8 Milliós alapárba nem fér bele, akkor az nekem nem prémium.”[/i]

    Te csúnyán kevered a luxust a prémiummal. Sose fogod megérteni, kár erre egy percet is pocsékolni.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Itt nem csak az ajtópuffanásról van szó, ülj már bele egy prémiumba aztán megtudod. Azt kétlem, hogy ezek az extrák egy 2001 -es Peugeotba benne vannak, de ha mégis biztos, hogy ezek ott se alapáron jártak hozzá, hanem feláras volt. Vettél egy Peugeot és azt hiszed, hogy minden, ami benne van alap volt?:)
    Amúgy meg ez minden márkánál így van, hogy a felszereltségbe mindent beleszoktak írni…nézd meg bármelyik másik márka listáját. Főleg az olcsóbb márkáknál írnak bele mindent, minél többnek látszódjon.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Gyerekek ne vicceljetek már! HA a “csúcsluxus” prémium autómba a következőket kell rendelnem, mert az 5.8 Milliós alapárba nem fér bele, akkor az nekem nem prémium. Ezekre gondolok: Belső tükör, automatikusan elsötétedő 88.900.-; Fény-/esőérzékelő 45.720.-; Fényszórómagasság-szabályozás(!) 54.610.-; Komfort-klímaautomatika 215.900.-; Komfortkulcs II. és riasztóberendezés 299.720.-; Kormány: 4 küllős, bőr, multifunkciós 132.080.-; Ködfényszóró az első lökhárítóba 67.310.-; Könyöktámasz elöl: hosszanti irányban 50.800.-; Külső tükrök: elektromosan behajtható 73.660.-; Sebességszabályozó berendezés 109.220.-; Ülések: Fűthető első ülések 120.650.-; Világítás: Megvilágított piperetükrök 26.670.-; Ezek a dolgok már a 2001-es Peugeotomban is benne vannak. De ha nektek az ajtópuffanás még mindig többet jelent, akkor maradjatok meg a sznob kis világotokban. Ezek pedig az alapfelszereltség részei (egy-kettő számomra nevetséges):
    3 ajtós verzió
    AUX-IN csatlakozó külső használatra
    Ablakmosó berendezés két folyamatos törlési sebesség és 4 fokozatban állítható intervallumkapcsoló
    Acélkerék teljes dísztárcsával 6,5Jx16 méretű, 205/55 R 16 gumiabroncsokkal
    Audi Singleframe hűtőrács kavicsszürke krómozott díszítő keret a hűtőrács körül, középen krómozott Audi logóval
    Audi rádió: egylemezes CD-lejátszóval (MP3- és WMA-formátumok lejátszására alkalmas) és AUX-IN csatlakozóval. Süllyeszthető kezelőegység 2,5″-os kijelzővel, 4 hangszóróval elöl, 40 watt összteljesítménnyel.
    Autóemelő és szerszámkészlet
    Belső világítás: elöl és hátul késleltetett kikapcsolással és érintkezővel minden ajtónál;
    kesztyűtartó- és csomagtérvilágítással
    Biztonsági fejvédelmi rendszer elöl
    Biztonságiöv kontroll, överő-szabályozó elöl, övfeszítők elöl
    Csomagtérbetét
    Dekorbetét: Mikrometál ezüst az ajtókárpitban és a műszerfalon
    Dinamikus futómű elöl McPherson rugóelemekkel és alsó háromszöglengőkarokkal, alumínium segédkerettel és csőstabilizátorral. Hátul 4 lengőkaros felfüggesztéssel, különálló rugó-lengéscsillapító elrendezéssel, segédkeret és csőstabilizátor
    EDS: Elektronikus differenciálzár funkció
    Elektromechanikus parkolófékrendszer magában foglalja a parkolófék-funkciót álló helyzetben, az indulássegítő rendszert a fék automatikus kioldásával induláskor, valamint a négy kerékre ható vészfék-funkciót menet közben
    Elektromechanikus szervókormány
    Elektronikus indításblokkoló (a gyújtáskulcsba/kormányzárba integrálva)
    Elektronikus stabilitás-ellenőrzés (ESC) kikapcsolható, hidraulikus fékasszisztenssel (elsőkerék-hajtású modelleknél: elektronikus keresztirányú differenciálzár-funkcióval)
    Elsősegély-csomag és elakadásjelző háromszög
    Fedélzeti irodalom magyarul
    Fekete ablakkeretek
    Függönylégzsák elöl/hátul oldallégzsákok elöl
    Fűthető ablakmosófúvókák
    Gumiabroncs 205/55 R16 91W
    Gumiabroncsnyomás-ellenőrző kijelző optikai és akusztikus úton figyelmeztet bármelyik keréknél érzékelt nyomáscsökkenésre
    Halogén fényszóró
    Hamutartó elöl a középkonzolban szivargyújtó elöl
    Hátsó ablaktörlő- és mosóberendezés
    Hátsó lámpák: ködzárófénnyel és fehér tolatólámpákkal, a hátsó ablakba épített harmadik féklámpa egészíti ki
    Hővédő üvegezés körbe, hangszigetelt szélvédő
    ISOFIX gyermekülés rögzítési pontok hátul
    ISOFIX gyermekülés rögzítési pontok elöl az első utasülésen
    Kalaptartó kivehető
    Karosszéria színére fényezett külső tükrök
    Karosszéria: horganyzott, önhordó, a fenéklemezzel összehegesztve, az első és a hátsó rész méretezett gyűrődő zónákkal. (12 év átrozsdásodás elleni garancia)
    Kesztyűtartó- és csomagtérvilágítás
    Kipufogócső: egyvezetékes az 1.6 TDI (105 LE) alapmotor esetén, egyébként két kipufogócső-vég a bal oldalon
    Kipörgésgátló (ASR) a motor teljesítményének szabályozásával csökkenti a hajtott kerekek kipörgését, ezzel növeli a stabilitást és javítja a tapadást az abroncs és az útfelület között
    Komfortbeszállás hátulra – egyben dönthető első ülés
    Komfortkapcsolós elekt. ablakemelők elöl biztonsági becsípődésgátlóval
    Kormánykerék 4 küllős dizájnnal
    Ködfényszóró nélkül
    Ködzárófény hátul
    Központi zár rádiótávirányítással (biztonsági belső kapcsolóval)
    Külső tükrök: elektromosan állítható, fűthető (jobb: konvex, bal: aszférikus)
    Külső tükör: Aszférikus bal oldali
    Külső tükör: Konvex jobb oldali
    Külön külső megjelelős nélkül kívül
    Lopásgátló kerékcsavarok
    Magasságállítható fejtámlák: elöl 2 db, hátul 3 db tömött kivitel
    Manuális klímaberendezés manuális belsőlevegő-keringtetéssel, pollenszűrővel, 4-fokozatú befúvás és manuálisan állítható levegőelosztás
    Manuális magasságállítású első ülések
    Műszerfalbetét szabályozható világítással, elektronikus sebességmérő kilométer- és napikilométer-számlálóval, fordulatszámmérővel, digitális órával, hűtőfolyadék-hőmérséklet kijelzővel és hajtóanyagszint-jelzővel
    Nappali fény
    Normál ülések elöl
    Oldalütközés-védelem: tartalmazza a nagy hajlítási szilárdságú ajtómerevítéseket és a megerősített karosszériát
    Osztott (1/3-2/3), dönthető, hátsó ülés
    Passzív hangszórók elöl: 4 hangszóróval elöl, 40 watt összteljesítménnyel
    Por és pollenszűrő
    Pótkerék: Gumiabroncs javító készlet, pótkerék ebben az esetben nincs
    Rögzítőszemek, 4 db a csomagtérben
    Start/Stop automatika, és energiavisszanyerés
    Sztenderd lökhárítók
    Szőnyegbetétek elöl/hátul
    Tetőélspoiler: a jármű színére fényezve, aerodinamikai szempontok figyelembevételével kialakított fényes fekete oldalsó betétekkel
    Térdlégzsák a vezetőnél
    Vezető- és utasoldali légzsák, térdlégzsák (utasoldali kikapcsolható)
    Állítható kormányoszlop (magasság- és axiális állítással)
    Üléshuzat: Marathon szövet

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Én terelek? Te vagy még mindig abban a hitben, hogy attól prémium egy autó, hogy sok benne az extra 😀 😀
    Erre persze nem írtál semmit…

    Ki írta, hogy a Matrix LED BMW találmány? Audi A8 ba volt először, én csak azt írtam, hogy a prémiumoktól vesznek át mindent. Az ülésszellőztetéssel jössz mikor az Astrába még meg sem jelent… 😀 Ez olyan mintha én azzal jönnék, hogy majd a következő 3-asban nézd meg milyen cuccok lesznek.

    “a BMW eléggé egyszerű autókat gyárt”
    Ezt válaszra se méltatom, de ilyet az utcán ne nagyon mondjál, mert ezért páran agyonvernének…
    Látszik amúgy, hogy nem értesz a BMW-khez és nem ismered a márkát, akkor tudnád, hogy 5 év garancia van rá. Több, mint a Mercire vagy Audira. Ha nem hiszed el menj a BMW konfigurátorra / felszerelések és alul láthatod…Nekem BMW-m van tapasztalatból beszélek, hogy mennyire minőségi anyagokból van. Több, mint 200.000km van benne és a kötelező szervizen kívül még semmi nagyobb dolgot nem kellett cserélni. Túl vannak méretezve és tartósak szóval ennyit erről.
    Te lehet úgy szállsz ki a kocsiból, hogy megizzadsz érdekes én a 40 fokba se izzadok benne…Valószínű nincs olyan hájas seggem, mint neked…
    Belőled inkább csak a prémium autósok iránti irigység szól, ha tényleg ültél volna BMW-be most kb az lenne a kedvenced, de mindegy.
    “de persze mikor valami tönkremegy benne akkor már nincs pénze megjavíttatni …”
    Te olvasod is amit írsz??? Ez bármelyik prémiumra igaz…Különben is a BMW vezeti az elégedettségi listákat meg az eladásokat is. Dubaiba is a legtöbben BMW-t meg Lexust vettek, pedig ők mindenből a legjobbat veszik. Szóval te csak a hülyeséget nyomod, közben fogalmad sincs az egészről 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Már megint terelsz és nem tudom vagy nem akarod felfogni mert elvakult BMW fanatikus vagy vagy egyszerűen kevés szinapszis épült fel az agyadban és ezért nem megy a megértése .

    NEM AZ A LÉNYEG KI MIT KITŐL VETT ÁT HANEM AZ HOGY A KÖCSÖG BMW 3-4 SZÉRIÁBA EGY 500 FORINTOS ALKATRÉSZT AMIT MÁS GYÁRTÓ ELAD minimum 200.000 ÉRT SEM LEHET RENDELNI …viszont egy nála több kategóriával lentebb pozicionált autóba meg igen … lásd ülés szellőztetés . Ez a lényeg nem az hogy a LED mátrix technológiát kitől vették át … egyébként az sem BMW találmány hanem az Audi alkalmazta először . A BMW 3 szériában és a facelift előtti 5 ben is csak olyan LED lámpa volt ami egy fix vetítési képpel rendelkezett tompított és reflektorral . A refit kapcsolta le ha érzékelte hogy jön szembe valami … az nem adaptív mint más konkurens gyártónál . Biztos te is tudod , hogy az adaptív LED lámpa egyik lényege , hogy folyamatosan reflektoron tartja a lámpát és csak azt takarja ki mikor érzékeli hogy akadály ” jönnek vagy utolért valamit az úton ” van előtte … Ez a technika csak most került bele pl a 3 as szériába kb 3 hete rendelhető a facelift előtte a jóval olcsóbb verzióval szerelték és mit ne mondjak egy hagyományos halogén lámpa jobban világít mint a szoban forgó nem adaptív LED BMW lámpa . De ha össze kel hasonlítani a ma kapható adaptív LED lámpákat és itt most nem a lézeres 7es lámpáról beszélek mivel az már nem csal LED technikára épül akkor szembetűnő az elmaradása fényerőben egy BMW LED lámpának az AUDI vagy Merci LED lámpákhoz képest . Ha vigasztal az Infiniti is ugyan itt tart ahol a BMW elég gyenge a LED lámpa fényereje és nem mind egy hogy éjszaka mennyire terheled a szemed ezáltal mennyire fáradsz el vezetés közben ….

    Összegzem a BMW eléggé egyszerű autókat gyárt egyszerű embereknek akik a márkajelzésen kívül más szinte nem is érdekli . Lásd Dakota bőrkárpit ami tapintásra is és kinézetre is úgy néz ki mint egy műbőr . 100.000 km vayg 2 év garancia vicceske a 21 században … Merci 4 év Audi 4 éve vagy 200.000 km vajon miért csak ennyi van a BMW-re ha oylan jó minőség … talán mert tudják a gyárban is hogy ennyire van tervezve a kocsi aztán jönnek alő a hüyleségei prémium szegmensben …

    BMW nek már nem nagyon van valós racionális értéke mint régebben mivel a legtöbb konkurens utolérte vagy megelőzte … lásd új C Merci-t jobb vezetni ” számomra legalábbis ” mint egy BMW 3-ast … BMW-nek már csak marketing értéke van … sok műmenő megveszi , hogy azzal villogjon de persze mikor valami tönkremegy benne akkor már nincs pénze megjavíttatni … erről szól a BMW a 21. században . Akkor sem kellene ha ütnének és kötelezően meg kellene vennem … pontosan a fentebb felsorolt okok miatt .

    A BMW 3 szériában egyetlen egy pozitív dolgot tudnék felsorolni az pedig a vezethetősége azon belül is a kormányzása … havonta 3-4 napot ” sofőrt játszok ” és pont egy benzines 3asban kell tengetnem a több száz kilométeres utat szóval tudom mit írok …. minden szar van benne amit csak lehetett rendelni ,de a számomra legfontosabb tételt nem lehetett és így nincs is benne … tudod mi az ugye 😀 ülés szellőztetés 😀 Tök jó kiszállni egy majdnem 20 millióra extrázott kocsiból foltos izzadt inggel több száz kilométeres vezetés után .

    Tudom előre most megint írsz valami hülyeséget , hogy de ez így vagy de ez úgy … viszont én tapasztalatból beszélek nem csak láttam az utcán egy ilyent és elábrándoztam rajta , hogy milyen jó lenne beleülni 😀

    Nem kell rá válaszolnod mert nem érdekel . köszi .

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nyilván nem az a lényeg , hogy fizetni kell érte … hanem hogy rendelni sem lehet bele a szóban forgó extrát … nincs aranyerem már eladtam te vetted meg és egész nap azt nyalogatod 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Mih? Mitől prémium? Már lejjebb is írtam, hogy már felépítésében is más dupla tűzfal stb sokkal halkabb, más az egész technológia. Nézd meg az illesztési hézagokat egy Golfon meg egy A3-on sokkal minőségibben van megcsinálva egy Audi. Neked komolyan csak az extrák miatt prémium egy autó. Ezt remélem csak viccből írtad 😀 Ha nem az elég gáz 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Na ez komoly fogalomzavar. Valami ugyanis nem attól prémium, hogy tele van tömve minden extrával. Ha így lenne, akkor egy szarig extrázott Astra már prémium lenne.
    Valami attól a technikai, technológiai előnytől prémium, amit már az alapmodellek is magukénak tudnak, legfeljebb nem parasztvakító extrákban jelenítenek meg, hanem a műszaki tartalomban.
    Zárd be egy alap A3 ajtaját, fordítsd el egy kapcsolóját, érintsd meg a belsejét, menj alá, nézd meg, szedd le a kárpitokat stb. stb. Meg fogod érteni, hogy valami nem attól prémium, hogy csúcsfelszereltségű. És majd akkor belátod, hógy lóf….t Golf az. Mindig lesz benne egy csomó dolog, ami finomabb, mint a Golfban.

    Aztán majd ülj bele 20 évesen és amikor azt érzed, hogy ez az öreg autó még mindig tudja azt, amit az akkori modern alsó közepes tucat márkák, akkor írj rám és folytatjuk a dumcsit.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Ok, az Astra sohasem volt prémium. Egy olcsó Német autó volt. A G Astra kb. Swift szinten volt. Talán. De 6 Millióért az Ódinál sem adnak full extrás autót, se prémiumot.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Komolyan kérdezed? Ülj bele egy 6 Milliós (ami az alapfelszereltség) A3-ba. Mitől prémium? Egy alsó középkategóriás autó. Nem több. Jól extrázva már lehet prémium, de az nem 6 Millió. Ugyanaz, mint az Octavia, Golf, és hasonló testvérei. Akkor azok is prémiumok? Mégegyszer: alapfelszereltségű A3. Abban csak a 4 karika a prémium.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Na hihetetlen, de most egyetértek Kempelennel…olyasmire vered a nyálad aminek semmi értelme. Az Astraba még csak most lesz majd rendelhető, kíváncsi leszek mennyiért. Te úgy állítod be mintha régóta lenne benne, akárcsak a LED lámpa azt is csak most lehet bele először rendelni. Jah nem is tudom kitől vették át a Mátrix LED-et is. Mindent a prémium autókból vesznek át, de mindegy aztán ennek örülsz jól van. Te hasonlítgatod az Opelt a prémiumokhoz, hogy már van benne az a szar. Ki nem szarja le soha nem fog felérni egy prémium autóval még így se. Már a felépítése sem olyan. Az meg a vicc kategória, ha majd alig fog kevesebbe kerülni, mint egy A3 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Kaller, a prémium szegmens nem a fillérba….ásról szól, fogd már föl. Fizetni kell mindenért, mert konzervet a prolik zabálnak. 1 millió a LED lámpa? Ki a f…t érdekel? A diszkont kolbászt edd te-mondják joggal, akiknek van pénzük.
    Nevetséges, ahogy csípőből fikázol dolgokat, amikért a fél aranyeredet odaadnád. :-DDD

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Blablablaaaa… a 4esbe sem lehet kérni 🙂 :DDDD buktad hiába szopod a BMW virtuális brokit ebből nem jössz ki jól . az gyakorlatilag egy 3as kuép csak átnevezték 4esnek mert ” az ránézésre 1 számmal nagyobb kategória ” több mint a 3 as és minél nagyobb elvet követve asok parasztról le lehet húzni még több bőrt … egyébként egy normálisabban extrázott 428i ami most már 430i annyiba kerül mint egy ugyan úgy felszerelt 528i ami nemsokára 530i-lesz .

    Egyébként 2003 ban az akkori pápaszemesben már volt … szóval … sőt a 9-5 Saab-ban is volt már 2001-ben … az meg hogy az Astrát hozod fel mint érv nem stimmel elvégre az Opel az nem nevezi magát prémium gyártónak és az Astra szerencsére nem BMW. Arra próbálok rávilágítani , hogy jóval olcsóbb nem prémium autóban van már olyan extra amit szerintem ostobaság kihagyni ha valaki új autót konfigurál …. elég nyáron beülni egy szövet üléses autóba főleg akinek fáj a feje a klímától , hogy tudja ez az extra megfizethetetlen …

    Az általad említett nagyon komoly felszerelés már most megrendelhető egy Opelhez vagy egy Fordhoz is … a 3 as szériában nincs lézeres fényszóró csak az új 7 be van több mint 1 milliós felárral … de ha már itt tartunk a BMW 3-4-5-6 szériához egy adaptívnak mondott full gagyi gyenge LED fényszórót árul elég csak összehasonlítani egy Audi vagy Mercedes Benz hasonló LED fényszórójához és máris látszik a különbség … pedig az említett 2 konkurens sem lézeres megoldással oldotta meg a LED-es lámpák egyik gyengeségét ….

    De mint fentebb is írtam nyugodtan vedd csak a szádba azt a bizonyos bajor kolbászt és nyeld le jóízűen … 😉 😀 😀 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nem törvényszerű, sőt! Magyarországon nem ritkán olcsóbbak az autók, mint az erősebb piacokon. Nem véletlen a reexport ténye és hosszú virágzása az elmúlt években.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az az évjárat lényege, hogy azelőtt az ülésszellőztetés nem volt olyan fontos dolog. Látod az Astrába is csak most tették bele. Amúgy ez mindig így van, hogy idővel a prémium gyártóktól veszik át a kisebb márkák ezeket az extrákat aztán reklámozzák, hogy már náluk is elérhető. A 4-es BMW-be lehet kérni ülésszellőztetést. Az már inkább prémium azért lett az a neve, mert feljebb lett pozicionálva. A 3-as 8 milliótól kezdődik a 4-es meg 10 től. 15 milliósnak inkább a 4-es nevezhető, de akkor már jól fel is van extrázva. Ilyen ülésszellőztetéses hülyeség miatt én nem írnék le egy márkát se… A BMW nagyon komoly felszereléseket kínál az autókhoz lézeres fényszóró stb.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nem értem mi köze van az évjárathoz annak hogy egy magát valamire adó gyártó aki pofátlanul áraz nem képes egy nagy tételben 500 ft os nyamvadt szellőzőventilátort az ülésbe beszerelni ??? Egyébként a BMW 3 nak pár hete volt a modellfrissítése … az Infiniti meg nincs 2 éves széria …. Itt inkább arról van szó hogy van aki törődik a vevőivel és van aki leszarja csak a pénzt szedi be … ez ugyan olyan alap rendelhető extra kellene hogy legyen minden autóba mint az ülésfűtés vagy adott esetben a többzónás klíma … had döntse már el a vevő hogy kér e bele vagy nem .Ha rendelni sem lehet hogy nevezheti magát prémium gyártónak valaki aki egy 15 milliós autóhoz nem teszi rendelhetővé sem és lassan már a 3 milliós Suzukiba is lehet rendelni … De ha már prémium és Infiniti vicces a weboldala is éppen tegnap próbáltam megnézni a magyart ami nem létezik és csak angol van persze árak nélkül … ennyit a prémiumságról egy 200.000 ft os weboldalat nem tudnak megcsinálni mit várjon így tőlük az ember ??

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az ülésszellőztetés sehol sem alap extra és eléggé megdrágítja a kocsit, mivel általában a jobb minőségű bőrülésekhez lehet csak rendelni. Nekem a BMW-be nincs ilyen, de nem is kell benyomom a klímát, ott olyan hideg van, hogy nem izzad rá semmi semmire 😀

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    NA pont ezek azok a prémium alap extrák amik szerintem ha egy Astrába lehet akkor az Infinitinek meg a BMW-nek ugrani kellene nehogy megelőzze őket az Astra.
    Ha nekem napi szinten kellene hosszú utat megtennem egy autóval naná hogy az ülésszellőztetett kellene, egy prémium színvonalon ez alap kellene hogy legyen nem a sok felesleges sokadlagos kütyü.
    Nem mindegy hogy ott beizzadtan tolok naponta hosszú órákat vagy kényelemben szárazon.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Na és nagy dolog.. leírjam mit lehet a 3-asba vagy akár az 1 esbe kérni, amit az Astrába nem? 😀 A 3-as BMW 2011-ben jött ki ez az Astra meg most jön ki naná, hogy valami újítást kellett bele rakni, de még így is messze van a prémiumokba kérhető extráktól. Majd az új 3-asba tuti lesz az is:) Amúgy se hiszem, hogy valaki csak emiatt választaná az Opelt:)

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Juhúúú lehet rendelni ülésszellőztetést egy 5 milliós autóba kár hogy a nála 3szor drágább ” prémium” BMW 3 szériába és az Infiniti q50-be még véletlenül sem lehet .

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Egyetertek, valoban sokan nem gondolnak azt, hogy mondjuk 7 millaba került az Astra…csak sajat szüleimre ha gondolok, nekik F Astrajuk van, nem mai jargany, de meg nagyon jo, szolgalja öket mar 11 eve. Ha most azt mondanam, hogy apu, egy jo kis J Astra 6-7 millio, igencsak pislogna….
    De ezert mondtam, hogy attol is függ ki venne meg az Astrat. Ha valaki Opel rajongo, vagy “kicsit regebbi rendszerben” gondolkodik es lassan kuporgatta össze ra a penzt, biztos vesz egy jol felszerelt Astrat.
    Aki pedig hirtelen jutott 7-8 milliohoz, vagy felvagni akar egy kicsit is, inkab teszi le voksat az Audi mellett, vagy probal egyeb premiumot beszerezni, akar hasznaltan is…

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Hát szerintem azért a legtöbb embernek, akinek van 5 ott van 6 is:) Az a baj, hogy sok embernél az Opel névre az F Astra ugrik be ami olcsó stb. Ha valaki megvesz egy új Astrát 5 milláért tesz bele 2 milliónyi extrát, akkor nem hinném, hogy sokan gondolnák, hogy az az Astra 7 millióba került. Szerintem egy átlagember meglepődne azon, hogy egy Astráért valaki 7 milliót fizetett. Azért, aki ennyi pénzért autót vesz az szeretné, ha drágának is nézne ki.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Abban is van valami amit, te mondasz, Balage001, tenyleg nem olcso az Astra, de egyetertek Kempelennel is. Nem biztos, hogy akinek van 5 millioja, hozzatesz meg egy hatodikat…es persze nem is olcso egy Audi fenntartasa.
    A lenyeg, hogy jo auto mond a kettö. Jol all az Audinak ez a technokrata stilus, de szerintem a “K” Astra is eleg pofas lett, na meg a J Astrabol a 3 ajtos, az nagyon szep…

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Nekem csak azzal van bajom, hogy ilyen közel van az ára a prémium autókhoz.. A K széria meg lehet még közelebb lesz. Én is vennék Opelt, de ez az ár már pont elgondolkoztatna szerintem nem csak engem, hogy akkor már inkább Audi. Hát szerintem egy Astrát se vesznek meg fapaddal, szóval akkor majdnem ugyanott vagyunk. Amúgy engem pont nem érdekel a felszereltség, minél kevesebb kütyü van benne annál kisebb az esélye, hogy valami elromlik. Helyette inkább költenék felnire, bőrkormányra minőségi ülésre stb. Persze nem vagyunk egyformák. Azt elismerem, hogy amikor majd lejár a gari reálisabb vétel lesz egy Opel egy kevesebb pénzből gazdálkodó családnak, mert olcsóbb lesz fenntartani. Akiknek meg van pénze az úgy is megveszi újonnan az Audit.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Valoban nem olcsoak a mostani Astrak, velhetöen a “K” szeria sem lesz az. Szerintem kar rajta vitatkozni, hogy jobb-e az A3 vagy sem. Az Audi autoi elvileg premiumtermekek, az Opel nem az, maximum oda pozicionalja vagy szeretne pozicionalni bizonyos modelljeit. En is ültem mar Audiban es volt sajat Astram is (igaz csak “H”), de az Astra szerintem teljesen rendben össze van rakva, es nem rossz minösegü anyagokbol. 5-6 millio között lehet venni egy jol felszerelt Astrat, de ez felkuszhat könnyen 7-8 milliora, ti is tudjatok. Egy Audit meg nem fog megvenni senki sem fapaddal, 7-8 millio alatt, de batran felmegy az 10 milliora is.
    Valoszinüleg az elsö nehany evben egyikkel sem lesz komoly gond.
    Embere valogatja, hogy mit vesz: akinak van 7-8 millioja lehet, hogy A3-at, akinek meg nincsen, vesz Astrat, vagy Focust, vagy Hondat, vagy Mazdat, Kiat. Attol is függ ki hogyan sporolja össze az autoja arat: aki evek alatt kuporgatja-gyüjtögeti es eleri a 6 milliot, szerintem nem vesz alap A3-at, hanem inkabb egy jobban motorizalt, felszerelt olcsobb modellt.
    Akinek csak ugy “bepottyan” a penz, es meg lazan hozza tud dobni 2 milliot inkabb biztosan vesz A3-at, mintsem Astrat. Nem vagyunk egyformak…

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Pont erről van szó. Amíg garis mindegy mi van csak a kötelező szervizt fizesd. Ha viszont gond van ez alatt általában csereautót lehet pár nap után kérni ha hosszbb a művelet.
    Újan garival jobb autó az audi.
    az Astra csillaga akkor lenne magasan ha tényleg megütné a prémium szintet. kinézetre is.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Jó, de most új autókról beszélünk 5 évig úgy is garis kár megbízhatóságról beszélni itt még. A parkolóban láttam egy Audit nem rég hát egész más a fényezése kiemelkedett a többi autó közül, pedig nem 10 éves autók álltak mellette.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az Audi messze van szerinted a prémiumtól? Hát akkor az Opel még messzebb:) Azért egy A3 asban is már szerintem olyan anyagok vannak alapmodell szinten is, ami sokkal jobb minőségű, mint egy Astrában. Ültem Audiban és én ezt tapasztaltam. 5 évig amíg a gari tart csak szinte a kötelező szervizek vannak, olajcsere stb nem hinném, hogy bárkit meghat, ha 2x annyiba kerül. Aki 6 millát kifizet az évente ki tud 200-300 ezret fizetni a szevizre. Lehet sokat is mondtam.. 5 év múlva meg úgy is eladja és a kövi tulajnak kell majd sokat fizetnie. Szerintem majd ott fog megmutatkozni a prémium és nem prémium között a különbség. Az első tulaj normál használat mellett még nem fog sokat költeni rá higgyétek el.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    “3,99 Milla” az indulóára a J Astrának eléggé jól felszerelten… Igaz csak 1,4 100LE.

    [url]http://www.opel.hu/offers-services/aktualis-ajanlatok/aktualis-gepjarmu-ajanlatok/astra-business-edition.html[/url]

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Egyet kell értenem Kempelennel. Az Audit én sem választanám. Az A3 meg még messze van a prémiumtól, főleg egy alapmodell. Többszörös Astra tulajdonos munkatársam a J Astra helyett inkább egy Ceed-et vett. Sokkal jobban felszerelt és olcsóbb volt.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    A magas ár oka egyébként a magyar forint intenzív romlása, pedig még azt nem is számítottam bele hogy az Opel is kijelentette a prémium kategória felé akar árban is elmozdulni, és természetesen minőségben is, mint a VW.
    A franciák legalább nem jelentgetnek ki semmit, inkább megcsinálják ugyanezt.
    Ma már szerintem a Dacia, Lada, valahol a Datsun, a VW nem létező olcsóbb márkája (Skoda, Seat már nem az) a Fiatnál az olcsóbb modellek, ahogy a Citroen/Peugeot fapadosai is lennének a magyar köznép célcsoportja, (csórók) persze helyette ők használt autót vesznek.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Vannak az Opelnál ütőképes fejlesztések pl a kihúzható biciklitartó, az új motorok, meg az ülésergonómia is.
    Most a súllyal is kezdenek valamit, már szerintem csak a dizájnnal kellene mert ez így csak átlagos, küllemre nem üti meg a prémium szintet, hiába lehet akár kitűnő autó is.
    Az audit nem drágább fenntartani hanem sokkal de sokkal drágább.
    Ha mindenképp a 2 típus között kellene választanom a józan ész az Astrát mondaná, de a dizájn sokakat meggyőz, még ha az audi emblémát nem is nézem, pedig még az is rengeteget nyom a latba.
    Csak az Audi embléma szinte bármilyen autón valós érték nélkül ér +1 millió Forintot, de az A3 szebb autó is ennél kívül belül, ha megbízható is lenne az Audit használnám közülük, ingyen meg első dolgom lenne eladni.
    Az Astrát inkább hajtanám.

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    [i]“Akinek van 5 milliója az összetud szedni még egyet hozzá…”[/i]

    1. Nem biztos
    2. Egy Audit fenntartani is drágább, így az 1 millió nem is 1 millió
    3. Felszereltség sem feltétlenül ugyanaz.
    4. Piaconként eltérő a nyitó ár

  • 2017.10.28. at 15:30
    Permalink

    Az Opel mostanában eléggé túl árazza az autóit szerintem. Még az Astra H alapára anno 3.5 Milla volt, a J már 5.1 Milla. Nem azért, de egy Audi A3 Sportback 6.1 Milla. Akinek van 5 milliója az összetud szedni még egyet hozzá és akkor van egy sokkal jobb prémium autója. Lefogadom, hogy ez az új Astra is minőségben el fog maradni egy Auditól, szóval nem értem a magas ár okát…Olyan 4 millió még reális lenne. Insigniánál ugyanez a helyzet.

Vélemény, hozzászólás?