A Brent olaj hordónkénti ára 65 dollárra esett vissza, ennek köszönhetően a hazai üzemanyagárak is tovább mérséklődnek kedden a Holtankoljak.hu legyfrissebb információi szerint. A benzin esetében bruttó 3 forinttal, a gázolaj esetében pedig bruttó 5 forinttal csökken majd a nagykereskedelmi ár. Amennyiben a töltőállomások üzemeltetői a kiskereskedelmi áraikban is érvényesítik a csökkenést, úgy egy liter 95-ös benzint átlagosan 581, míg ugyanennyi gázolajat átlagosan 584 forintért tankolhatnak majd a hazai autósok. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden a Brent olaj ára, hiszen többek között például 2021 márciusában is 65 dollár volt, ám ekkor literenként 430 forint környékén tankoltunk, 2020 januárjában is 65 dollár környékén mozgott, ekkor nagyjából 400 forint volt itthon egy liter üzemanyag, illetve 2017-ben is állt 65 dolláron a Brent hordónkénti ára, amikor pedig 350 forintért tankoltunk.