Ismét terítéken a bűvös DOT-szám

Magyar Gumiabroncs Szövetség: a néhány éves abroncs is újnak számít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a tavasz idén hozzánk csak nagyon lassan érkezik, a gumiváltás szezonjának közeledtével a Magyar Gumiabroncs Szövetség ismét kiadott egy értelmezési kisokost a gumik gyártás idejét jelölő DOT számokról.


Bár az abroncsok gyártási idejét jelölő DOT számokat mind több autós ismeri, azok értelmezése kapcsán a Magyar Gumiabroncs Szövetség évről évre tájékoztatást ad. Alább az idei, gyakorlatilag az elmúlt évekből ismételt fejtágítójuk.
Hirdetés

A hazai sajtóban az elmúlt években az időszakos gumiabroncsváltásokkor rendszeresen ellentmondásos információk láttak napvilágot a gumiabroncsok oldalán található DOT jelölésről. A Szövetség a tavaszi abroncscsere kapcsán fontosnak tartja ismét tisztázni a DOT mögött lévő számsor jelentését, illetve ezzel összefüggésben azt is, hogy meddig vásárolható meg, illetve használható egy abroncs biztonságosan.
1. A DOT szám utolsó 4 karaktere árulja el a gyártás időpontját. Ebből az utolsó 4 számjegyből az első kettő a gyártási év adott hetét, a második kettő a gyártási évet jelöli. Sokan az „idei” abroncsot keresik, pedig a gumiabroncs nem gyorsan romló áru, hasznos tulajdonságait éveken keresztül, változatlan formában és minőségben képes megőrizni!
2. A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Lényeges azonban megkülönböztetni az új és a frissen gyártott kategóriát. Utóbbival azokat az abroncsokat jelölik, amelyeknél a gyártástól számítva legfeljebb 3 év telt el. A maximum három éve gyártott abroncs a „frissen gyártott”, míg a 3-5 éve gyártottnál használható az „új” megnevezés.
3. Miért számít újnak egy öt esztendős abroncs? Az öregedést különböző kémiai és fizikai folyamatok váltják ki. Annak érdekében, hogy ezekkel szemben megvédjék a termékeket, a gyártás során olyan speciális adalékanyagokat vegyítenek a gumikeverékbe, amelyek meggátolják az oxigénnel és ózonnal történő, az abroncs teljesítményét csökkentő kémiai reakciókat. Ezeknek az adalékoknak köszönhető, hogy a szakszerűen tárolt abroncs akár több évig sem veszít felhasználhatóságából, képességei pedig megegyeznek a gyárból frissen kikerült társaiéval.
4. Az abroncsok élettartama 10 év. Egy jó állapotú 6 éves abroncs is értékesíthető, azzal a megjegyzéssel, hogy még 4 évig javasoljuk használni.
5. A lényeg röviden alább!
A gumiabroncs
Frissen gyártott: 3 éves korig
Új: 5 éves korig.
Ez azt jelenti, hogy egy legfeljebb 5 éven át a szakszerűen tárolt abroncs megfelel egy új abroncs specifikációinak, és nem veszít a felhasználhatóságából! Az abroncs élettartama 10 év, ezért 10 évesnél idősebb abroncsok használata biztonságtechnikai okokból nem ajánlott!
6. A hivatalos szakszervizek készségesen adnak felvilágosítást az általuk forgalmazott abroncsokkal kapcsolatban felmerülő bármilyen, a gyártásra, szerelésre, javításra, tárolásra vonatkozó kérdésre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.04. at 12:50
    Permalink

    Én meg azt mondom hogy az árazást az életkorhoz kéne igazítani..
    1 éves gumi -10%
    2 éves – 20%
    ..
    5 éves -50%
    Ha nekem újként eladnak egy 5 éves gumit akkor azt már csak 5 évig használhatom… ha a múlt héten gyártották akkor 10 évig. Miért fizessek ugyanannyit érte?
    Kevés km-t használt kocsiknál igen is ez probléma…

  • 2018.04.08. at 12:33
    Permalink

    Nos szabad legyen hozzátenni, hogy az abroncs felülete a döntő. Amikor egész jó állapotú de régi abroncsomat nem akarta feltenni a gumis kérdeztem mi a baja, elég mélyek a barázdák. Elővett egy nagyítót és megmutatta a futófelület hajszálvékony repedéseit amit az elöregedés okoz. Utána elmondta, hogy elsősorban a napsütés árt neki, és nem hülye az az autós aki a napon álló kocsi kerekeit kartonpapírral takarja le. A gumi a nap hatására szárad ki.

Vélemény, hozzászólás?