Jöhet a 20-30 literes üzemanyagkorlát? Üzenet az autósoknak!

Magyar Ásványolaj Szövetség: olyan túlfogyasztásban vannak az üzemanyagok, hogy az hiányt szülhet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötödével több üzemanyag fogyott az idei évben, mint tavaly, az árstop nem ösztönzi takarékoskodásra a fogyasztókat, ez azonban hamarosan hiányhoz vezethet.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára nyilatkozott az RTL Híradó számára, azt üzente az autósoknak: gépjárműveiket csak a szükséges esetben használják, mert inkább legyen kevés az üzemanyag, minthogy ne legyen egyáltalán. Elmondása alapján a korábbi évekhez képest jelentős mértékben megnövekedett a fogyasztás mind a benzin, mind a gázolaj esetében. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nem kérdés, hogy ez az árstopnak köszönhető. Kifejtette: a hatósági ár miatt ma már nincs különbség a töltőállomások között. Míg például korábban valaki nem tankolt az autópályán, mert ott drágább volt, most ott is ugyanannyiért tankolhat, mint máshol - ehhez érdemes tudni, hogy egy autópályás töltőállomás üzemeltetése költségesebb, mint egy településen lévőé.
Hirdetés
Ahogy a világpiaci árak emelkedtek, ez az árkülönbség még inkább attraktívvá vált az ársapkás és a piaci ár között, és még inkább erősítette a fogyasztás növekedését – magyarázta. Látványos jele ennek, hogy a határ közeli töltőállomásoknál egyre nagyobb sorok alakulnak ki. Bár történtek intézkedések, a külföldi autók fogyasztásának kizárása, ám Grád Ottó szerint ez egyelőre nem hozott számokban mérhető eredményt.
Az árstop miatt a töltőállomások folyamatos veszteségeket könyvelnek el, és nem látják, a helyzet hogyan fog változni. Grád Ottó szerint a jelenlegi állapot hosszú távon nem fenntartható, és bár a kis töltőállomások kaptak kompenzációt a kormánytól, beruházásra, korszerűsítésre és a műszaki problémák megoldására semmiféle fedezet nincs.

Vastagon veszteségesen működnek a töltőállomások Magyarországon, és ez igaz mind a kétezer jelenleg aktív hazai töltőállomásra.


A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára figyelmeztetett arra is: elkezdődött az első, járvány utáni korlátozásmentes nyár, és elsősorban a tranzitturizmusnak köszönhetően megnövekedhet az igény a benzin iránt még úgy is, hogy a külföldiek piaci árat kell hogy fizessenek érte, de a gyenge forint miatt még mindig meg fogja érni nekik Magyarországon tankolni. Normál körülmények között, néhány évre visszanézve is 10-15 százalékos növekedés tapasztalható főleg benzinben júliusban és augusztusban, ezt a többletmennyiséget a szakma, az olajipar, a finomítók, a nagykereskedők nem fogják tudni biztosítani a hálózatnak – fogalmazott.
Hirdetés

A szakértő hangsúlyosan megjegyezte: lehetőleg mindenki csökkentse a fogyasztást, mert jobb az, ha kevés benzin van, mint az, hogy ne legyen egyáltalán.
Forrás: RTL.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.07.13. at 15:39
    Permalink

    Ha az egyik kút után a pár km-rel arrébb lévő kúton megint lehet tankolni, ennek kb. semmi értelme. A használat korlátozására intő figyelmeztetést viszont meg lehetne szívlelni, de ahhoz többet kéne gyalog vagy egyéb, alternatív módon közlekedni, ami tovább tart vagy kevésbé komfortos (vagy menő). Egyébként 10 évvel ezelőtt nagyjából 400 Ft volt 1 liter normál üzemanyag, a prémium meg 450 Ft körül volt. Az akkori és a mostani fizetésekhez viszonyítanánk az üzemanyagok árait, akkor kb. 900 vagy 1000 Ft lenne a nafta. Ha viszont tényleg 1000 Ft lenne 1 liter gázolaj vagy benzin, talán sokan, akik valóban megtehetnék, talán átértékelnék a gépjármű használatot. Már több embertől, autós “újságírótól” elhangzott az, hogy az autó luxus, csak valahogy nehéz ezt a legtöbb embernek elhinni vagy elfogadni. Nem jó az “úton” járunk…

  • 2022.07.14. at 06:21
    Permalink

    Elég nagy ellentmondások vannak a médiában mert pont azt monták hogy covid-alatt kevesebbet használták az autókat(nem mehetsz kirándulni,dolgozz otthonról,maradj otthon…) Most mégis azt mondják hogy többet használták az autókat az emberek(…) Na erről ennyit
    Vissza kell hozni az állati erővel vont járműveket aztán ennyi.

Vélemény, hozzászólás?