Jönnek a konnektoros Jeep modellek

4xe jelöléssel különböztetik meg a plug-in hibrid Compass és Renegade modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyszerre mutatták be a Jeep Renegade és a Compass hálózatról is tölthető hibrid modelljeit. Nem véletlenül, hiszen a hajtásláncuk azonos.

Kevés jel árulkodik a Jeep Renegade és a Compass karosszériáján arról, hogy a plug-in hibrid modellekkel állunk szemben. Szemfülesek a két „tankolónyílást” vehetik észre, illetve a 4xe, feliratot. Ennyi utal a hibridségre, na meg itthon majd a zöld rendszám. A lemezek alatt pedig mindkét típus ugyanazt a hajtásláncot „hordja”. Ez pedig nem más, mint az 1,3 literes turbós benzinmotor és egy villanymotor párosa.
Hirdetés
Önmagában a benzinmotor 130 vagy 180 lóerős lehet, a hátsó tengely elé beépített villanymotor pedig 60 lóerővel járul hozzá az autó mozgatásához. Az erősebb, tehát összesen 240 lóerős hajtásláncot a Trailhawk és az S modell kaphatja, míg az összesen 190 lóerővel gazdálkodó hajtásláncot a Limited modellek. Nyomatéknak sincsenek híján, hiszen a benzinmotor 270 Nm, a villanymotor pedig 250 Nm nyomatékot állít csatasorba. Mindez 7,5 másodperces százas sprinthez elég, miközben a villanymotor képes 130 km/h tempóig egyedül mozgatni az autót, ám ha dolgozni kezd a benzinmotor is, akkor 200 km/h a végsebesség. A villanymotor egyébként 11,4 kWh-s akkupakkból kapja az energiát, amelyet a hátsó ülések alá szereltek be és 42 kilométerre elegendő villanyt tárolnak. Az akksi 2,3 kilowattos töltővel kevesebb mint 5 óra alatt teljesen feltölthető, míg 7,4 kilowattos fali töltővel csupán 100 perc szükséges hozzá.
Hirdetés
A gyáriak hangsúlyozták a terepjáróképességeket is, amelyek nem romlottak a hibrid hajtáslánc érkezésével. Az akksik és a villanymotor is kiválóan szigeteltek, így mindkét Jeep modell gázlómélysége eléri a 40 centimétert, a Compass Trailhawk változatok pedig 50 centi mélyre is süllyedhetnek a vízben gond nélkül. Utóbbinak egyébként 30,4 fokos az első és 33,3 fokos a hátsó terepszöge, míg a hasmagassága 21,3 centi. A kisebb Renegade terepszögei 28 fokosak elöl és hátul egyaránt, a hasmagassága pedig 20,1 centi. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy az állítható összkerékhajtás sem maradt ki a felszereltségből. Az utastérben sincs változás, a középkonzol tetején akár 8,4 colos kijelző is trónolhat, a műszeregységben pedig 7 colos TFT kijelző kapott helyet, tehát teljesen digitális műszerfal még nem kérhető. Magyarországi árakat még nem közöltek, de Olaszországban 38 500 euróról indul a Renegade, ami 13,5 millió forintnak felel meg, míg a Compassért minimum 44 400 eurót kérnek, ami körülbelül 15,6 millió forintot jelent.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?