Kétszeres büntetés gyorshajtásért

Egy gyorshajtás, két büntetés?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk édesapja autóját vezette, a gyorshajtást magára vállalta, a rendőrség viszont mindkettőjüket megbírságolná.

Gábor ügye nem rövid, ezt beszámolója is mutatja:
2010.05.29. 15:43-kor, Kaposvár belterületén a megengedett 50km/h helyett 72km/h sebességgel közlekedtem édesapám gépjárművével! Ezt soha, egyetlen percig nem tagadtam!
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata részéről 2010.06.03-i dátummal keltezett és édesapám által 2010.06.18-án átvett "Értesítés a közigazgatási eljárás megindításáról" tárgyú levélre a kiszabott 5 munkanapon belül 2010.06.25-én, írásban, postai úton válaszoltunk! A mentesülési körülményekre való hivatkozás postára adását természetesen, a Magyar Posta "Könyvelt küldemény feladóvevénye" dokumentummal igazolni tudom! Ezt a dokumentumot a Vas Megye Rendőrfőkapitánya által fejlécezett és Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok aláírásával 2010.10.22-én keltezett levélben írtak alapján befogadták. Ebből idéznék:
"A gépjármű üzemben tartója 2010.06.25. napján a közigazgatási bírság megfizetése alóli mentesülés céljából nyilatkozatot nyújtott be hatóságomhoz. A benyújtott nyilatkozat megfelel a Kkt. 21/A. $ (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, így a közigazgatási bírságot a jármű használatra átvevőjével szemben kell kiszabni."
Ám mindezek ellenére, édesapám, 2010.07.02-án kézhez kapott, egy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata részéről 2010.06.24-én keltezett határozatot, mely szerint 30 000 Ft közigazgatási bírság megfizetésére kötelezik.
Mivel a gépjárművet használatra átvevő, vagyis Én, korábban írásban elismertem a gyorshajtást, így ezzel a határozattal egy ideig nem foglalkoztunk, hiszen a gépjárművet nem édesapám, hanem én vezettem.
2010. augusztus közepén -én naiv- felhívtam a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálat Végrehajtási Osztályát, hogy megérkezett-e a nyilatkozatom, ugyanis eltelt bő 1,5 hónap és még mindig nem kaptam meg a nevemre kiállított határozatot, melyben köteleznének a bírság megfizetésére.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálat Végrehajtási Osztályán egy hölgy arról tájékoztatott, hogy a levelem megérkezett, legyek türelemmel és postázni fogják a határozatot. A hölgy konkrétan felolvasott a nyilatkozatomból, így minden kétséget kizáróan a nyilatkozat beérkezett önökhöz.
A következő levelüket nagy örömömre 2010. november 2-án vehettem kezembe. A levél tartalmazott egy, a nevemre kiállított határozatot (ebben a határozatban ismeri el Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok, hogy "A benyújtott nyilatkozat megfelel a Kkt. 21/A. $ (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek"). Ezzel a határozattal együtt érkezett egy 2010.10.26-án keltezett levél, melyben szerintem minden épeszű ember számára érthetetlen dolgokat írnak, majd a levél végén megállapítják, hogy " A gépjármű használójának neve és címe helyesen: Török Gyula 8251 Zánka, Rózsa utca 12." :)) Sajnos Török Gyula Urat nincs szerencsém ismerni, de azt garantálom, hogy az ICN-759 forgalmi rendszámú gépjárművel még életében nem találkozott.
Pusztán csak a sztoriként meséltem el ezt a kis játékot egy ügyvéd barátomnak, aki nevetve annyit mondott, be ne fizessem! Itt kerekedtek el először a szemeim. Érvelésül azonban barátom nem mást, mint az "Értesítés a közigazgatási eljárás megindításáról" levél hátoldalán kerek perec leírtakat mutatta: "A bírságot a Kkt. 21. $ (4) bekezdésében foglaltak szerint az előírás megsértésétől számított 60 napos jogvesztő határidőn belül kell kiszabni."
A 2010. november 2-án kézhez vett határozatra, 2010. november 3-án, természetesen 5 000 Ft illeték rányalását követően fellebbezést nyújtottam be. Ugyanis, ha drága és szeretett országunk törvényes lehetőséget és jogot biztosít számomra, hogy ne kelljen 30 000 Ft-ot betennem a rendőrség zsebébe, akkor én ezzel a joggal szeretnék is élni!
Emlékeztetőül, 2010. november 3. a dátum, ahol járunk, bő 6 hónappal, a gyorshajtást követően.
A következő levelet tértivevényesen 2011.06.22-i bélyegzővel ellátott borítékban hozta a postás.
E levelet már a Budapesti Rendőr főkapitányság, Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztálya, Közigazgatási Hatósági Osztály Alosztálya I. fejlécezte.
A dátumot követő következő meglepetés, hogy a levelet édesapámnak címezték, nem a részemre (holott egyszer már elismerték, hogy "A gépjármű üzemben tartója 2010.06.25. napján a közigazgatási bírság megfizetése alóli mentesülés céljából nyilatkozatot nyújtott be hatóságomhoz. A benyújtott nyilatkozat megfelel a Kkt. 21/A. $ (2) bekezdésében meghatározott feltételeknek, így a közigazgatási bírságot a jármű használatra átvevőjével szemben kell kiszabni."
Ebben a levélben, 3 oldalon keresztül ecsetelik azt, amit én magam is elismertem, azaz, hogy, hol mikor hajtottam gyorsan. Hogy mik a KRESZ által meghatározott sebességhatárok. A sebességmérő típusát, pontos GPS koordinátáit, hogy természetesen a rendőrség részéről minden maximálisan szabályosan és a törvényi előírásoknak megfelelően zajlott…
Idéznék egy bekezdést ebből a levélből. 5 sor melyet a Rendőrség írt és mely 5 sor elolvasása után számomra érthetetlenné vált, hogy mit keresnek ott, ahol ülnek. Eltelt 13 hónap és azt sem tudják, hogy mikor, mit küldtek ki édesapám részére, 5 sor, melyet elolvasva és az általam rendelkezésre álló levelek, borítékok, postai dátumok, feladóvevények tükrében felmerül bennem a kérdés, hogy van-e Magyarországon érdemi munkát végző rendőrség?
"A felterjesztett iratok és a rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy az üzembentartó a közigazgatási bírság kiszabásáról szóló döntés kézbesítése-átvétele-(2010.06.18) után nyújtotta be a mentesülésről szóló nyilatkozatot, amely 2010.06.28-án érkezett meg az első fokú hatósághoz. A közigazgatási bírság kiszabására -azaz a határozat postára adására - 22 munkanapon belüli 1. munkanapon került sor."
2010.06.18-án azonban nem a "közigazgatási bírság kiszabásáról szóló döntés"-t vehette kézhez édesapám, hanem az "Értesítés a közigazgatási eljárás megindításáról" tárgyú levelet.
Édesapám azért nem tudta a "közigazgatási bírság kiszabásáról szóló döntés"-t 2010.06.18-án átvenni, mert a döntést Vas Megye Rendőrfőkapitánya, illetve Dr. Halmosi Zsolt r. dandártábornok 2010.06.24-én keltezte és a postai bélyegző tanulsága szerint a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata ezt a levelet 2010.07.02-án adta postára.
Nevetséges nem? És egy 8 hónapot késett, 6 oldalas levélben erre hivatkoznak.
A problémám most azonban az, hogy a Rendőrség által 2011.06.22-én postára adott levélben található, édesapám nevére szóló 30 000 Ft-os csekket, én a rendelkezésre álló 30 munkanapon belül, 2011.07.20-án befizettem! Magyar ember vagyok, aki beletörődik a rendőrség igazságtalanságába, mert hiszek a "ha hagyom magam, előbb szabadulok" elvben. Naivan
Mint minden valamire való történetnek, ennek is lesz csattanója. Igazolva azt a sok sértő dolgot, amit a rendőrségre nézve, mint saját véleményt leírtam. És ilyenkor nyugszik meg a lelkem, nem biztos, hogy Velem, állampolgárral van a baj. Sokkal nagyobb a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatánál, a BRFK Rendészeti Szervek Közlekedésrendészeti Főosztályánál és még sorolhatnám.
2011. 09. 28-án kézhez kaptam egy 2011. 09. 21-én keltezett, nevemre szóló határozatot, melyben az édesapám nevére szóló csekken befizetett, általam elkövetett gyorshajtás 30 000 forintos bírságát immár rajtam is követelik, 8 napot adnak a befizetésre vagy a fellebbezésre.
Nekem eszem ágában sincs befizetni azt a bírságot, amit már egyszer befizettem.
Felmerül azonban a kérdés: meddig kell még leveleznem a Rendőrséggel, hogy lezárjuk ezt az ügyet, melyet kultúrember módjára, a kihágást elismerve, magamra vállalva, majd mégis az édesapám nevére küldött csekkel, de rendeztem.

Dr. Mándi Sándor - autójogász állásfoglalása
Tisztelt Olvasó!
Én a helyében megpróbálnám megmagyarázni a rendőröknek, hogy "a hülyék a túloldalon vannak", mert a második 30 000 forintot is be fogják hajtani. A mai Magyarországon, amikor a NAV (közérthetően APEH) beköltözik a bankokba, és ha pénz érkezik az egyszerű állampolgár számlájára, se szó, se beszéd, leemeli azt, minden megtörténhet. Ma már úgy inkasszóznak, hogy nem is értesítenek róla. Az Ön által leírt történetben természetesen tetten érhető a káosz, de a rendőrség mentségére legyen mondva, hogy a bírságokat futószalagon gyártják. Ezért csak úgy lehet szót érteni velük, ha szájbarágósan, a rendőrség szintjének megfelelően, betűről betűre leírunk mindent. Ellenkező esetben nevének ismételt megjelenése a rendszerben esetleg újabb bírsággal járhat. Természetesen tévedésből, mint ahogyan azt már megszoktuk.
Dr. Mándi Sándor - autójogász
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 09:42
    Permalink

    Abban az esetben ha minden kétséget kizáró bizonyíték van az ember ellen, tényleg felesleges a levelezgetés.
    A jogos felháborodást azon rendőri intézkedésekkel kapcsolatban érzem, amikor a bírságolás ingatag, szubjektív, és egyértelműen nem bizonyítható alapon történik. Sajnos ez a gyakoribb még ma is, pedig a technika fejlődése rendelkezésükre áll, habár intézkedéseiken mégsem látszik, rendőrségünk ilyen téren az elmúlt 10 évben nem lépett előre semmit.

  • 2017.10.31. at 09:42
    Permalink

    Kérem szépen: mennyivel egyszerűbb lett volna, ha azt a bizonyos bírságot, amit Apuka kapott nyomban- határidőn belül- befizeti a gyorshajtó…

    mi a pélónak kezdett levelezésbe?

  • 2017.10.31. at 09:42
    Permalink

    Nos nem igazán idevágó, de az Önkormányzattal, és velem esett meg, és a hozzá nem értést, valamint a felhasznált program silányságát mutatja.
    Több évvel ezelőtt édesapámnak is és nekem is volt autónk, egy helyen is laktunk.Volt ugye akkor még súlyadó fizetési kötelezettségünk.
    Nekem mindig küldték a felszólítást hogy nem fizettem be időre, holott mindeketten befizettük, csak valamiért mindig édesapám számlájára írták jóvá mindkettőénkét.Hogy fordulhat elő ilyen?Kiderült hogy a rendszer csak név alapján azonosít, nincs se anyja neve, se rendszám, se semmi az adminisztrációs rendszerükben.Mivel mindkettőnnek ugyan az a nevünk, sőt ugyanolyan típusú autónk is volt, ők úgy gondolták hogy akkor mindkettőt valamelyik személyre írják, holott a kiküldött határozaton szerepelt a rendszám, és megkülönböztettek minket egy ifjabb előtaggal a néven.Mikor bementem reklamálni hogy nem vagyok hajlandó semmit fizetni, még kamatot sem, valamint bevittem a csekk igazolószelvényét, még nekik állt feljebb hogy reklamálni mertem és megjegyeztem hogy nem egy 2 világháborús rendszerrel kellene dolgozniuk, arról nem is beszélve hogy mindezért szabadságot kellett kivegyek mert ügyintézés csak délelőtt van, és annak ellenére hogy édesapám ott melózott (ik) az Önkormányzatnál, engem is gyerekkorom óta ismernek, telefonon semmit nem voltak hajlandóak elintézni.És ez így ment addig mig fater el nem adta az autóját, és vett egy másik típust :))

  • 2017.10.31. at 09:42
    Permalink

    A legnagyobb öngólt azzal rúgta Gáborunk hogy az ÉDESAPJA nevére jött csekket befizette.Ugyanis túlbuzgóink rögtön ki is számlázták a bírságot gondolva a 60 napos elévülésre, így nem várták meg míg feldolgozásra került az az okmány ami tisztázná hogy ki vezette a gépjárművet.
    A jogász állásfoglalása helyes, miként be fogják hajtani a másik 30 ezret is, de azt nem teszi hozzá, hogy pont azért mert elismerte hogy ő vezetett, és az édesapja nevére érkezettet fizette be feleslegesen.Így sajnos most futhatja a felesleges köröket az első téves befizetés miatt, hogy írják át az ő nevére, vagy befizeti az ő nevére jöttet is és futhat ez első 30 ezer után, vagy ha nem sikerül elintéznie hogy az édesapja nevére befizetettet átirják a nevére akkor szépen a NAV levonja a számlájáról, és újfent futhat az első nem jogosan befizetett összeg után.
    Tehát nem igaz a “ha hagyom magam, előbb szabadulok”, sokkal inkább a “kétszer ad ki gyorsan ad” a helyes idevágó idézet.
    Ez tényleg szivatás, csak az a fajta mikor saját magunkat szivatjuk meg.

Vélemény, hozzászólás?