csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapLeültették, kikönnyítették - krumplival és az idő vasfogával

Leültették, kikönnyítették – krumplival és az idő vasfogával

Ültetés és könnyítés - magyar verzió. Nézd meg, milyen furgont fogtak a székesfehérvári rendőrök!


Sajnos nem ritka a túlterhelten közlekedő jármű, legyen szó személyautóról vagy teherautóról hazánk útjain, ám arra talán még a rendőrök sem számítottak, hogy ennyire az úton ülő furgonnal találkoznak, mint az a Mercedes-Benz Vito volt, amit e héten kedden dél körül állítottak meg a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai.
[BANNER type="1"]


A 7-es számú főút székesfehérvári elkerülő szakaszán találkoztak a Mercedes nem épp mai furgonjával. Ahogyan a police.hu fogalmaz, „az ellenőrzés során megállapították, hogy a jármű műszaki állapota nem felel meg a közúti forgalomban való részvétel feltételeinek, valamint jelentős túlsúllyal közlekedett, ezért vele szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek, valamint a Közlekedési Felügyelet műszaki hiányosságok miatt hatósági vizsgára rendelte be a gépkocsit. Magyarán a koros furgon szinte már porrá volt rohadva, s bár rakterét nem pakolták teli burgonyával, rakományának súlya így is bőven több volt az engedélyezettnél. Csoda, hogy tudott mozogni az öreg Vito, szerencse, hogy meg tudott állni. Az elkövetett jogsértésekért, akár több százezer forint pénzbírságot is kaphat a jármű vezetője – írja a police.hu.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek