Már itthon is rendelhető az új Jeep Compass! Mutatjuk, mennyit kérnek érte!

Lágy hibridként és tisztán elektromosként is konfigurálható itthon az új Jeep Compass, íme a pontos árak!

Közzétette a Jeep az új Compass magyarországi árait. Az újdonság rögtön megvásárolható lágy hibridként és villanyosként is.

Múlt májusban mutatkozott be az új Jeep Compass, amely immár a harmadik generáció típus életében. A legújabb nemzedék a STLA Medium platformra épül, így többféle hajtáslánccal is készül. Magyarországon jelenleg kétféle rendelhető belőle: az 1,2 literes, háromhengeres benzinmotorra épülő lágy hibrid, valamint a 213 lóerős villanyos verzió. Nem meglepő módon előbbi az olcsóbb, amely az Altitude felszereltségi szinttel 13 990 000 forintról indul, míg a First Edition csomaggal 15 490 000 az alapár. Ugyanez a villanyos esetében 18 990 000 forint, míg a drágább kivitel legkevesebb 19 990 000 forintba kerül. Érdekesség, hogy a Compass is követi a Stellantis új stratégiáját, amelynek keretében nem a fekete vagy a fehér az alapszín. Ez esetben a "Hawaii zöld" jár ingyen, minden más árnyalat 450 ezer forint, míg a kéttónusú fényezés fekete tetővel 750 ezer forintos többletköltséget jelent.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?