Méltó búcsú a V12-estől

Bemutatkozik az Aston Martin DBS 770 Ultimate Volante

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb csodás álomautót mutatott be a brit sportkocsigyártó, minden jel szerint az utolsót, amely még a V12-es motort hordja az orrában.

Abból is az eddigi legerősebbet: az 5,2 literes, ikerturbós tizenkét hengeres motorból így a végére 770 lóerőt és 900 Nm csúcsnyomatékot sikerült kihozni, amivel, hiába nyom 1885 kg-ot, a vászontetős, kétajtós DBS 770 Ultimate Volante 3,6 másodperc alatt gyorsulhat százra, és elérheti a 340 km/h-s sebességet. Az elképesztő teljesítményt viszonylag hétköznapi, nyolcfokozatú ZF automata továbbítja a hátsó kerekek felé, a kiszámítható viselkedést pedig mechanikus önzáró differenciálmű segíti. Míg a korábban bemutatott kupé változatból háromszáz készül, a vászontetős Volante kivitelből 199 példányt gyártanak, és úgy tudjuk, az idén nyárra mindet leszállítják. A rossz hír az, hogy állítólag már a bemutató pillanatában is mindnek volt gazdája, de ez nem is csoda: a DBS, és a V12-es Aston Martin motorok ezekkel az autókkal búcsúznak véglegesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?