Most nyitja kapuit a Genfi Autószalon

Genf 2017: idén is lesz ám számos újdonság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Genfi Autószalon kínálatának jelentős részét a fotókon már bemutatkozott modellek adják, idén is lesznek még nem látott újdonságok. Most nyílik a 87. Genfi Autószalon.


Minden évben az első jelentős európai autós seregszemle a Genfi Autószalon. Az első alkalommal 1905-ben, ám kezdetben még nem évente tartott autószalon történetében az idei a 87. alkalom. Az elmúlt években, az internet világában kétségtelenül vesztett már súlyából a seregszemle, hiszen legtöbb újdonságát ismerjük már jó vagy kevésbé jó fotókról, mindezek ellenére idén is bőséggel lesznek újdonságok, érdekességek.
Hirdetés

Elég csak a tegnapi bejelentésekre gondolni: a PSA-hoz kerül az Opel, a Peugeot 3008 nyerte az Év Autója 2017 díjat. Vajon mekkora ünnepség lesz a franciáknál? Fogja-e nyomni az Alfa a Giulia második helyét, vagy inkább csak új SUV-ját, a Stelviót mutatja? Sok a kérdés, de az biztos, hogy új modellből nem lesz hiány. Vadonatúj Opel Insignia, önvezető Peugeot Instinct tanulmánya, DS 7 Crossback SUV, új arcú Toyota Yaris, a világ legfejlettebb hibridrendszerét hozó új Lexus LS, a korábbinál is izmosabb Honda Civic Type R - ugyanúgy felsorakozik, ahogyan a Peugeot Partner Tepee Electric, vagy épp a Pininfarina Fittipaldi. Továbbá persze a svájci Rinspeed is hoz szokás szerint egy jövőbe mutató városi cirkálót Genfbe. Hamarosan jelentkezünk a helyszínről, a kapcsolódó anyagok a Genf 2017 címke alatt elérhetők.
A sajtó számára ma nyíló Genfi Autószalon a nagyközönség számára március 9-19. között, azaz e hét csütörtöktől jövő hét végéig, hétköznapokon 10-20, hétvégén 9-19 óra között látogatható. A belépő felnőttek számára 16, 6-16 év közötti gyerekeknek 9 CHF. A 20 főnél nagyobb csoportok fejenként 11 svájci frankba kerülő csoportos jeggyel mehetnek be, aki 16 óra után érkezik, az féláron kapja a belépőt, ám ezzel nem érdemes élni, ajánlott legalább egy napot szánni a kínálat átnézésére, ha már élőben kívánja valaki megtenni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?