Harleys találkozóhoz harleys színpad
A rendezvényt a motorokon kívül a zenei program is meghatározza: évről évre világsztárok és hazai kedvencek dobják fel itt a hangulatot az egyedileg dekorált harleys színpadon. Idén a szombat esti nagykoncertet a Tankcsapda szállította. A zenei programokat látványos Harley-Davidson divatbemutató, kaszkadőr show és egyéb motoros műsor gazdagította, természetesen nem hiányozhatott a tűzijáték sem. A fesztivál egyik fénypontja a szombati felvonulás volt, amelynek alkalmával több ezer motoros haladt át konvojban a Balaton északi partján található településeken, ezekről turisztikai információval is szolgáltak a résztvevőknek. Folytatódott az OBB-vel 2007-ben indított közlekedésbiztonsági kampányt is.
Szép volt, jó volt, de miért voltak idén ilyen kevesen?
Motorosokat és gyönyörködni vágyókat egyébként egyaránt vártak Alsóörsre. Szombaton, egy Mókus nevű kaszkadőr bemutatójának a kezdetén érkeztünk. Különféle motorokon mutatványozott egymás után, nekem az tetszett a legjobban, amikor két lábon állva, menet közben gitározott. Amikor véget ért a műsora, elindultunk körbenézni. Feltűnően kevesen voltak az elmúlt évekhez képest; megcsappant a tömeg, a bazársor, a parkoló, a betétprogramok, valahogy minden a tulajdonképpeni főnapon. Talán a válság teszi, az esőzések, az, hogy idén nem készültek olyan exkluzív szombat esti fellépővel, mint a korábbi években, nem tudom. Mindenesetre így is nagyon jól, az elrendezést és egyebeket tekintve pedig teljesen otthon éreztük magunkat, s remélem, ezzel mások is így voltak!
A bazársoron is zajlott az élet!
-Hirdetés -
-Hirdetés -
Az árusok közt körbejárva megismerkedtünk a legújabb rockabilly divattal, felelevenítettük a víz nélküli autómosás (bocsánat, motormosás) rejtelmeit, megtudtuk, hogy még az UFO-k is Millefiori ékszert hordanak, s azt is, hogy egy, a tulajdonos „ergonómiája” és igényei szerint elkészített egyedi nyereg akár három-négyszer olyan hosszú távon nyújthat kényelmes utazást, mint eredeti társai. Extra zselé, egyedi hímzések vagy ülésfűtés is kérhető magunk alá. Ezen kívül persze mindenféle kapcsolódó (és kevésbé kapcsolódó) holmit kínáltak itt.
Együtt a csapat
Láttuk Pataki Attilát az EDDA borsátorban, akivel beszélgetni már sajnos nem sikerült. Sebaj, a fiatalabb generáció csinálta a műsort az egyik standon! Beálltak a bárpult mögé és bikát szelídítettek! Bár „Jack bácsi bikája” nem rohangált és rúgott, azért nehéz feladata volt Tóth Gabinak, Terecskei Ritának és Papp Ferinek (Irigy Hónaljmirigy), amikor a pörgő-forgó állat hátán próbáltak maradni. Sipos Tomi (Irigy Hónaljmirigy) még egy kis extra nehezítést is kapott, mert Ganxsta Zolee vette kezelésbe a gyorsaságot szabályozó gombot. Talán ezért sem sikerült az Irigy Hónaljmirigy tagjának túl sokáig a bika hátán maradni.„Nagyon nehéz volt tartani magam és hát igazság szerint, leesni sem lehet egy kis sérülés nélkül a bika hátáról.” – mondta a legtovább bika-háton maradó Terecskei Rita, aki a Zanzibar-ral fel is lépett a fesztiválon.
Sokan, szívesen próbálkoztak a fordított kormányú Csepel bringa megülésével. Mint megtudtuk, aznap még senkinek sem sikerült. A tulaj szerint ugyan csak hatan próbálkoztak, de amíg mi a környéken bóklásztunk, legalább négy embert láttunk…
-Hirdetés -









