Nem fogod elhinni, mennyire menő lesz az új Hungaroring!

Éveken belül a múltból a modern korba léphet a Hungaroring

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régóta tudjuk, felújítják a magyar versenypályát, most először viszont konkrét látványterveket is láthattunk, amelyek alapján néhány éven belül világszínvonalú létesítmény lehet a Hungaroring.

A magyar autósport egyik legnagyobb büszkesége, hogy idén immár 38. alkalommal, 1986 óta megszakítás nélkül ellátogat hazánkba a Formula-1 mezőnye. A száguldó cirkusz viszont hosszú ideje nem látott népszerűségnek örvend, így a naptárban jelenleg elérhető 23-24 helyért rengeteg érdeklődő van, az F1 vezetősége pedig értelemszerűen csak a legjobb és legmodernebb helyekre fogja elvinni a mezőnyt. A FOM-mal (Formula One Management) kötött szerződés jelenleg 2027-ig szól, de nemrégiben a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az anyagi forrásokat 2032-ig biztosítja a kormány a futamrendezéshez.
Hirdetés
A pénz viszont már nem lesz elég az F1 vezetésének, hiszen a Hungaroring kiszolgáló egységeinek nagy része a mai napig az 1986-os állapotokban van, így elkerülhetetlen a felújítás. Ennek első szakasza már megkezdődött, ahogyan korábban arról beszámoltunk, de Gyulay Zsolt leszögezte hogy a felújítás ütemeit úgy tervezték meg, azoktól függetlenül minden évben tudja fogadni Magyarország a Formula-1 mezőnyét.
Hirdetés
A közműhálózat és az infrastruktúra már nem felel meg a Formula 1 követelményeinek: a garázsok méretétől kezdve a paddock szélességén át a főépületig mindent meg kell újítani. A közművek fejlesztése elkezdődött, jó néhány helyen átfúrtak a pályacsík alatt, és további fúrásokat készítettek elő, hogy a gyengeáram, az erősáram, a szennyvíz és az ivóvíz-vezetékek meg tudjanak felelni a nemzetközi követelményeknek, amely az elkövetkező negyven-ötven évben ki tudják szolgálni a bérlők igényeit. Ezzel párhuzamosan felépül a műveleti operatív központ, és egy szép főbejárat, amelyben közösségi tér és kávézó is helyet kap. Ezután következik a paddock és a tízezer férőhelyes fedett lelátó felújítása, amellyel párhuzamosan két alagutat fúrnak a lelátó mögötti terület és a paddock között. Annak a lehetőségét is megvizsgáljuk, hiszen észszerű befektetés lenne, hogy motorversenyek rendezésére is alkalmassá tegyük a pályánkat”- mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?