szerda, február 25, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapNémet vevő kapta meg az első szupertakarékos Volkswagent

Német vevő kapta meg az első szupertakarékos Volkswagent

Egy német kuncsaft 110 000 eurót, azaz több mint 33 millió forintot fizetett az első 0,9 l/100 km fogyasztású kétüléses Volkswagenért.


Már több mint egy éve ismerhetjük gyártáskész verziójában a Volkswagen szupertakarékos „egyliteres, egészen pontosan 0,9 l/100 km kombinált fogyasztást ígérő autóját, az XL1-est, mostanra pedig az első példány meg is érkezett vevőjéhez, aki természetesen német. Népautó várhatóan a germánoknál sem lesz az XL1-ből, hiszen annak ára 110 000 euró. Sokat kell autózni ahhoz, hogy kitermelje felárát az éhezőművész.[BANNER type="1"]



A 0,8 literes, kéthengeres és 48 lóerős (felezett TDI-t jelentő) turbódízelből és 5,5 kWh-s lítium-ion akkumulátorból táplált, 27 lóerős villanymotorból álló hajtáslánc a karbonszálas műanyag karosszériával az említett fogyasztási értéken túl 50 kilométeres teljesen emissziómentes, elektromos üzemre is képes, CO2 emissziója 21 g/km. Az aszkéta fogyasztáshoz egészen jó menetdinamika társul, 100 km/órára 12,7 másodperc alatt gyorsul, akár 160 km/órás tempóra is képes az XL1.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

12 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Lássuk be a legelső eladott példány megvásárlása mindig jó befektetés, ha sokat adnak el belőle azért, ha keveset azért. Az emberünk nyilván gyűjtő és ha megfelelő készlete van Porschékből Lambókból stb akkor egyre inkább keresi a ritkaságokat elsőpéldányokat…. s persze mindezt nem a családjától megvont pénzből.

  2. És te tényleg azt hiszed, hogy
    – emberünk családi autót keresett és ezt találta
    – az utolsó fillérjét is beledobta ebbe a vasba

    A hozzászólásaidat olvasva simán el tudom képzelni, hogy mindezt komolyan gondoltad.

  3. Nem hiszem…

    A tukor felbontása végtelen…

    kameráé, monitoroké ehhez képest nulla.

    A Model S ben van csak HD, de oldalra az is kevés.

    Kiváncsi lennék hány méterig látható be az út ebből.

    +Nagyon lent vannak a monitorok, nem oldalra hanem le kell nézni.

    +Tesla kiszámolta (Model X) : autópályán kb 5% fogyi csökt jelentenek, városban semmit….

  4. Nem hiszem…

    A tukor felbontása végtelen…

    kameráé, monitoroké ehhez képest nulla.

    A Model S ben van csak HD, de oldalra az is kevés.

    Kiváncsi lennék hány méterig látható be az út ebből.

    +Nagyon lent vannak a monitorok, nem oldalra hanem le kell nézni.

    +Tesla kiszámolta (Model X) : autópályán kb 5% fogyi csökt jelentenek, városban semmit….

  5. Nem mosolyog majd pár hét múlva…

    33ért vett egy 2 személyes csomagtartó nélküli szuper sportkocsira hajazó csigamotorral szerelt valamit…

    Leesik a tantusz neki tuti nemsokára…

    Úgy tudtam az Eu-ban kötelező a külső oldalsó tükör.. de mégse ???

- Hirdetés -

Friss hírek