A csapat az alkalomhoz öltözött
Nem csak
négy keréken bizonyítottak az elmúlt héten a „gyengébbik nem” képviselői. A
Csajokamotoron.hu[/url] 2008-ban csatlakozott először saját szervezésben a Nemzetközi Női Motoros Naphoz, 2010-től pedig hivatalosan is használhatják a nemzetközi logót, és ettől az évtől a korábbi éveknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a női motorozás népszerűsítésére – tájékoztatott minket Wéber Anikó „NaNa”, az oldal főszerkesztője és az esemény egyik szervezője.
Habár a Nemzetközi Női Motoros Nap alapötlete mindössze arról szól, hogy ezen a napon minden motorozó nő szálljon a gépére és azzal menjen iskolába, munkába, vagy ahol éppen dolga van, a közösségi és hírportál csapata május hetedikére több programmal is készült a motorozó nőknek.
Professzionális trénerek várták őket
A Nemzetközi Női Motoros Nap alkalmából déltől a Hungaroringre várták a motoros nőket, ahol a Motoros Akadémia vezetéstechnikai centrumában, az iskola oktatóinak aktív közreműködésével próbálhatták ki tudásukat a résztvevők. Munkanap lévén, ezen a programon összesen tizenkét fő vett részt, ami a pálya méretét tekintve egyébként éppen optimális volt. A rövid elméleti felkészítést követően a hölgyek két órán keresztül gyakorolhatták a szlalomozást, a kanyarodást, és az egészen szűk fordulókat lábletétel nélkül. A program végén Szabó Attila, a Motoros Akadémia vezetője bemutatta az iskola speciálisan felkészített, kitámasztókerekekkel felszerelt oktatómotorját. Az iskola a résztvevőknek egy matricával kedveskedett, amelyet kifejezetten ez alkalomból készítettek.
A hölgyek a program végeztével a Hungaroringről együtt motoroznak át a Váci útra, ahonnan a
Csajokamotoron.hu[/url] által első alkalommal megszervezett, hagyományteremtő motoros felvonulás indult "Szabályosan szabadon - Csajok a motoron" címmel. A helyszínen személyesen voltak jelen a Horimoto Racing Team versenyzőnői, a felvonulásra pedig közel hatvan motorkerékpárral és robogóval érkeztek a hölgyek. A felvonulást a Budapesti Rendőr-főkapitányság motoros-rendőrei, köztük két hölgy biztosította, hiszen a rendezvényt többek közt támogatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága is.
Vidám, vonzó, vagány pillanatképek péntekről. Na, jó lett volna részt venni?
A rendezvény célja: az egyre növekvő számú motorkerékpárral közlekedő nő segítségével a közlekedésben résztvevő többi személy figyelmének felhívása a körültekintő közlekedésre és a baleset-megelőzés fontosságára. Ebből az apropóból a menet kis pihenőt tartott a Hősök terén, ahol a hölgyek szórólapot osztottak az arra közlekedő autósoknak, amellyel a megváltozott KRESZ-szabályokra és a motorosokra való fokozottabb odafigyelésre kívánták felhívni a figyelmet. A felvonulás után egy pizzériában az élmények átbeszélésével, karaoke-val folytatódott a hazai program.
Hazánkban idén vonulhattak először hivatalosan fel a motoros hölgyek
2008-tól már nemzetközi esemény május első péntekén a motoros nők napja. Korábban hivatalosan csak Kanadában és az USA-ban vonultak az utcára motorjaikkal/robogóikkal a hölgyek ezen a napon. Vicki Gray, az esemény megálmodója a női motorosokra szerette volna felhívni a közvélemény figyelmét, és napjainkban pedig bátorítani kívánja azokat a hölgyeket, akik eddig még nem merték elhatározni magukat, hogy saját maguk is motort vezessenek.
Azért néhány fontos szabályra Vicki is felhívja a hölgyek figyelmét:
"habár a motorozás csodálatos, biztonságos, szórakoztató elfoglaltság lehet bármilyen életkorban, vezessünk óvatosan, soha ne lépjük át saját korlátainkat és gyakorlottsági szintünket, viseljünk megfelelő védőfelszerelést, és soha ne igyunk alkoholt vezetés előtt és közben. Így egész biztos, hogy az irányítás a saját kezünkben marad!" Érdemes megfogadni a tanácsait, természetesen az uraknak is!