Hirdetés

Nosztalgiautazás

Feltámad a pécsi emeletes Ikarus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Igazi attrakcióra készül a pécsi Pannon Volán: a cég vezetői elhatározták, hogy a vállalat felújítja a '70-es években a városban közlekedett, egyedi építésű emeletes autóbuszt.

Színes reklámok díszítették az impozáns külsejű emeletes busz oldalát – az elmaradhatatlan, csigavonalas Volán jelzés mellett

Ki a múltját nem becsüli, a jövőjét nem érdemli. Szigorú a fogalmazás? Aligha, hiszen a hagyományok ápolása nem üres beszéd, a múltra nem divatból, mesterkélten kell emlékezni, hanem őszintén, büszkén, megmutatva a világnak, hogy milyen és mekkora a megtett út, ami mögöttünk áll. Cégek esetében nem túlzás kimondani, a történelem szerves része a jelennek, és mindannak, amire a jövő épülhet. Ha a magunk portáján, az autóknál maradunk, szinte nincs olyan gyártó, akinek ne lenne házi múzeuma, szerényebb vagy fényűzőbb – ez most lényegtelen mind a külsőségeket, mind a tartalmat illetően -, de van, mert a múlt fontos, értéket képvisel és teremt egyszerre, miközben korszakokat köt össze. Pécsett, a Pannon Volánnál minden bizonnyal ez a szemlélet uralkodik, és ez nagyon jó hír. Mostanában amúgy is sokat beszélnek a baranyai megyeszékhelyről, Európa Kulturális Fővárosáról, és nem kizárt, hogy ez a kvázi felfokozottság hozta lendületbe a közlekedési vállalat munkatársait, vezetőit is, akik elhatározták, megpróbálják feleleveníteni múltjuk azon szép emlékét, ami az egyetlen példányban épült Mávaut emeletes autóbuszhoz kapcsolódik.

Két Ikarus 556 típusú autóbusz összeépítéséből született meg az első magyar emeletes, 1968 végén

Nem valószínű, hogy a sztori közismert. Az 1950-es, 60-as években tombolt az ipari szintű újítási láz, minden gyárban dolgozó szaki, technikus és mérnök egyaránt furfangos dolgokon törte a fejét, és a házilag kivitelezett csuklós autóbusz megszületése a Fővárosi Autóbuszüzem berkein belül, 1960-ban új korszakot nyitott a járműépítésben. A helyközi és távolsági forgalmat bonyolító Mávaut át is vette az ötletet, de a két cég profilja a hasonló feladatkör ellenére eltért egymástól, így a Mávautnál nem álltak meg a csuklósításnál, és évről évre innovatív fejlesztésekkel álltak elő. Ikarus alapjárművek átalakításával speciális buszok gördültek ki a néhány éve lerombolt Szabolcs utcai és Béke téri műhelyekből: nyitott és zárt karosszériás városnézők, mikrobusz szerelvények, elegáns vonalú Európa luxusbuszok, valamint olyan kuriózumok, mint a 180-as típusból létrehozott, 12 személyes Hotelbusz, vagy éppen az első magyar emeletes, amelynek sorsa most jobbra fordulhat. Az említett házon belüli építéseket persze nem úgy kell elképzelni, mint a szalagot a mátyásföldi Ikarusban, inkább „szorgalmi feladatok” voltak ezek – az igavonó csuklósokon kívül csekély darabszámokkal -, adott esetben egyetlen, kísérleti üzemre szánt példánnyal – az emeletesből sem készült több, csak az, ami jelenleg a Pannon Volán telephelyén állva porlad.

Ez a jelenlegi állapot, a súlyosan korrodált roncs a Pannon Volán Zrt. telephelyén állva várja, hogy történjen végre valami

Korabeli színes fotó, amely már nem Budapesten, hanem Pécsett készült

Az egységnyi területen szállítható utasok számának növelése mindig komoly fejtörést okozott a szakembereknek, az üléseket, az állóhelyeket nem lehetett a végtelenségig növelni, és az emeletes konstrukció szinte tálcán kínálta magát. Csuklós vagy vonórudas pótkocsi helyett gyakorlatilag egy félbevágott buszt erősítettek az Ikarus 556-os típus tetejére, amelynek második szintjén kizárólag ülőhelyeket alakítottak ki, fűrészfogas üléselrendezéssel, hogy a szélen körbe lehessen járni. Az impozáns megjelenésű, a homloklemezén MÁVAUT IKARUS feliratot viselő kocsi kísérleti üzeme Budapesten kezdődött, azonban a 4,25 méteres magasság erősen korlátozta a mozgást – az óriás csak előre kijelölt útvonalon közlekedhetett, ahol nem gabalyodott bele a fővárost behálózó troli és villamos felsővezetékekbe. A vállalat végül Pécsre irányította le a különleges buszt, ahol a Pannon Volán elődjénél (12-es AKÖV) 1969-től selejtezéséig, 1976 nyaráig futott, döntően a 20-as és 28-as vonalakon, majd sokáig a telepen állt, a forgalomból már kivonva. Mivel nem volt katasztrofális állapotban, a balatonvilágosi Volán-üdülőbe került, később innen szállították át a hírhedt ceglédi autóbuszbontóba, azonban a szétvágás szerencsére elmaradt, és az emeletes busz éveken keresztül gyűjtői körökben forgott.

Autentikus környezetben, a pécsi 12-es Autóközlekedési Vállalat (AKÖV) irodaépülete előtt. Később 12-es Volánra változott a cég elnevezése

Otthon, édes otthon! – a Pannon Volán autómentője tavaly ősszel hozta el Budapestről a jobb sorsra érdemes emeletes buszt

Mint Horváth Zoltántól, a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatójától megtudtuk, a közlekedési vállalat szeretné, ha a kuriózumnak minősülő, pécsi helytörténeti emléket képviselő jármű megmenekülne a teljes pusztulástól, és ennek érdekében már tettek vételi ajánlatot a roncsra, de a tulajdonossal lezajlott tárgyalás első köre nem vezetett eredményre, ezért folytatódnak az egyeztetések. A Pannon Volán speciális Scania autómentője tavaly ősszel „vitte haza” állagmegóvó tárolás céljából az emeletes Ikarust Budapestről, meglehetősen rossz állapotban, és eddig nem is készült pontos kalkuláció a felújítás várható költségéről – a vezérigazgató szeretné, ha a muzeális jármű tulajdonviszonya rendeződne, és ha ez megvan, elkezdődhet a részletes állapotfelmérés. Az ügyben sikerült beszélni Dörnyei Gábor főmérnökkel (ő vezényelte a Pécsre szállítást), aki elmondta, mélyreható vizsgálat nélkül is egyértelmű, hogy a vázszerkezet igencsak megsínylette az elmúlt évtizedek korróziós pusztítását, gyakorlatilag új vázat kell építeni, és sok minden más ugyancsak pótlásra szorul. Ahhoz, hogy az első magyar emeletes autóbusz a terveknek megfelelően működőképes jármű lehessen, előzetes becslések szerint mintegy 20-30 millió forintra lenne szükség. Ezt a hatalmas összeget szponzorok, támogatók nélkül a Pannon Volán nem tudja önerőből kigazdálkodni, de a busznak sok olyan rajongója van, akik anyagilag, szakmailag hozzá tudnak járulni e tetemes költséghez, és már jelezték, ha rajtuk múlik a dolog, akkor szívesen bábáskodnak a Mávaut egykori büszkeségének újjászületésénél.

(fényképek: Pannon Volán Zrt.)

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?