KezdőlapOlajos apróban kapta meg az ex-alkalmazott az utolsó fizetését

Olajos apróban kapta meg az ex-alkalmazott az utolsó fizetését

"Legalább kifizettek!" - nyilatkozta a CBS 46 News számára Andreas Flaten, aki egy nem is akármilyen autószerviznél dolgozott.


Flaten korábbi munkahelye nem csak egy átlagos sarki szerviz: több sebességrekord kísérletük is volt, valamint ők építették a kocsikat a 2012-es "Az utolsó csavar" című filmhez. A reflektorfényt mégsem ezekkel az igen komoly szakmai sikerekkel érdemelték ki, hanem azzal, ahogy "elbúcsúztak" egy korábbi alkalmazottól. Andreas Flatten tavaly novemberig dolgozott a cégnél, nemrégiben pedig, az utolsó havi munkájáért cserébe 91 500 érmével lett gazdagabb. A New York Times-nak azt mondta: "Még ha csak apró lett volna, de amit én kaptam, azon volt néhány liter használt szervófolyadéknak tűnő trutyi is"
[BANNER type="1"]

A történet Flatten barátnőjének Instagram profiljáról indult világot meghódító útjára, ahol részletesen leírták az egyébként viszonylag unalmas és hétköznapi előzményeket is. Röviden: az alkalmazott szabályosan felmondott, a főnök megkeserítette a felmondási idejének munkanapjait, az alkalmazott megunta és eljött a felmondási idejének lejárta előtt, a főnök pedig nem akarta kifizetni az "ügyvéd" szó elhangzásáig. Ezt követően, ha úgy vesszük, a tranzakció megtörtént. Az Instagram poszt még most is elérhető, itt[/url] tekinthető meg.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek