Padlófék 100 km/óráról: tényleg rövidebb a fékút

Ahogyan a vevők kérték: Michelin Primacy 3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha még javában a téliguminak van szezonja, a Michelin már most bemutatta a jövőre piacra lépő, Primacy 3 nyári abroncsát.

Épp csak elértük a 100 km/órás tempót, instruktorunk már int is, hogy tapossak a fékbe, nyekegnek az abroncsok, dolgozik az ABS, villog az elakadásjelző – a Michelin munkatársai épp azt próbáltatják ki az újságírókkal, hogy legújabb abroncsuk száraz úton átlagosan 2,2, nedvesen 1,5 méterrel rövidíti a fékutat 100 km/óráról. Több száz mérést végzett a kijelentést hitelesítő német TÜV Süd és a spanyol IDIADA labor, valamint persze a Michelin is, ám nyilvánvaló, az újságírók is csak akkor fogják igazán elhinni az eredményt, ha saját maguk tapasztalhatják. Ezért a versenytársak aktuális abroncsaival és a Michelin Primacy 3-asokkal szerelt autókba GPS-es, illetve a fedélzeti számítógéppel is összekötött speciális mérőműszer került, mely a fékpedál érintésétől az autó megállásig számolja a métereket. Néhány évvel ezelőtt még a 40 méter alatti fékutaknak is örültünk, most pedig elképesztően alacsony, akár 22 méteressel is találkozhatunk, akár itt, nem túl speciális, de azért tisztességes autók (BMW 318d, VW Passat) esetén is. Döbbenetes azonban, hogy a körülményekből bizony kisautónyi vagy épp zebra-szélességnyi eltérések adódnak. Utóbbiakat az abroncsok, illetve az útfelületek, vagy épp az autó terhelése jelentik. Nedves úton például ugyanúgy 2-3 méteres a fékút-különbség, mint ahogyan az egyes abroncsok vagy a telepakolt és az üres autó féktávja között.
Kicsit bizarr persze október végén nyári gumit tesztelni, de ahogyan azt a Michelin szakembereitől megtudtuk, a kereskedésekben most megtalálható téli gumikat zömében az év első két hónapjában gyártották, s már most készítik azokat a Primacy 3 abroncsokat, amelyek jövő év februárjában, a Michelin legújabb sorozataként lépnek majd piacra. Ezeket tehettük próbára Spanyolországban, ahol, ha nem is forró, de most is kellemes nyári idő élvezhető, így a Michelin jól demonstrálhatta legújabb abroncs-sorozatának képességeit. A Primacy HP-t a vásárlói igények alapján fejlesztették tovább, a vevők pedig gumivásárlási kritériumaik között a GFK 2010 nyarán, francia, német, olasz, spanyol és angol kuncsaftokkal végzett felmérésében első helyen szerepeltették a biztonságot, majd az alacsony fogyasztást eredményező csekély gördülési ellenállást, illetve a hosszú élettartamot áhították – így a Primacy 3-at ezen jellemzők terén próbálták konkurensei fölé helyezni a Michelin szakemberei.

Nem kérdés, hogy a legfontosabb a biztonság, s ha az abroncsoknál e kérdés kerül szóba, az emberek elsősorban a nedves úton mutatott képességekre, esetleg a vízen-futási, azaz az aquplaning jellemzőkre gondolnak, pedig messze nem attól kell félni. Amikor ugyanis az egyik kerék mély vízre érve felúszik és irányíthatatlan lesz, akkor a sofőrök kivétel nélkül úgy megijednek, hogy onnantól kezdve nagyon óvatosan vezetnek. Így a Michelin szakmai partnerének számító Drezdai Egyetem, accidentiológiával, azaz a balesetek elemzésével foglalkozó szakemberei szerint az elmúlt 10 évben megvizsgált 20 ezer balesetnek mindössze 1 százaléka történt ilyen helyzetben. A részletes statisztikák természetesen temérdek egyéb érdekes adatot is megmutatnak: a balesetek 70 százaléka száraz úton, 60 százaléka alacsony, városi sebességnél, 75 százalékuk egyenes úton, és ebből következően 25 százaléka kanyarban adódik. Ezen tapasztalatok alapján fejlesztette a Michelin 60 mérnöke az elmúlt 3 évben a Primacy 3-at, azaz most nem csak a hangzatosabb, vizes- és kanyarképességek szerepeltek a legfőbb fejlesztési pontok között, hanem a leggyakoribb felhasználási módnak és ebből következően a leggyakoribb baleseti helyzetnek is számító, száraz, egyenes úton mutatott képességek is.
Hirdetés
A legfőbb ütőkártyák a már említett rövidebb fékutak – hiszen a balesetek zöme egyenes úton keletkezik, de gondoltak a fennmaradó, kanyarban megcsúszással kezdődő esetekre is. Az, hogy 3 km/órával nagyobb tempóig marad stabil az autó Michelin Primacy 3-mal, mint a vetélytárs abroncsokkal, nyilvánvalóan keveseket győz meg, pedig vészhelyzetben ez sokat jelenthet, s a kitörés előtti pillanatokban is sokkal kevesebb kormánykorrekcióval volt íven tartható a próbált E-osztályos Mercedes, mint a Continental Premium Contact-tal szerelt társa.

A rövidebb fékút és a nedves úton tapasztalt jobb irányíthatóság természetesen egy tőről fakad: a jobb tapadásból következik. Utóbbit két dolog, a nem csak összetevőivel, hanem keverésével is egyedi gumielegy, illetve a szintén friss mintázat adja. Az abroncs felületének belső részén a gumiblokkok mindössze 0,2 mm távolságra kerültek egymástól, ezáltal a fékezéskor egymásnak feszülő gumirészek nem dőlnek olyan mértékben, mint egy hagyományos abroncsnál, s nagyobb felületükkel érintkeznek az útfelülettel – azaz jobban tapadnak. Ennek ellenére a vetélytársaknál kisebb gördülési ellenállással gurulnak, a bemutatón két Peugeot 308-ast gurítottak le egy-egy emelvényről, az egyiken természetesen Primacy 3, a másikon „vetélytárs”, eltakart, de Bridgestone Turanza ER300-nak látszó abroncs feszült, utóbbi mintegy 5 méterrel kisebb távot tudott megtenni, mint a michelines példány. A csekélyebb gördülési ellenállással a Michelin számításai szerint az abroncs 45 ezer kilométeresnek kalkulált élettartama során 70 liter üzemanyag takarítható meg, ami mai benzinárakkal számolva is közel 30 ezer forintot jelent. A Primacy 3 mellett persze elsősorban a biztonsági jellemzők szólnak.
Akit meggyőzött, az februártól 185/60 R15-től, első körben 20 féle méretben választhatja, majd hamar 245/45 R18-ig, 38 tagúvá bővül az év végére már 51 méretet soroló paletta, s addigra számos új modellre is ez kerül majd gyári szerelésben. Ára egyelőre nem ismert, vélhetően némi felárat fog jelenteni a Primacy HP-hoz mérten, ám ha a vevők már csak az újabb iránt érdeklődnek, akkor azt teljesen le is váltja majd, az árkülönbség minden bizonnyal nem lesz jelentős.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?