Pérez nyerte az idei év legunalmasabb versenyét Bakuban

Kettő az egyben hétvége Bakuban, az izgalmak viszont elmaradtak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Debütált az új sprintformátum élesben Bakuban, de az izgalmak mindkét nap elmaradtak. Charles Leclerc verhetetlen volt az időmérőkön, a Red Bullt viszont továbbra sem tudta megfogni senki a versenyeken.

Még a múlt hét elején fogadta el az FIA az új sprint lebonyolítást, ami sokkal több érdemi akciót ígért előzetesen. Az új szabályok értelmében a pénteki napon mindössze egyetlen szabadedzést tartanak, majd rögtön délután már jön is az időmérő, amely a vasárnapi nagydíj rajtrácsát határozza meg. Fontos azonban, hogy már ennek kezdetétől érvényben van a Parc Fermé szabály, vagyis az autók nagymértékű módosítása ezután már büntetéssel jár. A szombati napból egy jól elkülöníthető "sprint napot" faragtak, ugyanis eltörölték az eddig teljesen fölösleges második szabadedzést. Helyére egy sprintkvalifikációt tettek, amelyen a hagyományos időmérőhöz hasonlóan három etapban köröznek a versenyzők, viszont kevesebb idő áll a rendelkezésükre. Ez a szétlövés a szombat késő délután sprintfutam rajtfelállását alakítja, így a nagydíjat már ilyen szempontból sem befolyásolja a sprint.
Hirdetés
Az új lebonyolításnak minden bizonnyal Pierre Gasly örült a legkevésbé, legalábbis ami a pénteki napot illeti. A francia versenyző autója a szabadedzésen elfüstölt, ráadásul az Alpine nem sokkal az időmérő előtt egy sajtóközleményben úgy fogalmazott, hogy korántsem biztos Gasly részvétele az esti időmérőn, mert egyelőre nem tudták összerakni az A523-ast. Kevin Magnussennek sem jött ki jól az egyetlen gyakorlás, ugyanis francia versenyzőtársához hasonlóan neki is félre kellett húzódnia a pályán technikai meghibásodás miatt. A bukóterekben veszteglő autók miatt előkerült a piros zászló is, így a versenyzőknek csak minimális ideje volt a felkészülésre. A pénteki időmérő előtt Ferrari-Red Bull csata nézett ki a rajtelsőségért, ám a bakui utcák mint mindig, most is megkavarták a lapokat. Már a Q1 első szakaszában villant a piros Nyck De Vries miatt, aki a hármas kanyarban állította a falba az AT4-est. Az újraindítást követően alig telt el három perc, újabb áldozatot követelt a De Vries életét is megkeserítő kanyar, ezúttal Pierre Gaslynak ért véget idejekorán a kvalifikáció, miután az Alpine jobb hátulját odacsapta a betonfalnak. Ezzel a francia versenyző miatt a szabadedzés után az időmérőn is be kellett lengetni a piros zászlót. A gyakorlás másik áldozata, Kevin Magnussen sem tudta teljesíteni a Q1-et, mert az utolsó mért köre előtt a csapat beparancsolta a boxutcába a technika megóvása érdekében.
Hirdetés
Az időmérő hátralevő része szerencsére nagyobb incidensek nélkül zajlott, a Q3 végén pedig Charles Leclerc neve volt olvasható a tabella tetején, így idén először nem egy Red Bull foglalhatta el az első rajtrácsot a vasárnapi futamon. A monacói mögött viszont már rögtön Verstappen következett, aki közel két tizedet kapott, mexikói csattársa szűk három tizeddel maradt el a pole-időtől, míg Carlos Sainz több mint 8 tizedet kapott márkatársától. Hamilton az ötödik legjobb időt produkálta a Q3-ban, míg Alonso a hatodik lett, mögötte Norris, Stroll, Piastri és Tsunoda egészítette ki az első tízet. Külön érdekesség, hogy ez volt az első időmérő, ahol mindkét McLaren bejutott a Q3-ba az új padlólemezeiknek köszönhetően. Szombaton a sprintkvalifikációval folytatódott a program, ahol ugyancsak előkerült a piros zászló. Ezúttal Logan Sargeant volt a bűnös, a 15-ös kanyarban ütötte meg az autó jobb hátulját, az FW44-es pedig nem tudott elevickélni a boxutcáig. A "szétlövést" végül a pénteki naphoz hasonlóan Charles Leclerc nyerte, annak ellenére, hogy az utolsó gyors körén az ötös kanyarban a falba állította a Ferrarit. A monacói ki tudott tolatni a tech-pro falból, így az előtte menők be tudták fejezni a körüket, de a Red Bullok így sem tudták legyőzni a Ferrari versenyzőjét. Pérez némi meglepetésre ezúttal megverte Verstappent, míg a pénteki időmérőn csak 11. Russell a negyedik helyen végzett, megelőzve Sainzot, akit megint csak alaposan elvert a csapattársa. Hatodikként Hamilton végzett, mögötte a Williamsszel remek teljesítményt nyújtó Alex Albon, a top tízet pedig Alonso, Stroll és Norris egészítette ki, utóbbi az SQ3-ban kört sem teljesíthetett. Az új szabályok értelmében ugyanis ebben a szakaszban kizárólag lágy gumival lehet a pályára hajtani, Norris pedig az összeset elhasználta a pénteki edzésen.
Hirdetés
A sprintfutam aztán mérsékelt izgalmakat hozott. A rajtnál Vertappen és Russell találta meg egymást, kanyarokon át kakaskodott egymással a két versenyző, végül a brit jött ki győztesen a párharcból. Verstappen ráadásul nem csak a pozíciót vesztette el, de az oldalszekrényének egy jelentős darabját is, amivel becslések szerint körönként akár fél másodpercet is veszíthetett, a csapatfőnök Christian Horner viszont ennél is tovább ment, szerinte ugyanis ezzel 8 tized másodperces hátrányt is szenvedhetett holland versenyzője. Egy körig sem tartott a verseny máris jött a biztonsági autó részben a rengeteg törmelék miatt, részben pedig a tizenötös kanyarban elszabadult közepes keverékű gumiabroncs miatt, amit Yuki Tsunoda hagyott el. A japán visszaért a boxba, de a hátsó felfüggesztés eltörött, ennek ellenére viszont visszaengedték a pályára, ami hamar komikumba fulladt, ugyanis az Alpha Tauri versenyzője képtelen volt egyenes haladni az autójával, de szerencsére még a Safety Car fázis alatt visszaért a csapatához a boxutcába. Az ötödik körben folytatódott a verseny Leclerc újraindítását követően, a nyolcadik körben viszont már Sergio Pérez neve szerepelt a tabella élén, ugyanis a Red Bull versenyzője egy jól elkapott szélárnyékkal (és a DRS-sel) könnyedén előzte a Ferrarit a célegyenesben. Verstappen a sérült autója miatt nem tudott támadni a második helyért miután elment Russell mellett, így az első három sorrendje már nem változott a futam végéig. Russell megtartotta a negyedik helyét, Sainz jött be ötödikként, Fernando Alonso lett a hatodik, Lance Stroll hetedik, az utolsó pontszerző helyet pedig Alexander Albon szerezte meg. Vasárnap ugyancsak Leclerc indulhatott az élről a pénteki időmérőnek köszönhetően. A rajtrácsra viszont csupán 18 autó állt fel, ugyanis Esteban Ocon és Nico Hülkenberg is megsértette a Parc Fermé szabályokat, így rájuk boxutcai rajt várt. A mezőny szépen abszolválta a startot kisebb-nagyobb koccanásokat leszámítva. Albon, Piastri és Magnussen akadt össze a kettes kanyarban, de mindenki folytatni tudta. Az élmenők a rajtsorrendben teljesítették az első néhány kört, Verstappen viszont a negyedik körben könnyedén előzte Leclerct. Bottas már a hetedik körben megkezdte a kerékcseréket, a tizenegyedik körben pedig Verstappen is kiállt az élről, a lehető legrosszabbkor mert éppen akkor hagyta el boxot a holland, amikor Nyck De Vries autója miatt beintették a biztonsági autót. Az Alpha Tauri versenyzője a négyes kanyarban törte ki a bal első futóműét, az autóját pedig menteni kellett. Verstappen a harmadik helyig esett vissza az SC alatt, Pérez és Leclerc is elé került a kiállások után. Az újraindítás után viszont azonnal átlépett a holland a Ferrari monacói versenyzőjén, csakúgy ahogyan Fernando Alonso Carlos Sainz autóján.
Hirdetés
A futam középső szakasza érdemi esemény nélkül zajlott, nem véletlenül, hiszen az legtöbb versenyző az egykiállásos stratégia miatt kénytelen volt óvni a gumikat. Pérez ekkor már 2 és fél másodperccel vezetett Verstappen előtt és szűk 19 másodperccel Leclerc előtt, akit a futam ezen időszakában Alonso sanyargatott. A 37. körben Zhou kiválásával 18 főre fogyatkozott a mezőny: a kínai pilóta a boxban kényszerült feladni a futamot technikai meghibásodás miatt. A 40. körben Hamilton utolérte Sainzot, majd körökön keresztül másodpercen belül autózott hozzá, de valós előzési lehetőséget nem tudott kialakítania a hétszeres világbajnok. Pérez végül behúzott egy újabb utcai versenyt, ezzel mindössze 6 pontra csökkentette a hátrányát a bajnoki versenyben, ráadásul a mexikói az első versenyző, aki kétszer is tudott nyerni a bakui utcai pályán. A második helyen Verstappen végzett, így a Red Bull újabb egy-kettővel lett gazdagabb, míg a dobogó alsó fokára Charles Leclerc fért fel. Az első ötben még a két spanyol látta meg a kockás zászlót, Alonso, Sainz sorrendben. A top tízbe Hamilton, Stroll, Russell, Norris és Tsunoda fért még oda értékes pontokért. Szerencsére nem kell újabb egy hónapot várni a következő futamra, folytatást egy hét múlva Miamiból!
Az Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye:
Versenyző Pont
1. Pérez 25
2. Verstappen 18
3. Leclerc 15
4. Alonso 12
5. Sainz 11
6. Hamilton 8
7. Stroll 6
8. Russell 5
9. Norris 2
10. Tsunoda 1
Hirdetés


A bajnokság állása négy hétvége után:
Hirdetés
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 93 1. Red Bull 180
2. Pérez 87 2. Aston Martin 87
3. Alonso 60 3. Mercedes 76
4. Hamilton 48 4. Ferrari 62
5. Sainz 34 5. McLaren 14
6. Leclerc 28 6. Alpine 8
7. Russell 28 7. Haas 7
8. Stroll 27 8. Alfa Romeo 6
9. Norris 10 9. Alpha Tauri 2
10. Hülkenberg 6 10. Williams 1
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?