Sorra buktak le a rendszám nélküli 125-ös robogók a próbapadon!

Ismét a robogósokat ellenőrizték a rendőrök, ezúttal Zala vármegyében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sajnos még mindig jellemző, hogy egyes robogósok segédmotoros kerékpárként, rendszám és biztosítás nélkül használják a 125 köbcentis motorkerékpárjukat, ráadásul gyakran a megfelelő jogosítvány nélkül. Mutatjuk a rendőrség fegyverét az ilyen helyzetekre!

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság, az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a Zala Vármegyei Kormányhivatal munkatársai közösen segédmotor-kerékpárokat ellenőriztek a hét első felében Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A szakemberek próbapad segítségével vizsgálták meg a járműveket, hogy azok maximális sebességük és teljesítményük alapján motorkerékpárnak vagy segédmotor-kerékpárnak minősülnek-e.

Utóbbira ugyanis rendszám, műszaki vizsga, illetve külön jogosítvány sem szükséges, míg a nagyobb kategóriában mindhárom kötelező a szabályos üzemeltetéshez.

Sajnos még mindig akadnak olyan robogósok, akik megpróbálják átverni a rendszert, ám a próbapadon minden kiderül: a járművek végsebességét és teljesítményét is képesek mérni ezekkel az eszközökkel. Azokkal a motorosokkal szemben, akiknél az egyenruhások szabályszegést észleltek, szabálysértési eljárást indítottak és kezdeményezték a jármű soron kívüli műszaki vizsgálatát. Az alábbi videóban láthatjátok, miként zajlik egy ilyen ellenőrzés.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.09.07. at 21:29
    Permalink

    Több veszélyt jelent a robogós magára és a forgalom többi résztvevőjére azzal, ha csak 45 km/h-t tud a gépe és kerülgetni kell, mint ha ki lenne belőle véve a tiltás.
    Értem, hogy az smk. tipikus tini műfaj, s abban a korban lehet kinevelni a tudatos közlekedőket, de a villanymotor korszak hajnalán ezt egyre kevésbé érzem reális célnak (ha eddig sem tudták betartatni, ezen túl hogy fogják?)

  • 2023.09.08. at 14:41
    Permalink

    A Simson S51 es motorom utángyártott alap méretű cuccokkal is kerek 60 km/h-s sebességgel képes haladni teljes gázon a 80 kilóm alatt, 25-30-as keverékkel! Édesapám még gyári bontatlan motorú Simson robogója is pont így megy. A véleményem szerint bármilyen szabályt akarnak érvényesíteni a közlekedési hatóságnál ezek a motorok sokkal hamarabb léteztek mint a fiatal mérnököknek látszó szabályokat okoskodó egyének és azok logikátlan szabályaik! Elvégre a Debreceni Praktikerhez vezető úton a jobb oldali lehajtó sávnál való zöld lámpa után is logikus,hogy a gyalogosnak is zöldet ad,majd a Gyermek rehabilitációnál is utána ugyan ezt a megoldást alkalmazzák. Csak gratulálni tudok a tervezőknek!

  • 2023.09.08. at 18:54
    Permalink

    Baromság, olaszban nincs segédmotor ott kw-ra van megadva ha jól tudom akkor mi hova tartunk?
    A fogyasztás költségmegtakarítás végett vannak ezek segédmotornak álcázva, b-s jogsi mellé adnám azoknak akik segédmotorból korábban letették 2 üteműben 125-ig 4 üteműben 250-ig a jogsit. nem kell itt külön kategória megint.
    Nálunk sosem a józan ész diktál hanem a pénzbeszedés meg a másra vonatkozó halálozási adatok.
    Persze rendszám vizsgával és biztosítás kellene rá ugyanúgy 50 cm3 felett alatta meg csak biztosítás.
    Aki meg rendszám nélkül csal azt ugyanígy megbüntetném.
    Nekem nincs A-s jogsim és nem is akarok ezért nem veszek motort pedig szerintem sokan a kis fogyasztás végett ilyenek mint én fellendítenék a 250/125 alatti piacot, azért meg nem teszem le.

Vélemény, hozzászólás?