csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapSzerbiában készülhet a Fiat Panda elektromos változata

Szerbiában készülhet a Fiat Panda elektromos változata

A hírek szerint jövőre érkezik a Fiat belépő szintre pozicionált villanyautója, amely a Panda alapjaira épülhet, a szerb elnök pedig már azt is tudni véli, hogy a gyártásra Szerbiában kerülhet sor.


Egy ideje már hallani arról, hogy a Fiat a Panda alapjaira építhet megfizethető villanyautót, amelyet a terveik szerint 25 ezer euró (9,5 millió forint) alatt tudnak majd kínálni. A hírek szerint a modellt valamikor 2024 közepén mutathatják be, és a nemrég leleplezett e-C3-mal közös technikán osztozhat.
[BANNER type="1"]


A regnáló szerb elnök, Aleksandar Vucic arról beszélt a minap Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után, hogy számításai szerint a Stellantis az elektromos Pandát a szerb Kragujevac melletti üzemben gyárthatja. Elmondása szerint mindez jót tehet a szerb-olasz kapcsolatoknak, hiszen a mostani 4,6 milliárd eurós éves kereskedelmi forgalom fölé emelheti a két ország gazdasági együttműködését. Szintén erős érv lehet mindkét fél részéről az elektromos Panda szerbiai gyártása mellett, hogy 2022-ben egy 190 millió euróról szóló szerződést kötöttek, amelynek értelmében a Stellantis elektromos járműveket gyárt a Kragujevac melletti létesítményben.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

1 hozzászólás

- Hirdetés -

Friss hírek