Támogatást kapnak a hazai kisbenzinkutak

Az autósok után a kisbenzinkutakat is megsegíti a magyar kormány

Május közepéig marad a 480 forint üzemanyagár, de 3 hónapnyi időtávra literenkénti 20 forintos támogatást kapnak a kisebb töltőállomások is.

November közepe óta él az üzemanyagárak 480 forintos maximalizálása, február végétől pedig a nagykereskedelmi árakat is 480 forintban maximalizálták hazánkban. Azóta nem a töltőállomások üzemeltetőiért, hanem azért kell aggódni, hogy legyen a töltőállomáson üzemanyag. Megjegyzem, nem találkoztam még olyannal, hogy ne lett volna, de az is igaz, hogy sokkal többet járok elektromos autóval, mint benzinessel vagy dízellel. Az üzemanyagpara a hírek szerint sem indokolt - tájékoztatása szerint a MOL az összes szerződött partnerét időben kiszolgálta, csak épp a forgalom volt egy kissé túlzott március közepén. A benzinkutak életét jelentősen könnyebbé tette, hogy február végétől a nagykereskedelmi árak is 480 forintban maximáltak, most pedig 3 hónapra igényelhető támogatást is kapnak az üzemanyagellátás biztonsága érdekében.
Hirdetés
Az e hét péntektől, március 25-én 8 órától az IFKA erre a célra kialakított felületén igényelhető támogatást előre, egy összegben megkapják a töltőállomások. A támogatás alapját nem az idei, hanem a tavaly tavaszi (március, április, május) havi üzemanyagforgalom 80 százaléka képezi. A 2021. március 1-jét követően megnyílt benzinkutaknál a támogatás alapja a múlt évi havi átlagos értékesítés 80 százalékának háromszorosa. A támogatást igénylő benzinkutaknak vállalniuk kell, hogy folyamatosan nyitva tartanak, és változatlan létszámban foglalkoztatják tovább munkavállalóikat. Az intézkedés így az üzemanyagellátás biztonsága mellett a munkahelyek megvédését is garantálja - hangsúlyozta az ITM.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?