Új arccal és turbómotorral frissült a Mazda6

Bemutatkozott a Mazda6 2018-as kiadása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sokan az új generációt várták, azonban csak egy facelift érkezett. Aggodalomra nincs ok, sok finomságot kapott a hazánkba jövőre érkező Mazda6.


Néhány hete már láthattunk egy kiszivárgott képet az új, pontosabban csak ráncfelvarrott Mazda6-osról. A japánok középkategóriás limuzinja ezúttal hivatalosan is bemutatkozott. 2013-as debütálása és 2015-ös frissítése után sokan már az új generációt várták. Most viszont meg kell elégedni egy ráncfelvarrással, ami egész látványosra sikerült. A legnagyobb változtatás az orr részt érintette. A hűtőmaszkot és a lökhárítót egyértelműen a CX-5-től örökölte, míg a meghajtásról mostantól egy turbós Skyactiv blokk is gondoskodik.
Hirdetés


A 2,5 literes benzines 250 lóerőt és 420 Nm forgatónyomatékot ad. Szintén újdonság, hogy 40-80 km/óra közötti sebességtartományban két hengert is le tud kapcsolni a gazdaságosabb üzem érdekében. A motor mellett a futóművet is áthangolják és a hangszigetelést is javítják. Extrák tekintetében frissül az adaptív tempomat, amely mostantól teljes megállásra képes. A HUD a CX-5-höz hasonlóan már a szélvédőre vetíti a sebességet és a navigációs információkat, a kamerarendszer pedig 360 fokos lesz. Az ülések a fűtés mellett hűtést is kapnak. Az európai bemutatóra még várni kell, előreláthatólag a tavaszi Genfi Autószalonon láthatjuk majd a frissített Mazda6-ost.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.12.02. at 11:36
    Permalink

    40-80km/h között lekapcsol 2 henger? És mégis minek ?Mert városban ritkán megy úgy az ember hogy állandó gázpedál állással közlekedik, ott inkább megáll elindul . Közúton vagy pályán ahol jól jönne ott meg 90km/h és 130km/h között közlekedik ahol meg nem működik ez a zseniális fejlesztés 😀 . Szóval szerintem ezt pont értelmetlen volt beleszerelni ebbe a motorba , csak drágítja és bonyolítja az autót ettől , de üzemanyag megtakarítást szerintem ezzel nem fog elérni …. Jaaaa hogy a mérési ciklus miatt tették bele , hogy papíron jobban fogyasszon … Hmmm így már érthetőn. 😀

  • 2017.12.02. at 11:39
    Permalink

    Egyébként végre így 2017 évvégére eljutott oda a Mazda hogy az eleve évek óta perforált bőrrel árult ülésébe beleszerel 1 hűtőventilátort … Talán 5-6 év múlva eljutnak oda extrák szintjén ahol a Német konkurensek jelenleg vannak …

    • 2017.12.02. at 15:56
      Permalink

      Ezerszer inkább ezt venném vagy szinte akármelyik japánt, mint a Német konkurensek bármelyikét.
      Nincs benne ventilátoros ülés. Uramisten, most mi lesz, nem fog elromlani…, mi lenne? A Német konkurensek inkább tanuljanak meg motort csinálni, modern motort, nem traktor dízelt.
      Nem azt mondom, hogy a japánok tökéletesek, de volt mindkét nemzettől több autóm és össze sem lehet hasonlítani megbízhatóságban őket. Persze nem új autókról beszélek.

      • 2017.12.02. at 20:31
        Permalink

        Pont ez az hogy a 2018 as modellévre eszükbe jutott , hogy ha már 4 éve árulják eleve perforált bőrrel akár bele is lehetne szerelni egy ventilátort … nagy találmány . Én azért nem venném meg mert valami érthetetlen okból kifolyólag nem galvanizált a karosszéria és hát emiatt szeret rozsdásodni … ami szerintem erősen ciki a 21. században már . De persze megértem azokat is akiknek nincs pénzük 16-17 milliót kifizetni egy hasonlóan felszerelt Német autóért hanem beérik egy Mazdával 11-ért . Én inkább az új 2.0 kompresszoros motorra lennék kíváncsi amit majd az új Mazda 3 ba mutatnak be .

        • 2017.12.03. at 05:21
          Permalink

          Volt a mazdának rosdásodós időszaka, de elvileg annak már vége. Úgy ahogy a mercedes-nek is volt és vége lett. Azt nem tudom, hogy most galvanizált e, de ha nem az, az tényleg ciki.

      • 2017.12.02. at 20:58
        Permalink

        “Ezerszer inkább ezt venném vagy szinte akármelyik japánt, ”

        ne kezdjük már megint, ezt a “ZÉNAPUKÁMAZERŐSEBB!!!!” féle óvodás feleselést.

        • 2017.12.03. at 05:32
          Permalink

          Unalmas már azt olvasni, hogy a Német konkurensek, a Német prémiumok stb stb. Érdemes csak egy másik oldalon a Becsületes nepper egy nem olyan régi cikkét elolvasni a “precíz germánokról”. De a környezetemből is mondhatnék példákat, hogy milyenek a Németek. Drágák és itt vége. Nincs újítás, nincs előrelépés, a 21-ik században a dízel motort fejlesztik, amikor annak vége, nincs tervezés, unalmas karosszéria generációkon keresztül, szinte alig változtatnak, nem lehet megkülönböztetni két külön generációt, mégis pofátlanul eladják sokkal drágábban, a sok gyöpös (akik nem tudják, hogy van ködlámpájuk, erről is lehetett olvasni egy másik oldalon) meg megveszi. A huszadik században megrekett európaiaknak csinálnak autót irreálisan drágán, a japánok, koreaiak meg a világnak. Ez nem óvoda, ezek tények.

          • 2017.12.03. at 18:54
            Permalink

            Nekem is volt Japán autóm 2 is egy Nissan Almera ” még japán korszakából ” ez használt volt semmi baj nem volt vele . És volt egy új Mitsubishi Carisma amivel kikanyarodtam a teszkó parkolóból és leesett róla a szíjfeszítő 😀 ekkor volt benne kb 1000 km … Nem azt írtam hogy jobb a Német autó hanem azt hogy 2019 es modellévre eljutottak odáig a Mazda Japán mérnökei , hogy akár bele is lehet szerelni egy hűtőventilátort az eleve 4 éve perforált bőrrel árult autóba… a lényege ennyi volt nem több nem kevesebb .

  • 2017.12.02. at 16:02
    Permalink

    A henger lekapcsolásnak viszont egyáltalán nem látom értelmét. Semmilyen tartományban. Túl van bonyolítva ezzel a motor és annyi üzemanyagot nem lehet vele spórolni. Ugyanezt gondolom a start-stopról is.
    Akinek nincs pénze arra a max 1 literrel (talán annyi sem) több üzemanyagra, az ne vegyen autót, menjen gyalog vagy busszal.

    • 2017.12.03. at 09:05
      Permalink

      CO2 kibocsátásban csökkent ez pár grammot, kb ez az összes értelme. Jelenlegi irreális szabályzás miatt ilyen hülyeségeket is be kell vetni (egy V8 Mercinél még érthető ez de itt…). Ez kb olyan mint a start-stop, ami pl nem üzemmeleg motornál finoman szólva nem a legjobb ötlet. A legtöbben ignorálják is.

  • 2017.12.03. at 21:27
    Permalink

    Süt a hülyeség a kommentekből, annyira magyar dolog, amikor valakinek fingja nincs a dolgokról de tudás nélkül is marhára elvan az előítéleteivel.

    Sosem volt start/stopja de azért “tudja” hogy az ördögtől való. Sosem látot nég új autót de szilárd meggyőződése van a “mazdák” plána a “japánok” tartósságáról, pláne a tudásáról.

    • 2017.12.04. at 02:09
      Permalink

      Megjött mindentudó zöldike a traktormotorok utolsó megmentője, japánok gyűlölője, új autó használó, majd pár év után eldobó ember és kiosztja ám az észt, mert mi az, hogy ne osszon ki újságírót, kommentelőt és úgy általában bárkit, aki máshogy vélekedik, mint Ő felsége. Mindenki hülye, csak ő tud mindent. Már vártam, hogy itt is lehülyéz mindenkit.

      • 2017.12.04. at 07:49
        Permalink

        Ami én leírok, annak rendszerint van valami tapasztalaton alapuló oka, nem pedig csak fröcsögök, mert nem engedhetek meg magamnak egy olcsó vacakot….

        Mindenki hülye aki hagyja magát behülyíteni, és nem jut tovább máshol olvasott dolgok visszaböfögésén vagy nulla tapasztalaton alapuló ideológiák gyártásán.

        Nem szoktam eldobni az autókat, az előző kettőt 6 ill 10 évig használtam. Ennyi egy normális tárgy használati ciklusa. Ami efelett fut az a japánnál is orosz rulett….

        • 2017.12.04. at 13:44
          Permalink

          Én csak azt látom, hogy bárhová beírsz, akármelyik oldalon, leoltasz cikkírót, kommentelőt, mindegy ki az, mindegy mekkora a tapasztalata van, mindegy mennyire nem ismered. Te jogot formálsz arra, hogy belefröcsögj cikkekbe és lehülyézz bárkit, aki nincs veled egy véleményen, pedig itt legtöbben, akár mint felhasználó, akár mint újságíró, tesztelő, használaton alapuló tapasztalatokról írunk, formálunk véleményt. Ezért fakadtam ki, mert lenézel bárkit, pedig nem is ismersz senkit. Képzeld az átlag magyar felhasználó nem tud új autót venni, sőt, ha annyi pénzem lenne, sem biztos, hogy újat vennék, mert egy 3-4 éves bejáratott, nem túl sok km-rel ár-érték arányban sokkal jobban megérné. Na erre varjál gombot. Képzeld el, vettem egy 8 éves autót, amit te már kidobsz és képzeld nagyon nem mindegy, hogy a gatyámat rá kell e költenem vagy sem és nagyon kellemesen csalódtam a japánokban. Te álomvilágban élsz, mert megteheted, de ma Magyarországon, így a környezetemben is bizony nem új autók vannak, hanem 10 év fölött van az átlagéletkor és az idősebb autóknál is a japánok ott vannak, mert már újonnan is minőségi tartós autókat csinálnak, csináltak. Van persze kivétel, de erősíti a szabályt.
          Azt is képzeld el, hogy igen, nincs mindenkinek több 100 vagy akár több 1000 autóval tapasztalata és ezért olvas, linkkel be olyan tapasztalt tesztelőket, mint a becsületes nepper, aki nem új autókat tesztel.
          Ezért gondolkodj, mielőtt belegázolsz itt és más oldalakon bárkibe. Ez nem nyugat eu! Itt azt a kevés új autót sem a felhasználók veszik, hanem a bankok kivéve a cégeket, ahol flottában vásárolnak.

          • 2017.12.04. at 16:34
            Permalink

            Általában azokat szoktam leoltani, akik előítéletek és ideológiák alapján osztják az észt. Az nem tapasztalat, hogy valakinek van egy 15 éves Civice, vagy öreg Stiftje, vagy F-Astrája, és ennek alapján hirdeti a japán vagy német autók felsőbbrendűségét. Márkák 180 fokos fordulatokat produkálnak 5-10 évente. A békalámpás Corolla vagy az V. Golf, esetleg a W212 E klasse olyan mintha nem az a márka készítette volna, mint az elődjét/utódját. Aki odafigyel az autópiacra, látott már sokféle autót közelről, az nem fog ilyen univerzális igazságokban gondolkodni, ami egy márka/ország szintjére akar általánosítani.

          • 2017.12.04. at 17:13
            Permalink

            És ez nem csak pénz kérdése, nem vagyok nepper és nem is volt rengeteg autóm, egyszerűen minden alkalommal végig próbálok minden szóba jöhető autót. Nem feltétlenül a megvétel előtt, hanem ha van időm, akkor elmegyek és megnézem mit tud egy adott (akár nem is nyilvánvaló) konkurens. Azért sem ragadtam le ott ahol sok mindenki más, mert képes voltam egynél vagy háromnál tovább is számolni. Közben igyekszem alkalmazkodni a márkák kondícióihoz és kihozni a legjobb ár/érték-arányú autót.
            Nyilván, én sem szeretem szórni a pénzt, és ha van rá lehetőség én is inkább vettem volna egy 1-3 éves használtat, de az a helyzet hogy nem láttam arányosnak azt a 15-20% árelőnyt, amivel bukom a garit, mert sok márkánál ennyi az árkülönbség egy saját igényem szerint t konfigurált új és egy olyan amilyen (hol több – hol kevesebb) használt között.

            Amúgy nyugaton sem jellemző hogy valaki KP-re kinyom 35-40.000 eurót, pedig ezek adják a nyugati autóflotta gerincét. Az emberek többsége hitelre veszi vagy a munkáltatója adja dologi juttatásban.

  • 2017.12.04. at 18:04
    Permalink

    Pedig sok mindenkinek az a tapasztalat, hogy volt pár márkája, amit birtokolt és azok mit produkáltak, mennyi hibájuk volt. Nekem most egy 9 éves hondám van és ezzel kapcsolatban van tapasztalatom és a korábbi autóimmal. Lehet, hogy ez kevés, de a legtöbb embernek ennyi tapasztalata van, illetve a normálisabbja olvas olyanoktól, akik autókkal foglalkoznak. Nem véletlen, hogy preferálom a Hondát és a japánokat. A környezetemben is sok pozitív példa van.

    • 2017.12.04. at 21:49
      Permalink

      okés, csak ennek az a hátránya hogy egy sor jó dologból kimaradsz, mert azt hiszed a tied a legjobb. Vagy adott esetben mert az újságírók egy jó része azt írja. Speciel a magyar netes újságírók tesztjeit szeretem olvasni, mert sok hasznos dolog van benne, ellentétben a német autós újságírással, ami pofátlan reklám.

      Annak idején úgy jutottunk el az Alfa 146-osig, hogy elmentünk (használt) hondát venni, aztán ott ált egy beszámított 146-os ami meggyőzött és ez pl kiszolgálta az édesapámat egészen amíg vezetett (pár évvel ezelőttig).

      Én azóta igyekszem nyitott lenni minden márkára, mert sosem lehet tudni, hogy melyik teszi le a legjobb autót, igyekszem tájékozódni, pl márkafórumok népítélet, persze tesztek, de a saját tapasztalat a legfontosabb.

      • 2017.12.05. at 02:21
        Permalink

        Ez van. Nem tehetem meg, hogy sokféle autót kipróbáljak. Eddig nekem és a környezetemnek (azon felül, hogy a népítéletek és cikkek is meggyőztek) a Honda és a japán autók jöttek, jönnek be. Ami nem japó, azokról vannak rossz tapasztalatok, pl Alfáról is. Szép az Alfa, szép, de láttam, olvastam, hogy egy szerelőműhely is kell hozzájuk legtöbbször. Édesapádnak bejött, de általánosságban nem a legmegbízhatóbb autónak lehet olvasni, hallani. Lehet egy általánosságban megbízhatatlan autómárkától is venni megbízható darabot és fordítva is igaz, a japó is lehet sz*r. De nem véletlenül alakultak ki sztereotípiák. Nincsenek csodák. Alfát általában ránézésre (külsőre) vesznek emberek, japót meg az általános megbízhatósága miatt. Én mindkettő miatt vettem 8-ik generációs 1.8-as 140 lovas Civic-et. Nem is bántam meg, nem véletlenül kerülnek általánosságban “sokba”.

Vélemény, hozzászólás?