Új Lada – ismét olasz részvetellel

Lada Granta, a Kalina utódja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új, a Kalina alapjaira épülő négyajtósával mindent bevet az orosz gyártó.

Gyáruk kiindulópontjához tértek vissza az oroszok. A 40 éve indított gyártású, a Fiat 124 alapjaira épített Zsiguli és ennek temérdek reinkarnációja után nem tudtak saját erőből, kellőképpen ütőképes utódot fejleszteni - persze az orosz piac így is falta a Kalinát. Most minimális költségvetéssel, a Kalina padlólemezét és karosszériavázát megtartva, de olasz tervezőket is bevonva rajzolták meg a Granta névre keresztelt utódot. Nem csak a formaterv, számos alkatrész is „nyugati”. A blokkolásgátlót és a menetstabilizáló elektronikát például a Bosch, a hűtőrendszert, az elektromos ablakokat, és a központizár-rendszert a Valeo adja. A 70 százalékban a Kalina elemeiből épített Grantában egy vadonatúj, 16 szelepes, 1,6 literes benzinmotor debütál majd. Ezzel takarékosabb és erősebb is lesz a modell, de az igazi különlegesség, hogy a friss széria mintegy 15 százalékkal olcsóbb lesz elődjénél. Oroszországban állítólag mintegy 1,5 millió forintnak megfelelő alapárral kínálják majd a Grantát a jövő évtől, amely így a Dacia Logannél is olcsóbbnak ígérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?