Már 2000 új Lada elkelt itthon
Nem egész két év alatt 2000 Lada kelt el a magyar piacon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén a Vestával rákapcsolt eladásaira a Lada, a 2015 decemberében visszatért márka a napokban adta el kétezredik autóját.
Idén érkezett a Vesta, ami bár csak a márka harmadik legnépszerűbb modellje, a kínálat fontos bástyája
Tavaly előtt decemberben tért vissza a magyar piacra a rendszerváltás előtt még álomautónak számító Lada, majd nem egész egy év után már az ezredik eladott példányt ünnepelhették. Idén debütált aztán nálunk a WTCC-ből formájával már jóval korábban ismert Vesta, ami bár a legkomolyabb Lada, nem a legnépszerűbb. A Lada eladásait az idei évben ugyanis a legolcsóbb modelljük, a Kalina vezeti - 243 példánnyal. Második a Granta (195 darabos), s csak a harmadik a Vesta (180 példányos) eladással. Ugyanakkor népszerű a horgászok, vadászok körében kedvelt - Niva-utód - 4x4 is, amiből 136 példány fogyott el az idei évben. A 2017-es év első 9 hónapjában, azaz háromnegyedében 754 Lada talált gazdára, sőt, ennyi már effektív rendszámot is kapott, így csaknem biztos, hogy az idei év végére is meglesz az 1000 példány feletti eladás.
Jövőre kombiként, illetve crossoveres Cross változatban is érkezik a Vesta
A márkán belüli modellsorrendből is látható, hogy a Lada az árérzékeny vevők választása, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Lada az általa keltett nosztalgikus érzésekből is profitál. A kereskedők finanszírozási ajánlatokkal, 3+2 éves garanciával várják a vásárlókat, meg persze bővülő palettával. Már idén elérhető az ötajtós 4x4, jövőre pedig érkezik a Vesta kombi és emelt hasmagasságú kombi, azaz Cross kivitele is.
Már kiforrott, kompromisszummentes, ráadásul praktikusabb kialakítású koreai alapmodelleket is lehet találni a kategóriában egy közepesen felszerelt Vestáért.
És akkor szemet hunyunk afölött, hogy a kidolgozása ennek is a legtöbb helyen oroszosan elnagyolt és ahogy láttam, a festés is gyárilag „narancsos”….
És igazából nem is csak Dacia van ezen az áron már mint alternatíva.
Én a kezdetétől fogva ezt mondom, hogy ez a Vesta az egyetlen életképes modell, viszont minimum 500 ezerrel drágább mint amennyit ér.
Azért a Dacia már bizonyított, hogy egy igénytelen, viszonylag tartós és megbízható konstrukció, azonban a Ladánál ez még távolról sem magától értetődő. A Vesta az első modelljük, ami tényleg korszerűnek mondható és nyugaton is piacképes lehet, de amíg nem dönt úgy a Renault, hogy az EU-n belül, vagy legalábbis Oroszországon kívül is indítson velük egy gyártósort, addig a magas védővámok miatt sosem lesz versenyképes, racionális választás, inkább csak fanatikusok és nosztalgiázni vágyók fogják venni.
Azt a pénzt, amibe egy Vesta, vagy akár egy Granta kerül, sokkal jobban is el lehet költeni és ennek semmi köze a kivagyisághoz, vagy a villantani akaráshoz. Ár-érték arányban sajnos messze nem a legjobb választás a Lada bármelyik modellje.
Nem értem a hiszti tárgyát, a Lada szinte most került vissza a hazai piacra, ergo újra fel kell magát futtatnia. Amúgy nem vágom miért kell „lefitymálni” a Lada-t és a Dacia-t. Egyértelműen van kereslet rájuk. Ha tudják ugyanazt a minőséget és műszaki tartalmat olcsóbban, mint a magasabb pedigrés márkák akkor nem tök mindegy!? De ha ciki Lada-val és Dacia-val járni, mert mit szól a szomszéd, akkor gondolkozzunk el hogy kinek veszünk autót: magunknak vagy a környezetünknek?
„Egy korábbi kommentre reagálva, miszerint 1% körüli a piaci részesedés, ne feledjük hogy pár éve a Dacia is ugyanígy kezdte és most hol tartanak”
Hol tartanak? 5%-nál?
Ráadásul valószínűleg ugyanaz az 5% venne Ladát is, aki Daciat.
A Vesta kombi és Cross változatára kíváncsi leszek. Attól tartok, hogy a Cross egy normális felszereltséggel nem lesz sokkal olcsóbb, mint egy nyugati, vagy távol-keleti autó. A közösségi médiában azért is lehetnek erősek, mert csak Oroszország közel 150 millió lakosú, a volt szovjet utódállamok pedig szintén kb. 140-150 milliós népességet jelentenek. Tehát piacuk azért van, az más kérdés mennyire fizetőképes.
Én vidéken élek és szoktam látni belőlük, nem mondom azt hogy sokat de azért napi 1-2 újkori Lada jön velem szembe az utakon. Ahogy figyelem, főként az idősebb korosztály választja a Kalina-t és a Granta-t, a Vesta-k volánja mögött már a fiatalabbak ülnek. A 4×4-et (leánykori nevén Niva) pedig szinte bárki. Őszintén szólva én örülök hogy újra közöttünk vannak a Lada-k.
Egy korábbi kommentre reagálva, miszerint 1% körüli a piaci részesedés, ne feledjük hogy pár éve a Dacia is ugyanígy kezdte és most hol tartanak. Ami a jövőt illeti, én számítok arra hogy még többet látunk belőlük a hazai utakon, hiszen már kapható az oroszoknál az X-Ray Crossover a Vesta SW-t szinte pár hete mutatták be (rögtön két változatban: sima és Cross), ezek tuti itthon is kaphatóak lesznek.
Ami viszont szívfájdalmam hogy pl. nincs itthon a kínálatban a Granta és a Kalina Sport változata (kérdeztem az importőrt, nem is tervezik a forgalmazását egyiknek sem). Forgalmazzák még a Priora-t de az már elég koros modell így érthető ha nem jön.
Nézzetek szét az oldalukon, szerintem teljesen élhetőek az autóik: [url]http://www.lada.ru/[/url] és ott van a youtube csatornájuk, egész komolyan ott vannak a közösségi médiában: [url]https://www.youtube.com/user/avtovazvideo[/url]
Falun, garázsokban…
Hol bujkálnak ezek a kocsik? Én idén jó ha összesen 2 db Lada Vestát láttam a pesti utcákon.
Na, akkor lehet meglesz az idei évben az 1%-os piaci részesedés. Bravó!