Új autót olcsón? Ezeket keresd!

Melyik 3 modellt tippelnéd a legolcsóbbnak itthon? Megmutatjuk őket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új év, új remények, új tervek, valószínűleg sokaknál az autóvásárlásra is. Akik új autóban gondolkodnak, de a lehető legkevesebbet szeretnének költeni, mindenképp picurka járműben kell gondolkodjanak. Íme a piac 3 legolcsóbb új autója!

Mindig nagy vitákat kavar, hogy érdemes-e új autót vásárolni, vagy inkább használtat éri meg. Pedig természetes vágy, hogy új autóra vágyunk. Megnéztük melyek a leginkább elérhető új típusok a piacon így év elején, mert sajnos idén sem fog elmaradni a drágulás. Valószínűleg nem hat az újdonság erejével, hogy egyből a Dacia árlistáját csaptuk fel, a családi autónak is beváló Loganért, illetve Sanderóért. Utóbbi 4 069 000 forintról indul, viszont a Logan már kicsivel ötmillió forint felett, hiszen csakis erősebb felszereltséggel adják. Úgy gondoltuk tehát, hogy a Sandero biztosan ott lesz a listán, de hopp, a Fiat Panda picit alá ajánl, 4 045 000 forintról indul. Aztán tovább kutakodva kiderült, hogy a legkedvezőbb árfekvésben már csak a legkisebb méretű modellek közül lehet válogatni. Jöjjön tehát a három legolcsóbb, de közülük a legdrágábbtól indulva. Kia Picanto
Éppen befért négymillió forint alá a Picanto, a csöppség alapára 3 999 000 forint. Ezért háromhengeres, egyliteres benzinmotort adnak, 67 lóerővel és ötfokozatú manuális sebességváltóval. Az 1,2 literes benzinmotorral már nem rendelhető, aki erősebb motorral szeretné megrendelni, jóval mélyebben kell a zsebébe nyúljon, ugyanis az egyliteres turbós a következő lehetőség motorfronton, 100 lóerővel, kizárólag GT Line felszereltséggel. Így pedig már 5 349 000 forint a picurka autó ára. Az alapváltozat egyébként a Silver, robotizált váltó 300 ezer forintért kérhető hozzá, a metálfényezés pedig 125 000 forintba kerül. Biztonsági felszereltség terén a kötelező minimumot adja, hat légzsák és visszagurulás-gátló is jár hozzá, ahogy automatikus fényszóróállítás is, de minden más asszisztensrendszer feláras, bár nem túl drágán, hiszen egy 150 ezer forintos csomag részei. A stop/start rendszer is széria még, ahogy a manuális légkondi, illetve a távirányítós központi zár. Érintőképernyős infotainment csak a magasabb felszereltségi szintekhez jár alapáron, az ablakok pedig csak elöl működnek gombnyomásra alapból. Viszont garanciából a Kiától megszokott nagyvonalúsággal 7 év/150 ezer kilométert kap.
Hirdetés
Motorizáltság
Mitsubishi Space Star 1.2 MIVEC Hyundai i10 1.0 MPi Kia Picanto 1.0
Hengerűrtartalom (cm3) 1193 998 998
Hengerek/szelepek száma 3/12 3/12 3/12
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/5 kézi/5
Teljesítmény [LE (1/min)] 71 (6000) 67 (5500) 67 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 102 (3500) 96 (3750) 96 (3750)
Végsebesség [km/h] 167 156 161
Gyorsulás 0-100 km/h 14,1 14,8 14,6
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 5,0 4,8 4,8
CO2-kibocsátás [g/km] 113 110 110
Saját tömeg [kg] 865 921 889
Megengedett össztömeg [kg] 1340 1410 1320
Hyundai i10
Lényegesen nem nagyobb, de legalább olcsóbb a konszerntestvér Hyundai i10. Már 3 599 000 forinttól hazavihető a háromhengeres, 66 lóerős benzinmotorral, ötfokozatú, manuális sebességváltóval. Viszont a Hyundainál elérhető az 1,2 literes, négyhengeres, 84 lóerős szerkezettel is, ráadásul még így is négymillió forint alatt marad az ára, tehát még így is olcsóbb a Picantónál. Az alapfelszereltség neve Life, amibe olyan vezetősegédek is beletartoznak, amit a Picanto nem ad alapból. Például a sávtartót, de van még vészfékezésre figyelmeztető rendszer és távfény asszisztens is. A stop/start rendszer itt is alap, viszont hiányzik a visszagurulás-gátló. A metálfényezésért 135 000 forint felárat kérnek, illetve az elektromos tükörállítás is 25 ezer forintos tétel. Az i10-hez nem jár alapból a manuális légkondi, az csak a Life Plus csomag 300 ezer forintos árát kifizetve lesz benne az autóban, persze azzal már USB csatlakozós, MP3 lejátszós hifi, illetve riasztó és távirányítós központi zár is jár. Természetesen az i10 is kérhető turbós benzinmotorral, ám ebben az esetben kötelező az N-Line csomag kiválasztása, így viszont 4 549 000 forintra nő az alapára. A Hyundai garanciája sem fukar, hiszen 5 évre vállalják, kilométer korlátozás nélkül.
Hirdetés
Méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Mitsubishi Space Star 3845 1665 1505 2450 235
Hyundai i10 3670 1680 1480 2425 256-1050
Kia Picanto 3595 1595 1485 2400 255
Mitsubishi Space Star
Végül elérkeztünk a piac legolcsóbb új autójához, ami nem más, mint egy Mitsubishi. Neve megtévesztő, hiszen korábban egyterűt takart a Space Star megjelölés, ehhez képest most egy miniautón használják, ami ráadásul eléggé koros konstrukció, ám valószínűleg ezért is lehet a legolcsóbb. Azonban tavaly ráncfelvarrást kapott, amelytől jóval dögösebb megjelenéssel csábít, lényegében a Mitsubishi aktuális formanyelvéhez igazították a Space Star küllemét. Az a bizonyos legkedvezőbb ár pedig: 3 560 000 forint. Ezért háromhengeres, 1,2 literes benzinmotort adnak 71 lóerővel, ötfokozatú manuális sebességváltóval. Az alapfelszereltség az Entry, ami az „olcsóság” ellenére nem túl szegényes. Hat légzsák, visszagurulás-gátló, illetve vészfékezésre figyelmeztető jelzés, manuális légkondi is jár alapból, viszont érintőképernyős infotainment nincs, illetve az ablakok csak elöl mozgathatók elektromosan, ugyanakkor szintén alap az automatikus fényszórókapcsolás és az elektromosan állítható külső tükrök is. A metálfényezés 150 ezer forintos extra, a kényelmet szolgáló automata sebességváltóért viszont szintet kell lépni. A CVT egység az Invite felszereltségtől elérhető, ezzel 4 830 000 forintra nő az autó alapára. A garanciája 5 év/100 000 kilométerre szól, és a gazdagon felszerelt változatok árai sem szaladnak el nagyon. Na jó, a csúcsnak számító Intense a CVT váltóval már alulról súrolja a hatmillió forintot, ami egy kicsit már tényleg erős, de ez a többieknél sincs másként.
Hirdetés
Alapfelszereltség
Mitsubishi Space Star 1.2 MIVEC Entry Hyundai i10 1.0 MPI Life Kia Picanto 67 DPI Silver
Alapár 3 560 000 Ft 3 599 000 Ft 3 999 000 Ft
Manuális légkondicionáló X Csomagban X
Távirányítós központi zár - X X
Érintőképernyős kijelző - - -
Sávelhagyás-jelző - X -
Visszagurulás gátló X - X
Tempomat - - -
Könnyűfém keréktrácsák - - -
Garancia 5 év/100 000 km 5 év/korlátozás nélküli km 7 év/150 000 km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.01.07. at 13:45
    Permalink

    ”Nem nagyobb, de legalább olcsóbb”
    A táblázatból más derül ki. Bá szerintem szemre is (élőben, persze) látszik hogy az i10 azért nagyobb. Mivel épp Picanto-ról váltottam i10-re éppen hogy pont jól jön az a pár centi a hátsó lábtérben meg a két első ülés között, amikor szinte össze ér a könyökünk. Az i10 garanciájáról csak annyit hogy a képviselet nem fogad el hozott alkatrészt még akkor sem ha gyári eredeti (pl gyári eredeti Hyundai olajat) mert ő a Shell-t tölti bele az autókba. Illetve a 3-asból 4-esbe húzáskor a váltókar karcos, zajos reklamációra azt mondta, majd ”ha elromlik megcsináljuk, ha működik, nem számít hogy zajos. ”. Egyébként mindkettő imádni való kisautó, még férfi szemmel is.

  • 2022.01.07. at 18:32
    Permalink

    “Illetve a 3-asból 4-esbe húzáskor a váltókar karcos”
    Nekem meg a 2003-as akkor újonnan vett matizomban télen mindig szorult a váltókar mert megdermedt az olaj kicseréltettem márkaszervizben, ez sem segített, majd elmentem egy olajshopba és megvettem a leghígabb akkor kapható mechanikus váltóolajat és kicseréltem magam. Amíg megvolt a kocsi télen-nyáron tökéletesen működött.
    Csak azért cseréltem le mert megszaporodtak a német hátsókerekes becsületesen jónakhazudott neppertankok bennük hülyegyerek berepülőpiótákkal, és keztem tartani attól hogy valamelyik felöklel a szarjával, mint mostanság a 22 éves takony a hatos bmw-vel a családanyát. Talán már csak a skndináv országokban használnék szívesen kisautót a közlekedési morál miatt.

    • 2022.01.08. at 11:16
      Permalink

      Ne írj már ilyeneket, nemrég nyilatkozta a srác, hogy “sajnálja”… Pár nappal a baleset után már új BMW-vel hasított, de amúgy tudni kell róla, hogy ő mély érzésű srác és “sajnálja”…

  • 2022.01.08. at 21:23
    Permalink

    Hát ő tudja hogyan kell élni, még, de majd meglátjuk….
    Persze hogy sajnálja és mélyen érintette, hogy összetört a BMW-je ő arra érthette.
    Amikor nyomott egy kövéret a közúton akkor vállt potenciális gyilkossá, mert a porszemnyi agyával nem fogta fel, a hátsókerék meghajtású autó gyilkológéppé vállt nem egy általa irányítható járművé.
    Valahogy én meg az anyát sajnálom, meg a többi védtelen vagy kevésbé védett közlekedőt az ilyen mély érzésűekkel szemben….

Vélemény, hozzászólás?