csütörtök, február 26, 2026
  • Benzin: 566 Ft
  • Dízel: 587 Ft
KezdőlapÚjabb 5 megye fix telepítésű traffipaxjainak helyét mutathatjuk

Újabb 5 megye fix telepítésű traffipaxjainak helyét mutathatjuk

Már 86 darab fix telepítésű Véda közúti intelligens kamera felszerelési helyét véglegesítette a rendőrség, most újabb 5 megyéből érkeztek adatok.




A márciustól dolgozó 160 darab változtatható helyű Komplex Közlekedési Ellenőrző Pont (KKEP) mellett rövidesen befejeződik valamennyi fix telepítésű berendezés szerelése. Az elmúlt hetekben először Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megye mérőpontjait, majd Baranya, Csongrád, Tolna, Vas, Zala megye új kamerázóhelyeit ismerhettük és mutathattuk meg, most pedig a rendőrség nyilvánossá tette Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és a Heves megye rögzített telepítésű berendezéseinek helyszínét is. Az alábbi térképen látható helyeken lesznek.
[BANNER type="1"]



Választ kaptunk ugyanakkor egy sokak által feltett kérdésre is: az új kamerák még csak tesztüzemben dolgoznak, üzemszerűen még nem működnek – ígérete szerint a rendőrség időben tájékoztatást ad majd azok „élesítési” időpontjáról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a KRESZ szabályait addig az időpontig nem kell betartaniuk a közlekedőknek, már csak azért sem, mert a változtatható helyű, nem csak a sebességet figyelő KKEP-k már éles üzemben dolgoznak, s küldik automatikusan a bírságokat.

-Hirdetés -

Ez is érdekelhet

- Hirdetés -

Friss hírek