Újabb Tesla-baleset. Vagy mi…

Ismét megsérült egy Tesla Autopilot üzemmódban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag a negatív reklám is jó reklám, ilyet pedig bőven kap a Tesla az emberéletet követelő balesete óta. Íme egy újabb, megmosolyogtató negatív reklám.


Szinte már unalmas, mennyire rászálltak a Teslára a sajnálatos, tragikus kimenetelű baleset után, amiről mi is írtunk. Talán minden karcolásról beszámolnak az interneten, ami bekapcsolt Autopilot funkcióval közlekedő Teslával történt. Hiszen a legtöbb tulajdonos meglepődik, hogy a Tesla valójában nem önvezető autó. Bizony nem az, hanem egy sofőrsegédekkel gazdagon ellátott típus, amelynek kütyahada segíthet a vezetőnek a biztonságos vezetésben, de nem veszi át tőle ezt a feladatot, és főleg nem mentesíti a felelősség alól, hogy továbbra is ember vezeti az autót.
Hirdetés
Ebben a videóban is látható, hogy a belső sávot leállósávnak használó autó mellett nem fér el a Tesla anélkül, hogy átlépné a felezővonalat. Ezt amúgy nem teszi meg az autó, hiszen sofőrsegédei éppen arra hivatottak, hogy a sávban tartsák a járművet. Így az Autopilot legfeljebb megállíthatta volna az autót, de akárhogy is történt, mindenképpen észlelnie kellett a vezetőnek, hogy nem fér el az álló jármű mellett és neki kellett volna cselekedni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 02:52
    Permalink

    Váltakozó nick nevekkel nyomatja a népnevelő / szerinte / propagandát a jóember ,mostanra jócskán kifordulva önmagából , de biztos így élvezi . Ő nem fogja abbahagyni , annak ellenére , hogy már senki nem reagál lassan a benyögéseire.Szóval ,hiába reagálsz a beírásaira , inkább ne strapáld magad !

  • 2017.10.28. at 02:52
    Permalink

    Hát, ilyen az, amikor a f.o.s.firkász sereg a f.o.s. csalfaféle nethuszárokkal felkap egy f.o.s-t az útról.
    Rágjátok, rágjátok, aztán meg csodálkoztok.

Vélemény, hozzászólás?