Verstappen legyőzhetetlen volt a Stájer Nagydíjon

Ismét andalító futamot hozott az F1, amelyen Max Verstappen tovább növelte előnyét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull Racing holland versenyzője a többnyire eseménytelen Stájer Nagydíjon.

A rajt volt az egész Stájer Nagydíj legizgalmasabb pillanata. Bár Verstappen simán megtartotta első helyét, a harmadik pozícióért nagy csata kezdődött Lando Norris és Sergio Perez között, de a brit pilóta meg tudta tartani startpozícióját. Hátrébb is szép csatákat láthattunk, de a második kör végére lenyugodtak a kedélyek, elkezdődött a vonatozás, amit csak ritkán szakított meg egy-két előzés. Például Perez is elment Norris mellett, akit aztán Bottas is maga mögé utasított még az első kerékcserék előtt. Féltávnál úgy tűnt, hogy Hamilton közeledik Verstappenhez, ám a brit címvédőnek nem volt valós esélye utolérni holland riválisát. Így a dobogó tetejére Verstappen állhatott, a második és a harmadik hely pedig Hamiltonnak és Bottasnak jutott. Folytatás ugyanitt a jövő hétvégén, csak épp a verseny elnevezése változik Osztrák Nagydíjra.
Hirdetés

Végeredmény, Stájer Nagydíj, Spielberg (71 kör, 306,452 km, a pontszerzők)
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:22:18.925 óra
    Hirdetés

  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 35.743 másodperc hátrány
  3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 46.907 mp h.
  4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 47.434 mp h.
  5. Lando Norris (brit, McLaren) 1 kör h.
  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1 kör h.
  7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1 kör h.
  8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.
  9. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
  10. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 1 kör h.

Hirdetés

A vb-pontversenyek állása 8 futam után
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 156 1. Red Bull 252
2. Hamilton 138 2. Mercedes 212
3. Perez 96 3. McLaren 120
4. Norris 86 4. Ferrari 108
5. Bottas 74 5. Alpha Tauri 46
6. Leclerc 58 6. Aston Martin 44
7. Sainz 50 7. Alpine 31
8. Gasly 37 8. Alfa Romeo 2
9. Ricciardo 34 9. Williams 0
10. Vettel 30 10. Haas 0

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?