Villanyfurgon az Év kishaszonjárműve

A Renault Kangoo Z.E. lett az Év kishaszonjárműve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most először lett villanyüzemű áruszállító az Év kishaszonjárműve. A cím tulajdonosa a Renault Kangoo Z.E.


Míg a nehéz-tehergépjárművek körében, azaz a Truck of the Year mezőnyében a Mercedes-Benz Actros bizonyult a legjobbnak, a kisebb, városi furgonok körében a Renault bizonyult a leginkább meggyőzőnek a zsűri számára, hiszen a 2012-ben a Kangoo Z.E. viselheti a 22 európai szakújságíró által odaítélt kitüntetést.
Míg a személyautóknál a Nissan Leaffel már tavaly megszületett az első, benzint egyáltalán nem égető Év Autója, a kishaszonjárműveknél a Kangoo Z.E. az első, teljesen elektromos kitüntetett. A zsűri nem is titkoltan emissziómentessége és csekély futásköltségei miatt választotta 2012 Kishaszongépjárművének.
Hirdetés
A Kangoo Z.E. az összesen megszerezhető 168 pontból 104-et kapott a voksolóktól, így megelőzte a megújult Iveco Dailyt, a Fiat Ducatót és a Volkswagen Caddyt is. Az európai márkakereskedőknél október 28-tól kapható villanyfurgon alapára kormányzati támogatások nélkül nettó 20 ezer euró (azaz pillanatnyi árfolyam szerint alig több, mint 6 millió forint), Franciaországban azonban az ötezer eurós állami támogatásnak köszönhetően 15 ezer euróért is megszerezhető. Az alacsony ár titka, hogy akkumulátorát nem kell megvásárolni, az 10 ezer kilométeres futásig 3 éven keresztül, havi 72 eurórért (bő 20 ezer forintért) bérelhető.
Az immár több, mint 12 éve az európai kishaszonjármű-piac vezetőjének számító Renault által teljesen házon belül fejlesztett Kangoo Z.E. elektromos hajtáslánca teljesen padlója alá épített, így a 2, illetve 5 üléses kivitelekben is kapható Z.E. utas- illetve raktere pontosan ugyanolyan teret kínál, mint a hagyományos motorral hajtott verziók.
A Maxiba például akár 4,6 köbméternyi cucc is férhet, a 130 km/órás végsebessége ellenére is azonnali birtoklási vágyat ébresztő verzió azonban utóbbi 5 ülése mögött is 1,3 köbmétert kínáló családi verzió. Sajnos egyelőre nincs hír arról, hogy itthon mikorra várhatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?