Bekategorizálás? Kizárva! – MINI Countryman teszt

Jól áll neki a klasszikus fekete-fehér színösszeállítás, illetve a lemenő napfény. A fekete műanyag kerékjáratokkal nagyobbnak mutatja magát a többi MINI-hez képest eleve felhizlalt Countryman, amely hiába viseli az ajtaján az összkerékhajtásra utaló ALL4 feliratot, terepre egyáltalán nem való

Cooper S – nem újdonság, mit jelent

Éppen egy finom vasárnapi ebéd után ejtőztem a tévé előtt, találomra szörföztem a csatornák hullámain, és amikor a sárga négyszöges dokumentumcsatornán egy cápákkal foglalkozó műsorhoz értem, hirtelen felugrottam a kanapén. Megvan! Ez az! Az történt ugyanis, hogy amióta nálam volt a MINI Countryman, nem tudtam szabadulni egy kellemetlen érzéstől; valami olyasmitől, mikor látunk valakit, tudjuk, hogy ismerjük az illetőt, de a világért sem ugrik be, honnan – na, így voltam én is, csak éppen az autóval. Szóval, tigris cápa, nézzék csak meg. Tompa orr, furcsán biggyesztett száj, akarom mondani hűtőmaszk, kidülledő szemek, illetve fényszórók – szerintem a hasonlóság egyértelmű. Ha túlzásokba akarnék esni, még a cápa orrlyukait is bemagyaráznám magamnak, hiszen a MINI-nek is vannak hasonlók, csak éppen rossz helyen, az alsó légbeömlőnél. De cápa ide, vagy oda, az eddig megismert változatokhoz képes a Countryman sokkal agresszívabb képet mutat, és ez nem a véletlen műve.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de hasonlóságot vélek felfedezni a két kép között

A márka modern kori történetében ez a legnagyobb karosszéria, ráadásul négy ajtóval, négy teljes értékű üléssel, és habnak a tortán akár négy hajtott kerékkel. Emiatt terepjáróról beszélni azonban badarság lenne, a Góliát léptékű MINI valójában csak egy bolondos járgány, a jól kereső, modern gondolkodású, nagyvárosi fiatalok trendekhez igazodó – nem mellesleg méregdrága – játékszere, így aztán felesleges erőszakkal bárhová is beskatulyázni. Akinek tetszik, és hajlandó megfizetni, az megveszi, ennyi, a BMW maga is elismeri, hogy nem a MINI eladásoktól függ a cég anyagi biztonsága. Egyébként a magam részéről széles vigyorral nyugtázom a magukat rendre prófétának, vagy élet és halál urának képzelő médiabohócok megnyilvánulásait, akik a szakértés bódulatában valamiért imádnak buzizni, meg feminizálni például a Countryman vonatkozásában is, miközben arra sem képesek kútfejből rájönni, hogy az ablakok igenis képesek automata üzemmódra, csak ők nem vették észre. Hja, kérem, nagy dolog a sajtószabadság.

Aki ült már valaha új MINI-ben, nem érhetik meglepetések. Jellemző az autóra, hogy a gáz- és a fékpedál is formatervezett, a levesestál méretű, középre tett kilométeróra pedig abszolút sajátos márkajegy. Persze, a szépség nem minden, akadnak hibák is. Az aktuális tempót nehéz leolvasni, mert csak egy kis pöcök fut körbe a műszer szélén – cserébe a fordulatszámmérő kis ablakában digitálisan is látható az érték

Régies hangulatú, krómozott kapcsolók a MINI emblémát formázó klímavezérlés alatt: középen a központi zár, jobbra és balra az ablakemelők, amelyek automata működéssel is viszik az üvegeket. A híresztelésekkel ellentétben meg lehet szokni a kezelésüket, de azt aláírjuk, hogy nem feltétlenül esnek kézre, ám ez nem komoly kritikai alap, mert a MINI esetében a forma fontosabb a funkciónál

A karosszéria magán viseli a MINI-től megszokott formajegyeket, és aki látott már sima One-t, Coopert, vagy Clubman kombit, annak a Countryman kívülről nem tartogat zsákbamacskát. Ahogy belül sem. A háromküllős kormány (a mögé biggyesztett fordulatszámmérővel), a középre tolt műszerfal, a tucatnyi billenő kapcsoló mondhatni kötelező kellék, míg a B oszloptól új világ tárul elénk. A Countryman szigorúan négyszemélyes, és ennek két önálló, előre hátra tologatható hátsó üléssel adtak hangsúlyt a tervezők, harmadik utasnak esélye sincs beszállni – csak akkor, ha opcionálisan ötüléses kivitelt rendelünk. A nagy szabadság ötletességgel párosul, középen egy tartósín található, ahol praktikus dolgok rögzíthetők a pohár- és hamutartóktól kezdve a mobiltelefon dokkolón át a MINI emblémás napszemüvegtartóig. Az elgondolás nem rossz, de a sok műanyag vacak menet közben egyfolytában rezonál, zörög, pedig a MINI kidolgozása alapvetően rendben van, panaszra az előbbieken túl nincs különösebb ok. Itt azért megjegyeznénk, hogy a műanyagok, bár felületre érdekesek a pikkelymintázattal, tapintásra (puhaságra) valahogy nincsenek szinkronban a Countryman Cooper S nyolcmilliós alapárával, a tesztautó 12 milliót átugró összegét pedig jobb, ha nem is említjük. A csomagtartónál el lehet játszani a számokkal, mert a hátsó ülésektől függően 350 és 450 liter között alakul rakodókapacitás, ledöntött támlákkal pedig 1170 literig bővíthető.

Itt nincs 60:40 arányú osztottság a hátsó üléstámláknál, de a fotón látható csomagtérpadló alatt további mély üreg tátong. A hátsó ülések nem csak formájukkal, de kényelmükkel is közel állnak az elsőkhöz, és szükség szerint sínen tologathatók. Igényes a feláras bőrkárpitozás, ilyen extrákkal azonban pörögnek a számok a kasszán, és jelképesé válik a Cooper S nyolcmilliós induló ára. A tesztautó kétrészes panoráma üvegtetőt is kapott, szerettük, nyitogattuk, de a hozzá adott hálós árnyékoló csak félmegoldás

184 lóerő, dízeles nyomaték, kellemes hang, de mindezt kihasználva torkossá válik a gép. A 4×4 és az automataváltó nálunk még rátett egy-egy lapáttal

Az ALL4 összkerékhajtás opcionális, akárcsak a néha rövid megzavarodásra hajlomos automataváltó. Tudja az ég, de nekem egyik sem hiányzott igazán. Mondjuk az tetszett, hogy padlógázra is azonnal, füstölő gumik nélkül lőtt ki a MINI, amely a magasabb építése ellenére, a sarkokra kitolt kerekeivel hasonlóképpen tud derékszögben fordulni, mint kisebb testvérei. Az arcra mosolyt csaló gokartos érzés abszolút megvan, pontos a kormányzás, bolondbiztos a talajfogás, a komfortnál azonban csúnyán kicsorbul a penge éle. Felesleges szépíteni, a Countryman bizony ráz és zötyög (jegyezzük meg, defektmentes abroncsokkal volt szerelve a tesztautó), ráadásul nagyon érzékeny a nyomvályúkra, a nagy kerekekkel hajlamos a saját feje után menni. A 184 lóerős, 1,6 literes benzines, robbanékony turbómotor még mindig szerethető, vérpezsdítő erőforrás, így automataváltóval és 4×4 hajtással sem sikerült teljesen megfojtani, igaz, az étvágya is nagyvonalú: a gyári 10,3 literes városi fogyasztás napközben, dugókkal, rövid távokkal, hidegindítással, jobb lábtól függően 11 és 13 liter között alakult.

Univerzális sínpálya fut végig az ülések között, rögzíthető, tetszés szerinti sorrendbe állítható tartozékokkal – kár, hogy menet közben zörögnek. A váltókar mögötti három gombbal kezelhető a MINI-féle iDrive: a fotónézet szerinti alsó gombbal a kijelző képe között lehet barangolni (telefon, navigáció, rádió), a középső tekerhető, nyomogatható, ezzel lehet kalandozni a menükben, amelyek a felső gombbal választhatók ki. A szépség a részletekben bújik meg, ilyen a hátsó ajtóba rejtett ablakemelő kapcsoló

Szép megoldás a hátrafelé lejtő tető

Végeredményben nem érdemes összegzést készíteni, hogy kinek és miért ajánlható ez az autó, mert a Countryman Cooper S hiába nagyobb és sokoldalúbb az eddigi MINI változatoknál, igazából megmaradt rétegmodellnek. Ugyan külső és belső méretei alapján kompaktnak lehetne nevezni, az ára már annyira elszáll, hogy akár igazi BMW-re is futná belőle; ettől függetlenül biztosak vagyunk benne, hogy aki MINI-t vesz, annak felesleges ilyen, vagy ehhez hasonló, kvázi elrettentő példákkal érvelni. A bajorok elérték a céljukat, kitalálták majd megteremtették a márka önálló arculatát, mind formailag, mind műszakilag, és innentől kezdve jóformán azt csinálnak, amit akarnak. MINI-vel járni stílus és életforma, akár tetszik valakinek, akár nem, gyűlölni pedig általában azok szokták, akiknek nem telik rá. A világ már csak ilyen.