Miért is készítünk mi gumiteszteket? Elárulom!

Télen is autóznál? Mutatjuk, miért vegyél téli gumit!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ritkán adódik valódi hó itthon, ezért éves téligumitesztünket sem valódi havas körülmények között tartjuk. Most viszont itt a hó, jöhet a mérés! Előtte viszont még a kulisszatitkok következnek.


A cikk elején le kell szögezzem: ez most még nem egy gumiteszt. Csupán egy kis beszámoló annak előkészítéséről. A héten ugyanis valódi hóban is megvalósítunk egy összevetést. Többen is kétségbe vonták ugyanis téligumitesztünk értelmét, azzal érvelve, hogy a műgyanta nem pontosan modellezi a téli, havas, jeges körülményeket. A valóság viszont az, hogy a havas, jeges körülmények elképesztően sokfélék lehetnek, így az összeset nyilván nem is tudja modellezni, és természetesen a műgyanta jellemzői is évről évre változnak, valamint a teszt hőmérséklete, a levegő páratartalma, a szél járása és talán még a csillagok állása is jelentősen befolyásolja az eredményeket. Mivel 2012 óta végzünk teszteket, tudjuk, hogy a legjobban azzal járunk, ha fagypont közelében, de még felette készítjük a tesztet, hiszen akkor tudunk locsolt, vizes aszfalton és műgyantán is mérni, s ilyenkor van a körülmények tekintetében a legcsekélyebb szórás. Továbbá itthon nem akarunk a kemény fagyokig, azaz decemberig, januárig várni a teszttel, s arra nekünk sincs kapacitásunk, hogy minden méréshez külön-külön alkalommal menjünk ki a Tanpályára.
És miért készítjük el évről évre? Egyrészt mert évről évre érkeznek új abroncsok, akár a meglévők is változnak, továbbá az eredményeket újból és újból mutatni kell. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy elegendő egy négyévszakos, egészéves abroncs is, hiszen az esetek 90-95 százalékában az is jó, sőt, száraz és vizes úton jobb is, mint egy téli. Nos, eddig igaz is, ám havas és jeges körülmények között ezek az abroncsok akár olyan szinten véreznek el, hogy az én mércém szerint bizony a használhatóság küszöbét sem érik el. Tudom, rettentően kemény szavak ezek, de már most van mérési eredmény a kezemben, igaz, az alapötletet még csupán nem is mérés, hanem mindössze egy közúti tapasztalat adta. Épp nálunk, konkrétan nálam van az új Citroën Berlingo tesztautó. Jól felszerelt "tesztautó edition", Grip Control csomaggal, amihez ugyebár alapáron jár az egészévesnek hirdetett Michelin CrossClimate gumi (igen, még a régi CrossClimate van rajta, nem pedig a frissebb CrossClimate+, ugyanis tavaly még nem minden méretben váltott arra a Michelin). A hétvégén mentem egy nagyobb kört az autóval, szolid emelkedőn is biztosan ment a havon (a CrossClimate ezzel a képességével valóban elég meggyőző), viszont amikor letaposott havon, egy kisebb utcában csupán 15 km/óráról kellett megállnom, akkor bizony ijesztően csúszott. Igazoltnak éreztem azt, amit eddig is vallottam: hiába remek a CrossClimate az év zömében, hóban és fagyban fékút tekintetében közelebb áll a tudása egy nyári gumihoz, mint egy télihez. Márpedig hó és fagy, ónos eső bármikor jöhet, ezért én nem tudok rá voksolni. Felvetődött bennem, hogy akasztok egy téli gumis Opel Combót a Berlingo mellé, hogy megmutassam a különbségeket, de ennél egyszerűbb megoldás is adódott.
Hétfői off-road live tesztünknél felvetettem a Tanpályánál, hogy csináljunk ismét egy valódi havas téligumitesztet, amilyet készítettünk már három évvel ezelőtt is. Naná, hogy a Tanpályánál is mindenki legalább olyannyira a közlekedésbiztonságért elkötelezett, mint mi magunk, így a kérdés már az volt, hogy a két Skoda Octaviájukkal hány abroncsot vessünk össze, bár már önmagukban is érdekesek, hiszen az egyiken CrossClimate+, a másikon valódi téli gumi, tavalyi Michelin Alpin 5 van. De persze a nonstopgumi is harapott arra, hogy csináljunk havas tesztet, össze is válogattunk még hét garnitúrát, s ha a világ egyben marad, e héten meg is ejtjük az újabb összevetést, amire tegnap már gyakoroltunk is picit a Tanpályánál.
Hirdetés
A szakadó hó és a Budapesten is fagypont alatti hőmérséklet kiáltott azért, hogy ejtsünk meg egy fagypont alatti mérést is, ugyanis bár a hó csaknem biztos, hogy ott még kitart néhány napig, a fagypont alatti hőmérséklet nem. Szerencsére már az előrejelzés alapján voltam annyira előrelátó, hogy a Berlingo maradt otthon, én pedig a 14 esztendős Priusommal indultam reggel munkába, igaz, a rajta lévő 4 éves, ám keveset futott Barum Polaris 3 gumikat sem tartottam feltétlenül bolondbiztosnak, de utóbbi erre mondhatni, hogy rácáfolt. Délután ugyanis kigurultam a Tanpályához egy próbamérésre, s megnéztük a "téli" versenyszámokat a két Octaviával, valamint a Priusszal is.
Fontos hangsúlyozni, hogy eltérő autók, ugyanakkor mindkettő népautónak nevezhető, az Octavia flottás favorit, a Prius pedig az import alapján tűnik népautónak (persze azért messze nem annyira elterjedt), de ami a legfontosabb, mindketten a közlekedés résztvevői. Az Octavia egy arasznyival hosszabb, ám hibrid akkumulátora miatt a Prius a nehezebb (1375 kilogramm az 1252 kilós Octavia Combi 1.6 CR TDI-vel szemben). Két dolgot néztünk: emelkedőn elindulás, majd 30 méter megtétele időméréssel, valamint fékút havas lejtőn. Minél kisebb a szám, annál jobb a gumi. Minden mérést szűz hóban próbáltunk indítani, de ez már három szettet összevetve is csaknem lehetetlennek mutatkozott. A havas emelkedőn már az először próbált Alpin 5 is nehezen indult el, végül alacsonyabb pontról startoltunk, s az így kapott eredményekből a két szélsőt eldobva kaptunk 12,4 másodperc/30 méter eredményt. Ezek után meglepetés volt, hogy bár a CrossClimate-tal szerelt Octavia az emelkedősebb részen egyáltalán nem tudott elindulni, s ez a forgalomban bizony komoly hátrány lehet, viszont a lankásabb részen lendületet véve egészen jól vitt fel, s meglepetésként jobb, de valójában mérési hibatartományon belülinek is tekinthető 12 másodperces átlagidőt adott.
Igazából viszont azon lepődtünk meg, hogy a négyesztendős Barum Polaris 3 mindkét Michelint nagyon komoly mértékben verte kapaszkodóképességben. Vagy a Prius hajtáslánca, a villanymotor 400 Nm nyomatékával? Nyilván utóbbi is számított, de az Octaviáknál sem az erőből, hanem a tapadásból volt kevés. A Prius az emelkedősebb részen is magabiztosan indult, 9,5 másodperces átlagidőt adott az indulástól 30 méter alatt, s érezhetően jobban gyorsított. Az igazi meglepetést ugyanakkor nem is a kapaszkodóképesség, hanem a fékút adhatja, s ott már nem a Prius/Barum páros lett az első.
Miért ajánljuk a téli gumit? Ezért!
Michelin Alpin 5 Michelin CrossClimate+ Barum Polaris 3
Tesztautó Skoda Octavia Combi 1.6 CR TDI (gumiméret: 205/55 R16) Toyota Prius II (gumiméret: 195/55 R16
30 méter megtétele emelkedőn 12,4 s 12 s 9,5 s
Fékút 40 km/óráról 26,4 m 40,5 m 27,1 m

A fizika ugyanis nem verhető át, a nehezebb Prius nagyobb fékutat adott, mint a Michelin Alpin 5 gumis Octavia. Igaz, köztük nem adódott hatalmas különbség, 27,1 méter lett a Prius, 26,4 az Octavia átlaga. Mármint a téli gumival szerelté. A Michelin CrossClimate-tal szerelt azonban 40,5 méteres fékutat adott. 40 km/óráról, lejtőn, de azonos helyekről fékezve, egyaránt szűz hóban. Ismétlem, a CrossClimate többlete mintegy három autó hossza volt! Aztán megnéztük a havas műgyantán is az egyes gumikat, igaz, ott csak egyet-egyet fékeztünk, úgyis túlfutottunk a teljes, jeget modellező, vagy talán még annál is csúszósabb felületről. Ugyanis mindegyik abroncs több mint 40 méteres fékutat adott, azaz ott a tempó egyértelműen sok volt.

Utóbbit - is - meg kívánjuk mutatni, hangsúlyozni kívánjuk gumitesztjeinkkel, hogy mindenki lássa, hóban és fagyban nagyon nem mindegy a sebességválasztás (ezt téli vezetési tippjeink között is kiemeltük!). Aki pedig a műgyantás mérés létjogosultságát kérdőjelezi, annak legyen elég annyi, hogy

most a valódi hóban és mínusz 5 Celsius fokon ugyanúgy másfélszeres fékutat adott a korrekt téliekhez mérten a Michelin CrossClimate, ahogyan az őszi műgyantás teszten is.

Ez az, amire én már azt mondom, hogy akkora kompromisszum, amit már nem érdemes bevállalni, s jobb ezt teszteredményekből látni, mint megtapasztalni. Én legalábbis inkább költök külön abroncsra és cserére, mert a CrossClimate - felelősen gondolkodva - azt követeli meg, hogy havazáskor ne induljunk vele útnak. Én ezt tettem a Berlingóval, s havazáskor ezt tanácsolom mindenkinek, aki ilyen abroncsot használ, netán egyáltalán nem szereltet fel téli gumit, aminek az ára amúgy nem több, mint egy casco önrész, ám életek is múlhatnak rajta. Hogy mit tud egy nyári gumi a hóban, mit tud a többi versenytárs, vagy egy új, nem pedig egy esztendős, s már 30 ezer kilométert futott CrossClimate+? A héten ezeket is megnézzük, természetesen a tesztjeinktől megszokottan azonos autókkal, az Octaviákkal, azaz érkezik egy havas teszt!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.09. at 09:49
    Permalink

    Az emelkedő tesztnek nincs sok értelme, ha nem lehet azonos körülményeket teremteni minden méréshez. Vagyis ha ugyanazon a nyomvonalon haladtak a járművek akkor az elsőnek szűz hóban teljesen más akadályokkal kell megküzdeni mint az utolsónak, amely már ledöngölt, összetömörített és jobban/rosszabbul tapadó felületen mászik. Ezt a kísérletet állandó vastagságban jéggel borított szakaszon lehetne elvégezni – de ott is csak úgy érdemes, ha egyenletes sebességgel haladnak a járművek, hiszen a kerék szögsebességének hirtelen változása növeli a megcsúszás valószínűségét. Egy fokozatmentesen változtatható áttételű váltóval ezt az állandó sebességet sokkal könnyebb tartani, nincsenek agresszív nyomatékbeli ugrások a hajtott tengelyen.

    • 2019.01.14. at 15:41
      Permalink

      Ezt ki is hangsúlyozzák a tesztben, hogy a nem állandó körülmények miatt nem összevethetők az eredmények. Aztán mégis következtetéseket vonnak le belőle. Erre varrjanak gombot!

      Amúgy egyetértek Neki elemzésével. És még annyit tennék hozzá a változó körülményekhez, hogy mivel olyan sofőrökről beszélünk, akik nem hivatásszerűen tesztelnek hóban fagyban, elég meredek a tanulási görbéjük. Vagyis próbáról próbára ügyesednek. Naná, hogy más eredményre jutnak minden kísérletnél. Arról nem is beszélve, hogy ilyen körülmények között az adott autó ismerete, a tapasztalat vele nagyságrendileg képes változtatni a mért eredményeken emelkedőmászásban.

  • 2019.01.09. at 10:58
    Permalink

    Nem védem, mert senki se fizet érte, de azért nem annyira rossz a helyzet a CC+ vonalon, mint amennyire ebben a valódi téli körülmények között elvégzett teszt mutat.

    Saját példám: 2018. december 22.-n indultam ki Olaszországba, most jöttem haza szombaton hajnalban, pont hóesésben.

    Abban a két hétben a -5 reggeli hidegtől a +22 fokig mindennel találkoztam, végig száraz, maximum a köd miatt reggel és este nedves utakkal. A hazai körülményeket leszámítva soha sehol sem aggódtam a gumi miatt, itt is csak azért, mert elfelejtették letakarítani az M7-t, de a havas autópályán 40-43km/h között, amíg a hókotró mögött mentem pár kilométert (amíg nem lehetett őket biztonságosan előzni), nem volt még ezzel sem gond (ahogy előtte, amíg utol nem értem a gépeket, a 80-95-110 sem az út állapotától függően). Fehérvár után, ahol már két szabad sáv is volt, gond nélkül 110 a sónedves utakon (nem volt senki, meg teljesen mindegy volt, hogy hajnali 2 vagy 3-ra érünk haza)

    A gumikban most van nagyjából 34ekm, 5.5mm átlagos profillal.

    Ha valódi téli körülmények vannak (mint a mai), akkor nem kell egyik négy évszakos gumival szerelt autóval sem közlekedni az utakon, az év maradék 360 napjában korlátozás nélkül használható átlagos magyarországi körülmények között.

    Tényleg jó, hogy önzetlenül teszteltek gumikat a legrosszabb körülményekre is figyelve, de én azt vallom, a nagy átlagnak tökéletes egy márkás négyévszakos, és most nem a CC+-ra gondolok elsősorban.

    Csak egy csöppnyi adalék: múlt héten, amikor a Ligur-tengerparton voltam (napi átlag +14 fok, ami azt jelentette, hogy reggel 8-kor már +7fok volt, napközben volt 22 fok is Genovában), nézegettem az ottani autókon, milyen gumikon járnak. Suzuki Vitara, Allgrippes, kopásjelző közelében lévő gyári szerelésű nyárigumi. Rendőrautó volt 😉 De Lombardia, vagy Piemont, ahol egy köpésre vannak igazi hegyek, nagyrészt nyárival közlekednek. Mindenhol ott van tábla, hogy csak téli gumival lehet közlekedni november és április 15 között, de nem foglalkoznak vele (megértem).

    • 2019.01.14. at 15:44
      Permalink

      Csatlakozom a következtetésekhez. Négyévszakos abroncs megteszi 360 napon, a maradék 5-ön kompromisszumos. Most bemutatták konkrét példán keresztül, hogy mennyire. Ebből én még nem vonnám le az el se induljon következtetést. Attól függ, hova ne induljon. És aki megteheti, hogy ilyen körülmények között ne induljon el, az nyugodtan használja boldogan az év többi 360 napján a négyévszakosat. Jobban jár, mint ha télit-nyárit cserélgetne.

      • 2019.01.20. at 08:43
        Permalink

        Szerintem ne induljon el kevés hóban sem a négyévszakossal, meg ha új, akkor sem.

        El is mondom miért nem: 2017 szeptemberben vettem a dieselt, akkor rakattam rá fel azonnal egy új CC+ szettet.
        Szeptember és december között, amíg le nem esett az első hó, mentem 11ekm körül, nem mondom hogy új volt a gumi, de be volt járat a rendesen, ráadásnak 10e után fel is lett cserélve az első-hátsó az egyenletes kopás miatt, a minimálisan jobb gumi került előre. Az első rendes fékezésnél ugyanazt tapasztaltam lejárt havon, mint előtte a sima CC-vel: brutális féktávot, kontrollálhattlan autót (úgy fékeztem, ahogy ösztönből tennéd, ha valaki elédlép, vagy rádrántja az autót, tehát vészhelyzetben fékeznél)
        Szűz havon jobb volt a helyzet, de csak éppenhogy.

        Majd megnéztem, mit tud gázadasnál: nem előnyös, hogy alacsonyan ott a 300nm nyomaték, de ha kicsit nem figyelsz oda, meg lehet könnyen táncoltatni az autót, persze az ESP korrigál, ahogy tud, nem sokat nem ér, ha nincs tapadás. Kikapcsolva nagyon szórakoztató, de ezt csak üres parkolóban célszerű gyakorolni, mert érhetik meglepetések az embert.

        A lényeg: keveset vezetők ne ringassák magukat abba a hitbe, hogy a négyévszakos jó havon is akármit is mutat a teszt, pont hogy gyakorlottabb ember kell ilyenkor, nem a kalapos. Ha le van sózva, “fekete” az út, akkor mehetnek, de városon kívül akkor se mennék vele, mert ha talál egy le nem takarított szakaszt, akkor könnyen bajba kerülhet a saját rutintalansága miatt is.
        Évi 0-5-10 napot ki lehet bírni autó nélkül, főleg sík terepen. Azonkívül hőmérséklettől függetlenül egy egész jó választás (nekem kánikulában sem volt vele bajom, pedig főleg pályázók) ha CC+ -t használ az ember. A többivel nincs tapasztalatom, csak ezzel a kettővel.

  • 2019.01.09. at 12:26
    Permalink

    “mert a CrossClimate – felelősen gondolkodva – azt követeli meg, hogy havazáskor ne induljunk vele útnak.”

    Ezt nyugodtan lehetett volna ! jellel írni.
    Nekem ez lett volna a harmadik tele a CC-nek és biztosan állíthatom, hogy lejárt havon és jégen katasztrofálisan viselkedik! Nagyjából mint egy nyári gumi…
    2016-17 telén nem volt hó/jég
    2017-18 telén 1 napig volt, szar volt hazacsúszkálni, de másnapra elolvadt így nem raktam fel a téli kerekeket.
    Jelenleg nálunk (Alföld) napokon át megmarad az utcákban a jeges hó így az első napi csúszkálás után másnap felraktam a téli gumikat …és márciusig fent is maradnak.
    Egyébként 6mm a profilmélység és ~24ezret futott.

    • 2019.01.14. at 15:46
      Permalink

      2016-17 telén nem volt hó/jég:
      Vagyis teljesen jó volt a négyévszakos, a téli overkill lett volna.
      2017-18 telén 1 napig volt, szar volt hazacsúszkálni, de másnapra elolvadt így nem raktam fel a téli kerekeket:
      Vagyis megtette a négyévszakos ezen a télen is, overkill lett volna a téli gumi

      Ez is alátámasztja, hogy a négyévszakos alapból megfelel egész évre, az a néhány kivételes napon pedig másképp vagy nem kell közlekedni vele. A legtöbb autótulajdonosnak ez több mint vállalható kompromisszum szerintem.

  • 2019.01.09. at 14:30
    Permalink

    Kedves Mátyás! Őszintén irigyellek a kitartásodért, de én azt vettem észre, hogy nálunk senkit nem lehet meggyőzni, ha a fejébe vesz valamit. Kidolgozhatjátok a beleteket, ha valaki szerint a jó nyári gumi télen is jó, meg aki szerint mivel ő csak 2 falu között közlekedik, ezért jó a 15 éves gumi stb., na őket nem fogjátok meggyőzni sosem.
    Egyetértek veletek és indián jános nevű hozzászólóval is. Nekünk több autó is van a családban, a szüleim 4 évszakos Goodyeart használnak, éves szinten kb. 10 ezer km-es használattal. De ebben a havazásban inkább elmentem anyámért és elvittem én dokihoz, mert az én kocsimon téli gumi van (Alpin 6). Apám sem ellenkezett, tudja ő is, hogy az év kb. 350 napján jó a 4 évszakos, főleg ahogy ő vezet, de a hóban nem érdemes kockáztatni.
    Szóval, én mindig figyelemmel kísérem a tesztjeiteket, de félek tőle, hogy a hitetlen hitetlen is marad.

    • 2019.01.14. at 15:49
      Permalink

      Egyetértek a télen nyári gumival közlekedőket illetően. De ők aligha olvasnak ilyen teszteket. Rájuk nem biztos, hogy érdemes fecsérelni a szót.

      Gábor szülei példája is jól mutatja a négyévszakos gumik létjogosultsága a megfelelő hozzáállás mellett. Hóban, jégen nem megy vele, az év többi 350 napján pedig vígan el van vele.

  • 2019.01.09. at 14:44
    Permalink

    Nem tudom. Tegnap ugyanebben a hóesésben vezettem Budapesten egész nap. A főbb útvonalakon kb. 13-15 óra és este 21-23 óra között volt érdemi hó, a nap többi részében latyak. Középkategóriás téli gumival járok, direkt provokálnom kellett és csak agresszív kormányrángatással vagy satufékkel sikerült picit megcsúsztatni az autót, de ezt is csak az említett déli és késő esti időszakban. A mellékutcákban persze most is van hó, de ott eleve nem illik 30-40-nél gyorsabban menni. Szvsz. aki nem jár fel a hegyre és nem jár pl. munka miatt takarítatlan mellékutakon, annak másodlagos hogyan tapad a gumi hóban. Véleményem szerint a vizes úton mért féktáv ezerszer fontosabb! Azt meg kijelenteni hogy a négyévszakos gumival ne induljunk útnak, egyszerűen badarság, csak ismerni kell a korlátait és ennek megfelelően kell vezetni!

    • 2019.01.14. at 15:51
      Permalink

      Teljes mértékben egyetértek. Aki négyévszakos gumit használ és tisztában van annak korlátaival, és annak megfelelően vezet – és tud is vezetni – , annak kiválóan megteszi télen is.

  • 2019.01.09. at 21:43
    Permalink

    Nagyon hasznosak ezek a tesztek. Én mindig ezek alapján vásárolok gumikat, a négyévszakost messziről kerülöm és megpróbálok mindenkit lebeszélni róla. Egyetértek a korábbi hozzászólóval, miszerint tök felesleges a hitetlen embereket győzködni mert ők úgy is mindent jobban tudnak a fotelban üldögélve. Csak egyben bízok, hogy nem futok össze ilyen nyárigumis ökrökkel az utakon. Köszönjük az eddigi teszteket és várjuk az újabbakat.

    • 2019.01.14. at 15:59
      Permalink

      Kedves somka82,
      kérlek, áruld el, hogyan érvelsz a négyévszakos gumik ellen, amikor mindenkit megpróbálsz lebeszélni róla?
      Én úgy érvelnék ellene, hogy hóban, jégen nem ajánlott, vagy csak nagyon körültekintően (lassan, fékpróbát végezve, stb). De ez egy évben kb. 5-10 napot jelent. A téli időszak (5 hónappal számolva) maradék 140-145 napján pedig a négyévszakos gumi azonos vagy jobb tapadást biztosít a téli gumihoz képest.
      Ezek ismeretében már csak akkor beszélnék le új gumi választás előtt álló autótulajdonost a négyévszakos gumiról, ha neki fontos, hogy minden nap bármilyen körülmények között is használni akarja a nap bármely szakában az autóját. Minden egyéb esetben nyugodtan válassza a téli teszteken legjobb eredményt elért négyévszakos gumit.

      De nyitott vagyok, kérek mindenkit, hogy érveljen a négyévszakos ellen. Mármint azon túl, hogy azon az évi 5 napon elvérzik a télivel szemben, és nem ajánlott vele elindulni. Ezzel én is tisztában vagyok. Csak azt nem fogadom el, hogy ez kizáró ok legyen. Ha valaki együtt tud vele élni – vagyis nem használni azon az 5 napon, vagy különös elővigyázatossággal -, akkor használja egészséggel.

  • 2019.01.10. at 17:13
    Permalink

    Én nagyon vigyázok és odafigyelek ezekre. Egy négyévszakos Nexen HD gumival mászkálok, minden időjárási viszonyok között az országban, de ezentúl a következő dolgot teszem:
    Nyáron nyári gumi
    Télen téli
    Tavasszal tavaszi
    Ősszel őszi gumi
    Ja, meg hétvégén hétvégi gumi.

  • 2019.01.13. at 09:10
    Permalink

    @Mátyás
    Nem tudom mennyi benne az igazság de a négyévszakos gumikról gyakoran olvasni, hogy mindig egy szezonális abroncs a kiindulópont és annak a tulajdonságait viszik el egyik irányba. Vannak olyan négyévszakosok amik nyári gumiból kiindulva készültek, és vannak amik téliből.

    A CrossClimate-ről én úgy tudom, hogy az az előbbi csoportba tartozik, tehát nyári volt a kiindulási alap és elsősorban az olyan éghajlatokat célozták vele mint pl. Anglia déli része. Szárazon, hidegben, esőben, latyakban nagyon jó, de igazi jeges-havas kemény télre már kevéssé való. Inkább olyasmi a rendeltetése mint F1-ben az ‘intermediate’ gumiknak.
    Ilyen pl. a Bridgestone új négyévszakosa is, aminek hirtelen nem emlékszem a nevére.

    Ezzel szemben az itthon nagy népszerűségnek örvendő Goodyear Vector 4Seasons, és a vele néhány éve konkuráló Continental AllSeasonContact alapvetően inkább télies gumik, és elvben pl. egy CC+-nál jobban teljesítenek ilyen körülmények között. Persze cserébe nyári hőségben és szárazságban már rosszabbak, de ott alapvetően jobb a tapadása mindennek, és a látási viszonyok is jobbak, szóval ezek a gumik sokkal vállalhatóbb kompromisszumnak tűnnek hazánkban.

    Szívesen látnám az említett tesztben ezek valamelyikét.

    • 2019.01.13. at 09:52
      Permalink

      12.000km van a négyévszakosomban. MIvel városok közt használom, városban meg kisebb távokra télen (munkámból adódóan) és nem megyek síelni, nem lakok hegyi viszonyok között nekem megfelel. Télen semmi különbséget nem észleltem, ja de annyit hogy gazdaságosabb volt mint a barum polaris és ugyanúgy tapadt vagy egy kicsit jobban. Jó, a polaris öregebb volt. Nyáron nem szar a négyévszakos csak jobban kopik. Ez valóban egy kompromisszum gumi, de nem úgy mint a hogy a fotelteszterek gondolják. Mivel egész évben rajta van az autón jobban kopik ezért négyévente kuka, de addigra benne van 40-45 ezer, azt semmi sem bírja ki. Én őszintén szólva nevetségesnek tartom az olyan teszteket, ahol műgyantára küldik meg olyan helyekre, ahol télivel is szopik az ember fia. A téli vezetéshez a gumi csak egy tényező, a sebesség, felhasználás, az autó műszaki állapota a többi tényező. Féktávokat méregetnek centivel, laboratóriumi körülmények között csak az élet nem lombikban zajlik, legalábbis egy idő után.

      Váltógumi 2 esetben indokolt: sportkocsi, nagyteljesítményű autó, valamint mondjuk télen az alpok (na meg ha valali sokat megy, de igazándiból az a váltógumikat is el fogja kompaptni pár éven belül)

      • 2019.01.14. at 16:08
        Permalink

        Egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy a négy évente kuka még előny is a szezonális abroncsokhoz képest. Mivel azonos futásteljesítményt feltételezve a szezonális abroncsok még bőven nem koptak el, amikor a négyévszakos már igen. És mivel 5 évente amúgy is érdemes cserélni kopásképtől függetlenül, ezért ebből az következik, hogy a szezonális gumik nem futják ki lehetséges élettartamukat: pocsékolás.
        Továbbá, mivel a négyévszakos 3-4 év alatt elkopik, ezért sosem megy az ember 3-4 évnél idősebb, már anyagában fáradó gumival. Ráadásul fejlődik annyit az abroncsipar 3 évente, hogy helyzeti előnyből indul az új négyévszakos az 5 éves télivel / nyárival szemben. Vagyis 0-3 éves négyévszakos gyakran jobb választás mint a 3-5 éves téli még havon is.

        Példának okáért meg lehet nézni, hogy a használt télit leverte az új négyévszakos a teszteken. Vagyis ajánlható a néhány éves téli gumit lecserélni egy új négyévszakosra. Ezt is figyelembe vehetnék az ajánlások megfogalmazásakor. Aki most új gumit választ és a nagy átlagnak megfelelő 10-15 ezer km-t megy egy évben, az 5 év múlva is a most választott gumival fog menni. Aki viszont most négyévszakosat választ, az már 4 év múlva egy új, időközben továbbfejlesztett négyévszakossal fog menni. És akkor a 4. és 5. évben már egy 3-4 generációval frissebb négyévszakos gumit kell összevetni a 4-5 éves télivel szemben. Ott pedig már nem is kérdés a választás.

Vélemény, hozzászólás?