Nyári gumival télen autózni? Már teherautóval is lehet!

Európa egyik legmagasabb útjára is felvitt a Michelin Agilis CrossClimate

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Személyautókhoz már 3 éve kínál „egészéves” abroncsot a Michelin. A flottakezelők már esedeztek, hogy legyen ilyen a furgonokhoz is. Megérkezett.


Nem szerénykedik a több mint 130 éves múltra visszatekintő Michelin: piacformálók szeretnének lenni az egész éves CrossClimate abronccsal. Kezükre játszik a klímaváltozás, az időjárás kiszámíthatatlansága, amit lehet cáfolni, de ahol két abroncsot cserélgetnek autóikon az emberek, ott mindenki számára probléma, hogy mikor legyen a váltás ideje. Tovább nehezíti a gumicsere kérdését, ha az országban magas hegyek vannak – akár Franciaországban, ahol egy-egy hegyi úton még akár nyáron is bele lehet futni egy havazásba, ahol egy nyári gumi egyértelműen elvérzik. És ekkor tényleg nagyon durva versenyelőnybe kerül a Michelin a 2015 óta kapható CrossClimate által, ami az első olyan nyári gumi, ami a havas körülmények között tesztelt és bizonyított, így a „három hegycsúcs, hópehely” minősítéssel rendelkezik. Most pedig a kishaszonjárművek abroncspiacát fogja bevenni a Michelin Agilis CrossClimate.
Érdemes tudni a kishaszonjárművek piacáról, hogy a szabadidő-autóké után a legjelentősebben növekvő. Mindez két alapvető okra vezethető vissza: az internetes kereskedelem és a házhoz szállítás virágzik, ugyanakkor egyre több belvárosból tiltják ki a 3,5 tonnánál nagyobb/nehezebb teherautókat. De nem elég az, hogy növekszik a szegmens, az Európában futó mintegy 36 millió kishaszonjárműre mind többen kívánnak egész évben használható abroncsot vásárolni. Érthető, hiszen egyrészt mindig biztonságban szeretnék tudni autóikat, sofőreiket és persze árujukat. Fontos számukra, hogy autójuk mindig bevethető legyen, de persze a költségek csökkentése és a szerelési idő megspórolása is.
Ha a Michelin CrossClimate-ot a négyévszakos abroncsokkal vetjük össze, azt láthatjuk, hogy míg utóbbiakat jellemzően téli abroncsból alakítják ki, s emiatt nyáron erősen kompromisszumosak, a CrossClimate ott a jobb, de télen is igen jó. Saját tesztjeink szerint jégen és hóban kapaszkodásban vérzik el, de a Michelin által Franciaország legmagasabb útjára, a 2802 méter magasan fekvő Route de la Bonette-re szervezett teszt rámutatott arra, hogy bár nálunk ritka a hó, amikor van, akkor a létező legrosszabbat kapjuk. Fagypont környékén ugyanis sokkalta csúszósabb, jegesebb a hó, mint keményebb fagyban. Ha viszont nincs komoly zimankó, a hó nem marad meg sokáig, így azon sem kell sokat aggódni, hogy abban nem jó a CrossClimate.
Hirdetés

Ha pedig keményebb a fagy, a CrossClimate meglepően jó is lehet. A még felhős időben próbált Renault Trafic személyszállítókon alig volt érezhető a különbség a Michelin Agilis CrossClimate és a Michelin Agilis Alpin téli gumik között, sőt, kezelhetőségben kanyarstabilitásban a CrossClimate még jobbnak is tűnt (fékezhetőségben azonban már akkor is egyértelműen az Agilis volt a jobb). Két órával később, amikor a napsütés és a felhők már váltakoztak, a nagyobb és teljes terheléssel próbált Iveco Daily furgonokon azért érződött, hogy télen és havas körülmények között némi kompromisszum a CrossClimate. A helyszínen ez a kompromisszum kezelhető mértékű volt, de van olyan budai (vagy akár leányfalui, meg persze temérdek helyet említhetnénk még…) utca, ahol már nem feltétlenül lenne az.
Akik sokat járnak hegyen, hóban, azoknak továbbra is van a Michelinnél is valódi téli gumi, de az autósok és immár a furgonosok számára is van alternatíva egészéves abroncsra. Franciaországban nyilván erős a Michelin hátszele, de a CrossClimate képességeiről azért sokat elmond, hogy a francia posta minden autóján erre az abroncsra váltott (már amelyik autójukhoz elérhető volt eddig).
Érdekesség, hogy száraz úton fékezhetőségben a nyári abroncsoknál jobbnak, havon fékezhetőségben és kapaszkodásban a télieknél alig rosszabbnak ígérik, de a legfőbb érv az lehet a CrossClimate mellett, hogy a vetélytárs téli és négyévszakos gumiknál 35 százalékkal tartósabbnak mondják. Élettartama nyilván millió dologtól (vezetési stílus, terhelés, útfelület, stb.) függő, de átlagosan 70 ezer kilométeresnek mondják. 70 ezer kilométer gumiszerelés nélkül? Ez bizony elég meggyőző. S annak érdekében, hogy valóban ne kelljen szerelgetni, ne is kelljen foglalkozni az abronccsal, van itt még a katonasági járművekhez fejlesztett abroncsoktól átvett 1,5 mm vastag blokk az oldalfalakon, ami a kátyúk és a padkázások sérülései kapcsán is extra védelmet, elnyűhetetlenséget ad, valamint új kopásjelző is. Megvan a hagyományos is, de kapott az oldalsó blokkokba egy százalékos, nagyon könnyen értelmezhető jelölést is.
Apropó blokkok: a CrossClimate Agilisként is V-mintát használ, persze vaskosabb, mély 3D blokkokkal. Gyárilag 9,2 mm a profilmélység, ami azt jelenti, hogy a kötelezően előírt 1,6 mm-ig 76 mm koptatható el. A széles blokkokkal akár sárban, füvön vagy földúton is átlag feletti tapadást ígérnek, de lényegesebb talán az, hogy gumikeverék egy olyan hármas elegye, amiben egy összetevő a havas, egy a vizes, egy pedig a száraz utas tapadásért és egyben a kopásállóságért felel. A Michelin kalkulációi szerint a CrossClimate használata a megspórolt szerelésekkel és a téli abroncsokhoz mért tartóssággal 100 ezer kilométerenként kitermeli egy gumiszett árát, ami simán kijöhet, főként azoknál, akik az átlagosnál kevesebbet autóznak, hiszen esetükben adott futásra több szerelés jut. A 2015-ben bevezetett CrossClimate és a tavaly érkezett CrossClimate SUV abroncs-család mellé idén májusban fut be a gumisokhoz az Agilis CrossClimate. Kezdetben csakis 15-16 colos méretben, 195-235-ös szélességgel, de idővel lesz 17 colos is, hogy az európai kishaszonjármű-paletta 95 százalékához elérhető legyen. A Michelin egyébként adott a részletekre: a bemutatón csakis CrossClimate abroncsokkal szerelt autókkal közlekedtünk, emelkedőn bizony volt, hogy havon indulásnál elkapart a Mercedes V-osztály, illetve a Porsche Cayenne S is csúszkált vele, igaz, azt a gyári tesztsofőr dirket úgy hajtotta, hogy csúszkáljon, de az abroncsot persze ő maga is magasztalta. És mit mondok zárásként én a CrossClimate-ról? Tökéletes annak, aki takarított utakon jár, zömében városban autózik és havazáskor nem fog nekivágni a Normafának sem. De persze szükség esetén még a havas út is bevállalható vele, de az azért rizikósabb lesz, mint egy jó téli gumival, ugyanakkor a CrossClimate még fölényes lesz egy 4-5 éves téli abroncshoz vagy egy nyári gumihoz mérten. Ha tehát abroncs-csere közeleg és „olcsójánoskodni” szeretnénk, netán csupán kihagynánk a szezononkénti szerelést, jobbat nála nem választhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?