0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Folytatódik a magyar IRC-szereplés

Vizin Laci bácsi jövőre R4-essel menne

2010. december 14., kedd 12:59 (tavaly)
Címkék: sport, rally, Vizin, Szardínia, rali

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elégedett Vizin idei IRC szereplésével, bár a két kiesését nagyon sajnálja. Két év alatt összesen nyolc IRC-futamon állt rajthoz az R3-as Honda Civic Type–R-rel, ami hibátlanul működött, ennek ellenére jövőre visszatérne a négykerékhajtású autóhoz.

– Tavaly negyedik lettél az IRC kétkerékhajtású bajnokságában, az idén ötödik. Mennyire vagy elégedett vele?

– Az eredménnyel maximálisan elégedett vagyok, az első ötben szerettem volna végezni, ezt sikerült megvalósítani. Az évünk viszont egy kicsit felemásra sikeredett. A Barum és a Ciprus Rali jól sikerültek. A két olasz versenyen viszont nagyon sajnálom a kiesésünket, főleg a Szardínia Ralin, ahol jó eredményt érhettünk volna el.

– Elég felemás volt a mezőny a versenyeken, a Barum és a Sanremo Ralin sokan voltatok A7-ben, Szardínián és Cipruson viszont kevesen.

– A Barumon és Sanremóban valóban nagyon erős volt a mezőny. Olaszországban szerintem nagyon nehéz felvenni a versenyt a helyiekkel, ennek ellenére érdemes oda elmenni, mert fantasztikusak a pályák és már csak a teljesítésük is nagy kihívást jelent. A Barum Ralin is sokan voltunk a kategóriában, de ott a helyismeret annyira nem számított. Szardínián és Cipruson valóban nem voltunk sokan, de azok is nagyon nehéz versenyek voltak. Tény viszont, hogy a Barum Ralin elért negyedik helyünk értékesebbnek érzem, mint a ciprusi másodikat.

– Lesz jövőre folytatás?

– Nekem nagyon tetszik az IRC, és ha csak rajtam múlik, akkor igen. Két évig mentünk a Hondával, ami tökéletesen működött, mindig csak az én hibámból kellett javítani, de most visszavágyom a négykerekes autóba. Jövőre szeretnék egy R4-essel versenyezni. Majdnem két évtizedig mentem négykerekes autóval, és például Cipruson nagyon hiányzott, hogy az erőt nem tudtuk átvinni az útra. N4-es autóba nem szívesen ülnék vissza, a Szuper–2000 elérhetetlenül drága, de az R4 nagyon tetszik, azok már félig A-s autók.

– Az R4 és vele együtt a Szuper–2000 sokkal erősebb mezőnyt is jelent.

– És akkor már nem kell versenyezni? A Sanremo Ralin 38-an voltunk a kategóriánkban, többen, mint ahányan a Skót Ralin összesen rajthoz álltak. Én a versenyzésben legjobban a rajttól a célig tartó részt szeretem. Az eredmény másodlagos. Persze, ha van esélyünk arra, hogy jó eredményt érjünk el, akkor az is tud motiválni. Ciprusra például azzal a céllal utaztunk, hogy minél több pontot szerezzünk és minél jobb helyen végezzünk a bajnokságban. De ha mondjuk nem sikerült volna a célunk, és nem végzünk az év végén az első ötben, akkor sem történt volna semmi.

– Választottál már versenyt jövőre?

– A Mecsek Ralin mindenképpen szeretnék indulni. Nagyon örülök neki, hogy megkapták az IRC rendezést, és szerintem nagyon sokat fog lendíteni a magyar rali bajnokságon is. A Barum Ralin eddig kétszer mentem, van már némi tapasztalatom, az egy kézenfekvő verseny lenne. A többit még nem tudom. Lehet, hogy csak három versenyen tudunk indulni. Egy murvát még szívesen kipróbálnék.

A hírt szerkesztette: Mihályi Csaba


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ob25kYQ==

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

HONDA tesztek

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Három Honda egy áráért. A gyár kerékpártartót és Honda biciklit is kínál a CR-V szabadidő-autóhoz. Némi felár megfizetése után.


Honda CR-Z teszt

Honda CR-Z teszt

Újjászületett a CRX? Elsőként teszteltük a Honda CR-Z 1.5 GT hibrid sportkocsit.


Honda Civic teszt

Honda Civic teszt

Csak négyféle külső színben, és kizárólag fekete kárpittal rendelhető az ötajtós Honda Civic 1.8 Sport Special Edition, az összhatás mégis izgalmas.

Honda Accord teszt

Honda Accord teszt

Hallott már valaki Honda Accord nyerte összehasonlító tesztről? Én sem. És a Honda Accordját istenítő tulajokról? Én is. Akkor(d), hogy is van ez?

Honda Insight Teszt

Honda Insight Teszt

Az Insighttal a Honda a piac jelenleg legolcsóbb hibridjét hozta forgalomba.

Még több HONDA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Vizin negyedik lett a Barum Ralin

Vizin negyedik lett a Barum Ralin

2 éve – Sztori

Az A7-es kategória negyedik helyét szerezte meg Vizin László és Zsiros Gábor a Barum Ralin, ahol eddigi IRC-s pályafutások során a legerősebb mezőnnyel kellet megküzdeniük.


Vizin felborult a Sanremo Ralin

Vizin felborult a Sanremo Ralin

2 éve – Sztori

Szerencséje volt Vizin Lászlónak a Sanremo Ralin, mert miután egy betonszegély felborította az autót, a Honda egy százötven méter mély szakadék szélén állt meg.


Vizin Laci bácsi a Barum Ralira készül

Vizin Laci bácsi a Barum Ralira készül

2 éve – Autósvilág hírei

Első alkalommal versenyezhet az IRC-n Vizin László és navigátora, Zsiros Gábor. Olyan pályákon, amelyeken már van versenytapasztalatuk.


Használtautó.hu

HONDA CIVIC 1.6 ESi

Ár: 330.000 Ft

Évjárat: 1994 / 10

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

HONDA ACCORD 2.0 Comfo...

Ár: 1.999.999 Ft

Évjárat: 2003 / 9

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

HONDA CIVIC 1.8 Elegance

Ár: 4.990.000 Ft

Évjárat: 2012

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó