Megnéztük Michelisz Norbit az átalakított TCR-bajnokságban!

Összesen 5 sorozat körözött a hétvégén a Hungaroringen, látványos versenyzésből nem volt hiány

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A luxusmárkákat felvonultató GT Open sorozaton túl a hétvégén a Hungaroringen versenyzett a jövő csillagjait felkutatni kívánó Formula Regional, illetve a magyar szíveknek oly kedves túraautó-sorozat, többek között Michelisszel és Losonczy Leventével.

Tavaly szó szerint eltemettük a Michelisz Norbit is foglalkoztató TCR sorozatot miután bejelentették, hogy az akkori formájában megszűnik. Ezért is volt különleges újra látni a szériát a Hungaroringen körözni, igaz ezúttal már teljesen más a sorozat neve és felépítése is. A TCR World Tour névre keresztelt bajnokság a lokális TCR bajnokságokra építkezik, a 2023-as szezonban összesen kilenc helyszínen csatlakoznak a World Tour versenyzői a helyi bajnokság résztvevőihez. A Hungaroringen a TCR Europe mezőnye egészült ki a nagyokkal köztük a 2019-es bajnok Michelisz Norbival vagy éppen a tavalyi győztes Mikel Azconával. A szervezők szerencsére gondoltak az átláthatóságra is, így könnyedén ki lehet silabizálni ki melyik tabellán érdekelt ugyanis a World Tour résztvevői minden esetben száz és kétszáz közötti rajtszámmal versenyeznek.
Hirdetés
Magyar szempontból sajnos nem alakult túl jól a hétvége. Az időmérőn Michelisz az ötödik helyet szerezte meg, míg a TCR Europe mezőnyében versengő Losonczy Levente a tizennyolcadikat. Az első futamon Michelisz hiába ment hibátlanul, a kevés előzési pontot kínáló Hungaroringen nem tudott csodát művelni és a hatodik helyen hozta be a Hyundait, míg a versenyt a Lync & Cóval Yann Ehrlacher nyerte végig az élen autózva. Losonczy a 18. helyet megtartva ért be a célba. A vasárnapi futamon a magyarok még a szombatinál is rosszabbul jártak ugyanis mindkét versenyzőnek jó indulattal is két kanyarig tartott a versenye. A fordított rajtrácsnak köszönhetően ezúttal Michelisz a hatodik helyről indulhatott, a rajtot pedig egész korrektül kapta el de az első kanyarban szokásos dulakodásban hátulról kiforgatták a 105-ös Hyundait és a pálya közepére visszapördülő versenyautóba hátulról beleszálltak a riválisok. A magyar versenyző vissza tudott jönni a boxba és a csapat azonnal elkezdte szerelni a bal hátsó felfüggesztést és még a biztonsági autós fázis alatt végeztek, de Norbi autója látszott hogy nem száz százalékos mert a magyar versenyzőnek már az is komoly erőfeszítés volt, hogy egyáltalán egyenesbe tudja tartani az autót. Losonczy még ennél is rosszabbul járt hiszen az autójának az eleje tulajdonképpen eltűnt, miután Micheliszhez hasonlóan belekeveredett a rajt utáni incidensbe, így számára azonnal véget ért a verseny.
Hirdetés
Nem csak a TCR sorozatban mentek ugyanakkor magyar versenyzők. A hétvégén egyetlen márkakupaként ezúttal a Renault Clio Cup körözött a Hungaroringen a mezőnyben Lantos Szabolccsal és azzal a Tim Gáborral, akinek a versenyeztetését egyedülálló módon a szurkolói is finanszírozzák ugyanis közösségi adománygyűjtés formájában van lehetőség a magyar versenyzőt segíteni.
Hirdetés
Nem csak a zárt karosszériás, hanem a formulaautózás világában is megméretették magukat magyar versenyzők. A Formula Regional szériában igyekezett helyt állni Révész Levente, a 32 fős mezőnyben egyszer 15, egyszer pedig 16. lett. A másik formaautós nevelőszériában az Euroformula Openben Berta Benjámin versenyzett a hétvégén a Motopark csapat égisze alatt, ahol néhány éve még olyan versenyzők futottak mint Yuki Tsunoda, Guanyu Zhou de ebből a csapatból tudott feljebb lépni anno Kevin Magnussen is. Berta a hétvégén két hetedik és egy hatodik helyet szerzett a tíz fős mezőnyben. A hétvége legnagyobb durranása viszont kétség kívül a névadó GT Open sorozat volt. Habár itt nem volt magyar érdekeltség ebben a sorozatban mindenki megtalálhatta a neki tetsző versenyautókat. A GT3-as autók között szép számmal sorakoztak fel Ferrarik, Lamborghinik, Mercedesek, de akadt a mezőnyben Aston Martin, Porsche, Audi és McLaren is. Összesen 34 autó sorakozott fel a legkomolyabb gépcsodákból és egyértelműen ezek szolgáltatták a legkellemesebb hangélményt is. A Paddock jegyet váltó nézők pedig abban a szerencsés helyzetben voltak hogy az ebédszünetben kimehettek a boxutcába és alaposan szemügyre vehették a versenyautókat. Ha pedig valaki többre vágyott még ennél is, a főtribünök mögött a Hyundai kiállította a legújabb üdvöskéjét, az Ioniq 6-ot. A piros szín jól áll az egyébként is elegáns megjelenésű autónak, a futurisztikus vonalakhoz pedig sokat hozzádob az digitális visszapillantó. Összességében mindenki megtalálhatta a maga számítását a kétnapos rendezvény ideje alatt, az autóverseny mámorából pedig az sem zökkenthette ki a látogatókat hogy a Hungaroring jelenleg igencsak feldúlt állapotban van az átépítési munkálatok miatt, de a felújítás már igencsak ráfér az 1986-ban épült pályára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?