Érdemes várni a tankolással

Törlődhet az üzemanyagárak e heti emelkedése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hosszas árapadást követően e héten 5-5 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára. A forint árfolyamának erősödése és a nemzetközi árak apadása miatt a következő hét legalább ekkorra árcsökkenést ígér, így érdemes várni a tankolással.

Az áprilisi igen tetemes, a benzin esetén 29, a gázolajnál 25 forintos árapadást követően május első munkanapján, azaz 2-án 5-5 forinttal emelkedett a benzin és a gázolaj ára. Kedvező hír azonban, hogy a héten apadt a kőolaj és a finomított termékek, azaz a benzin és a gázolaj nemzetközi jegyzési ára.
A 95-ös esetében a dollárban számolt árak 2,4, a dízelnél adódottak 1,4 százalékkal mérséklődtek, s ezt a forint erősödést mutató árfolyama is tetézi. Hazai fizetőeszközben tehát még jelentősebb, a benzinnél 4,1, a gázolajnál 3,1 százalékos az árcsökkenés, és ez akár 7-8, az óvatosabb becslések szerint inkább 5-6 forintos árapadást hozhat a jövő hét közepére a töltőállomásokon. Az árváltozások miatt sanszos, hogy a benzin ára a gázolajénál - a végfelhasználók számára is - jelentősebben fog apadni.
Hirdetés

Az e heti 5-5 forintos áremelés tehát minden bizonnyal törlődni fog, s a 95-ös jelenlegi 409, a gázolaj 413 forintos átlagára az egy héttel korábbi 404/408 forintos szintre vagy akár az alá eshet vissza. A MOL döntése hétfőn esedékes, a változás szerdán lép majd életbe, amikor aztán újabb, péntektől hatályos ármódosításról dönthet az olajtársaság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?