Ciao, Agip – nem sokáig tankolhatunk már náluk

Lezárta az Agip felvásárlását hazánkban és a régióban is a MOL-csoport

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kevesebb, mint 173 töltőállomás került a MOL-hoz azáltal, hogy lezárta az olasz Eni magyar leányvállalatának felvásárlását.


Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója jelentette be, hogy a cég lezárta az Agip felvásárlását, ezáltal 173 új "benzinkútja" lett. Ezek persze egyelőre még Agip-kútnak látszanak, ugyanakkor átcímkézésük hamarosan megkezdődik, hiszen a jövőben - legkésőbb jövő év végétől - valamennyi MOL tulajdonú kút valóban MOL benzinkút lesz. Több állomás a Fresh Corner koncepció szerint működik majd, amelynek lényege, hogy a benzinkutakat egyfajta kiskereskedelmi ponttá alakítják át, ahol az ügyfelek a tankolás mellett be is vásárolhatnak. Magyarországon mintegy 50 ilyen kút üzemel már. A tranzakció eredményeként hazánkban már minden negyedik töltőállomás a MOL-hoz tartozik, az olajkonszern 11 országban működő kiskereskedelmi hálózata több mint 2000, csak Magyarországon 537 kúttal üzemel.
Hirdetés
Mint azt megtudtuk, a MOL-csoport az elmúlt két évben mintegy 450 töltőállomást vett át Kelet-Közép-Európában, közülük csaknem 400-at az Enitől. Korábban a cég Csehországban 125, Szlovákiában 41, Romániában 42, Szlovéniában 17 Agip töltőállomást szerzett. A bővüléssel a MOL kiskereskedelmi hálózata piacvezető Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban. Második helyen áll Csehországban, harmadikon Romániában és Szlovéniában. A terjeszkedés eredményeképpen 4,3 milliárdról 5,4 milliárd literre növekedett a cég általi éves üzemanyag-értékesítés. A benzinkutak shop-bevételeit is növelni kívánja a MOL, hiszen egy-két éven belül 300 kutat a már ismertetett Fresh Corner koncepció szerint kíván átalakítani a 8 országban.
A most lezárt felvásárlás az Eni Hungária Zrt. nagykereskedelmi tevékenységére és a kiskereskedelmi hálózatra terjed ki, kenőanyag nagykereskedelmi üzlete nem képezte a megállapodás részét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?