Scania autóbuszok immáron 100 éve
100 éves matuzsálemek - Scania autóbusz-történelem
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Kooperációban készült az első Scania autóbusz: az alvázat maga a Scania gyártotta, míg a motort és a karosszériát a Vabis biztosította. A naptárlapokon 1911 szerepelt ekkor.
Buszgyártóként idén ünnepli századik évfordulóját a Scania. Melker Jernberg, a svéd vállalat autóbusz üzletágának igazgatója szerint örömteli esemény visszaemlékezni a múltra, felidézni az eltelt száz esztendő szép pillanatait, ugyanakkor most az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy felgyorsítsák a fenntarthatóbb utasszállítás elterjedését. „Ha az utazás elvesztegetett időtöltés helyett minőségi időtöltéssé válik, még vonzóbbak lesznek a buszok, így még versenyképesebb alternatívát jelentenek majd.” – jelentette ki ünnepi beszédében.
A Scania autóbuszok története dióhéjban
1911 − Az újonnan létrejött Scania-Vabis átadta az első svéd gyártású, motorral hajtott buszt, a “Nordmark bus” nevű járművet. Lánchajtást alkalmazó alvázát a Scania készítette Malmö városában, Svédország déli részén, míg motorral és karosszériával a Vabis látta el Södertäljében.
1932 − A buszok értékesítése meghaladta a tehergépkocsik értékesítését. Folyamatosan nőtt az igény az egyre nagyobb járművek iránt. A Scania-Vabis bemutatta a „Bulldog” buszt, amely egyszerű, helytakarékos formájával úttörőnek számított.
Magyarországon a Rába is készített ehhez hasonló, vezetőfülkébe épített motorral szerelt autóbuszt, amely a szakzsargonban a trambusz nevet viselte
1948 − A Scania-Vabis először exportált buszokat Brazíliába, amit 1951-ben teherautók követtek a brazil Vemag autóipari vállalattal kötött import-megállapodás értelmében.
1953 − Bemutatkozott a svéd piacon az egyesült államokbeli Mack Manufacturing Corporation vállalattal közösen kifejlesztett Scania-Vabis Metropol elővárosi busz. A soros, nyolchengeres motort keresztben építették be a busz hátuljába. A Metropol volt az első önhordó karosszériás, 100 százalékban hazai gyártmány.
1957 − A Scania-Vabis − szilárdan megvetve lábát Brazíliában − motorgyártásba kezdett. Az 1959-ben megjelent B75 volt az első kifejezetten brazil piacra szánt busztípus. Az orrmotoros járművet turista- és városi buszként is használták. Erős motor és masszív alváz jellemezte, továbbá előkészítették a felépítmények könnyű variálhatóságára.
1971 − A Scania-Vabis 1966-ban bemutatott egy kényelmes, utasbarát városi buszt, a CR76 típust. A kis tömeg és az alacsony padlószint állt a fejlesztés középpontjában, míg a motort úgy hangolták, hogy a lehető legkisebb legyen a károsanyag-kibocsátása. Eme CR76 alapján született meg 1971-ben a CR111, a „csendes” busz, amelynek zajszintje csupán 77 dBA volt.
Hátul lánc-, elöl sítalpra szerelt autóbusz − az időjárás, a svédeknél jellemző kemény tél nem lehet akadálya a közlekedésnek
1986 − Egyre fontosabb szerepet játszott a környezetvédelem. Stockholmban a helyi közösségi közlekedési vállalattal együttműködve a Scania megkezdte az etanollal hajtott buszok normál városi körülmények közötti üzemszerű tesztelését. A 11 literes motort úgy alakították át, hogy a dízelmotorok égési körfolyamatának megfelelően üzemeljen etanollal.
1996 − A Scania bemutatta új alumíniumkarosszériás városi autóbuszát, a Scania OmniCity típust. Az alacsonypadlós jármű a karosszéria teljes oldalsó lesüllyeszthetőségével megfelelt a városi forgalom követelményeinek. Ezt az alvázat az alacsony belépésű Scania OmniLink és az emeletes Scania OmniCity típusokhoz is felhasználták.
2004 − Öthengeres motorjával és masszív alvázával az F-széria ideális a nehéz üzemelési körülmények esetére, amikor is egyszerre nyújt kényelmet, és nagy befogadóképességet.
2007 − Miután a Scania 1995-ben kifejlesztette első hibrid tanulmánybuszát, 2007-ben bemutatott egy innovatív hibrid busztanulmányt, amely a maximális kényelem érdekében sarkokba kitolt kerekeket, és összkerék-kormányzást kapott.
Van jövője a távolsági közlekedésre alkalmas, magas fokú kényelmet biztosító, gazdaságosan üzemeltethető autóbuszoknak − vélik a Scaniánál
2009 − Hat háromtengelyes OmniLink etanolhajtású hibrid busz megkezdte teljes körű üzemeltetési tesztjét Stockholmban, a helyi közösségi közlekedési vállalattal együttműködésben.
2010 − Átadták az első Scania Touring turistabuszt. A kínai Higer felépítmény-készítő vállalattal közösen készülő típus célja, hogy az új és a meglévő piacok igényeinek egyaránt eleget tegyen.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Csecsemőblokád Oroszországban
Döbbenetes videót kell, hogy megosszunk, de tényleg, az orosz anyuka tettére semmi, de semmi logikus magyarázat nincs.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SAAB tesztek
Saab 9-3 SportCombi 1.9 TTiDS Aero Aut.
Ha japán modell lenne, már hatszor leváltották volna. De ő csak áll s véd. Márkahagyományokat, biturbó dízeleket, lifestyle kombikat, kényelmes automatákat, skandináv életérzést...
Még több SAAB tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Saab 9-5 2.3 T Arc Automata, 2004 - használtteszt
- Múzeumba kerül a legutolsó Saab
- Hawtai B35: Jaguar Cayenne Kínából
- Újra kinyitott a Saab múzeum
- Környezettudatosságból tér át E85-re a Scania
- Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
- Mégsem váltják aprópénzre a Saab örökségét
- Újra indul a Scania sofőrversenye
- Érdemes még P vagy E rendszámmal trükközni?
- Péntekig lehet pályázni a Saab múzeum autóira
Cikk ajánló
Az eladott Toyoták 15 százaléka hibrid
3 napja – Autósvilág hírei
Az első hibridhajtású jármű 1997-es otthoni bevezetése óta messzire jutott a Toyota, 15 év alatt már több mint 4 millió hibridautót értékesítettek világszerte.
Autóbusz fesztivál a tököli reptéren
Tavaly – Haszonjármű
Aki a piacon számít, ott volt a Tökölön nyolcadszor rendezett, immáron hagyományosnak mondható buszfesztiválon.
Euro 6-os motorok a Scaniától
Tavaly – Haszonjármű
A Scania bemutatta a 440 és 480 lóerős, 13 literes, már az Euro 6 szabványnak megfelelő motorjait, amelyeket leginkább a hosszú távú fuvarozáshoz tart ideálisnak.
-
Mercedes Viano Vision Diamond: fényűzés a kisbuszban
4 hete – Autósvilág hírei -
Nyugaton leselejtezett Mercedes buszokat vásáról a BKV
7 hónapja – Autósvilág hírei -
Scania R500 V8 Black Amber
10 hónapja – Haszonjármű
Használtautó.hu
|
Ár: 599.000 Ft Évjárat: 1998 / 6 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.999.000 Ft Évjárat: 2006 / 8 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.100.000 Ft Évjárat: 2008 / 8 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |


































