Maruti

Maruti 800

Maruti
800

bővebben ›

Maruti márka rövid története

Az egyautós márka – mondhatnánk a Marutira, és félig igazunk lenne. Mivel nálunk az elsőként gyártott Maruti 800 ismert, neve azonosult magával a márkával, bár a Gypsy kisterepjáróból is került néhány Magyarországra. Az 1981-ben alapított indiai autógyár termékei tulajdonképpen Suzuki-modellek: készül itt például Alto, Swift, Wagon R, SX4, hogy az itthon is ismertebbeket említsük. A gyárat az indiai kormányzat hozta létre a főrészvényes Suzuki céggel, de az állam mára kivonult a tulajdonosi körből, helyét befektetők vették át. Indiában ezzel a gyárral kívánták megvetni a modern autógyártás alapjait, amely olcsó és korszerű járművekkel látja majd el az indiai középrétegeket. Mostanáig 7,5 millió autót gyártottak és adtak el Indiában, valamint további félmilliót értékesítettek Európában és a világ más részein. Az 1988 óta nálunk is kapható Maruti 800 DX alapja a Suzuki Alto. 1984-ben kezdték gyártani, és némi módosítással a programban is maradt. Három henger, 39 lóerő, négyfokozatú kéziváltó, öt ajtó és alacsony fenntartási költségek az ismertetőjegyei. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek első felében annyi kelt el belőle nálunk, hogy ma is válogathatunk a piacon fellelhető példányokból – természetesen az egyetlen, a névadó 800-as (796 ccm-es) motorral.

Név:Maruti
Csoport:Suzuki Motor Corporation
Alapítás éve:1981
Cégnév:Maruti Suzuki India Limited (korábban Maruti Udyog Limited)
Székhely:Delhi, India
Első autó:Maruti 800
Jelmondat:Japán filozófia indiai köntösben

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1tYXJ1dGk=

Friss cikkek

Újabb üzemanyagár-csökkenést hozhat a forint erősödése

Újabb üzemanyagár-csökkenést hozhat a forint erősödése

3 órája – Autósvilág hírei

Miközben a forint erősödött a dollárhoz mérten, a gázolaj világpiaci ára kisebb, a benziné nagyobb mértékben nőtt.


Elhunyt Gianpiero Moretti, a MOMO alapítója

Elhunyt Gianpiero Moretti, a MOMO alapítója

15 órája – Autósvilág hírei

A kormánykerekek és egyéb versenyalkatrészek gyártása mellett Moretti lelkes autóversenyző is volt, 1998-ban tagja volt a Daytona-i 24 órás verseny győztes legénységének.


A Honda is beszáll a WTCC-be

A Honda is beszáll a WTCC-be

18 órája – Autósvilág hírei

Pár futam erejéig a Honda már idén beszáll a túraautó-világbajnoki sorozatba. Ez azt is jelentheti, hogy a versenyautó után akár az utcai Civic is turbómotort kaphat.


Használtautó.hu

MARUTI 800 DX

Ár: 229.000 Ft

Évjárat: 1996 / 4

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MARUTI 800 DX

Ár: 127.000 Ft

Évjárat: 1990 / 8

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MARUTI 800 DX

Ár: 190.000 Ft

Évjárat: 1990

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MARUTI 800 DX

Ár: 220.000 Ft

Évjárat: 1991 / 12

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

MARUTI 800 DX

Ár: 75.000 Ft

Évjárat: 1991

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Eladó alkatrészek

MARUTI BONTOTT JÁRMŰ

Suzuki Maruti bontott alkatrészek széles választékban, több ilyen típus volt bontá...

HONDA THULE TETŐCSOMAG...

Ár: 1.500 Ft

Eladó SN7-es Honda Accordhoz Thule tetőcsomagtartó rögzítő kit gumitalpakkal együt...

HANKOOK DYNAMIC 4X4 4...

Ár: 33.000 Ft

Normál állapotú felni, nem patkázott, nem heggesztett, jó állapotú 4x4 Hankook gum...

Még több alkatrész