Hogyan differenciálják szervizdíjaikat a prémiummárkák?
Drágább modellhez drágább szervizóradíj
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sok tényező befolyásolja az autók szervizköltségét, a prémiumgyártók márkaszervizeiben különösen magas számlák adódhatnak. Körülnéztünk mi alapján kalkulálják az óradíjaikat.
Nem csak az egyes márkaszervizek díjai különbözhetnek, az eltérő modellek esetében akár mindegyik ügyfél eltérő mértékű munkadíjat fizethet egy-egy autómárkánál
Elvileg minden szervizművelet előre rögzített áron készül el, így a számla végösszegének nem lenne szabad meglepetést okoznia
Aki új autót vesz, az rendszerint legalább a garanciaidő lejártáig a márka saját szervizhálózatában, azaz valamelyik márkaszervizében végezteti autója kötelező karbantartásait, annak érdekében, hogy az esetleges meghibásodásokat teketória nélkül garanciálisan orvosolják. A fizetendő munkadíjakat minden esetben előre ismertetett tények alapján, az adott modellre vonatkozó rezsióradíjak és a műveletekhez gyári normák alapján meghatározott időtartam szorzataként számolják. Végeláthatatlan elemzést igényelne az azonos műveletek normáinak összevetése, nem tesszük, de nyilvánvaló, hogy márkánként, modellenként jelentős eltérések lehetnek, mondjuk egy fékbetét-csere kapcsán is.
Egy egyszerűbb, mechanikai javítás esetén is az autó rendszereinek bonyolultsága alapján kalkulált rezsióradíj fizetendő
A képlet másik tényezője, azaz a rezsióradíj nem csak márkánként, egy-egy házon belül modellsorozatonként, illetve generációnként is különbözhet. Cikkünk kapcsán hat prémiummárka, azaz az Audi, a BMW, a Lexus, a Mercedes-Benz, a Saab és a Volvo egy-egy jelentős budapesti szervizét kérdeztük meg: „Mi alapján differenciálják az áraikat?”.
Egyszerű képletet alkalmaz a Porsche Buda az Audi modelljeinek karbantartási költségeinél. Csakis az autó mérete számít, azaz az azonos sorozatú modellek javításáért életkortól, értéktől, technikai szinttől függetlenül azonos, 12 840-18 600 forintos rezsióradíj fizetendő. Humánusabbnak nevezhető a BMW-t javító Wallis Pest rendszere. Noha méret és modellszéria alapján is differenciálják szerénynek aligha nevezhető díjaikat, a 6 évnél idősebb modelleket a frissebbekhez mérten kevesebb, mint fele összegért javítják. A Lexus márkaszervizét jelentő Reálszisztémánál modelltől független a 17 ezer forintos óradíj, a visszatérő vendégek ebből 10 százalék kedvezményre mindenképp számíthatnak, de az idősebb modellekhez komolyabb diszkont is járhat – hogy milyen mértékű, az épp kidolgozás alatt áll. A Mercedes-Benz szervizeként megkérdezett Pappas Autó kor és modellsor alapján egy mátrix szerint kalkulál és ez alapján 9 738-22 313 forintos óradíjakat ad meg. Viszonylag egyszerű a Saab hazai forgalmazójának, a Polar Mobilnak képlete, 9-3-as és első generációs 9-5 modelljeire 12 438 (nettó 9 950), tavaly kigördített új 9-5 modelljeire 14 188 (nettó 11 350) forintot számláz. A garanciaidőn túli példányokra kedvezményt ad, 2 éves kortól 5 százalékot, a szervizdíj elengedésének mértéke életkor alapján növekszik, egészen 30 százalékig, ez utóbbi 6 éves kortól jár.
| Audi (Porsche Buda) | 12 840-18 600 Ft |
| BMW (Wallis Pest) | 17 250-19 750 Ft (6 év felett 7 500 Ft) |
| Lexus (Reálszisztéma, Lexus Buda) | 17 000 Ft (visszatérő ügyfeleknek, idős modellekhez kedvezmények) |
| Mercedes-Benz (Pappas Autó) | 9 738-22 313 Ft |
| Saab (Polar Mobil) | 12 438-14 187 Ft (kor alapján járó kedvezmények már 2 éves kortól, 6 éves kortól 30%) |
| Volvo (Volvo Galéria) | 9 750 Ft (a szervizdíj fix, de 5 éves kortól akár 30% kedvezmény az alkatrészekre) |
A márkaszervizek egyik csábereje a profi, minőségi kiszolgálás. Mindenki eldöntheti, hogy neki megéri-e
Körképünk alapján egyetlen olyan prémiumgyártó van, amely nem variálja szervizdíjait, a Volvo központi (Volvo Galéria) szervize kortól, modelltől függetlenül bruttó 9750 forintos rezsióradíjat alkalmaz. Ezzel új autóit minden konkurensénél olcsóbban javítja, a máshol, használtakra elérhető legolcsóbb árnál pedig csak kevéssel kér többet. Az 5 évnél idősebb modellek javíttatása összességében egyébként könnyű szerrel szintén a Volvónál lehet a legolcsóbb, ugyanis a fix munkadíj mellett Classic Szerviz programja keretében az 5 évnél idősebb példányokhoz az alkatrészeket akár 30 százalékkal olcsóbban adják! Számunkra ez a hozzáállás a legszimpatikusabb, hiszen azt, hogy egy adott munkát mennyi idő alatt lehet megcsinálni az adott modell esetében, amúgy is annak gyári normája határozza meg, innentől kezdve pedig ugyanazt az emberi munkát kell megfizetni, mint egy korosabb modell esetében, tehát a díj modellsortól független kellene legyen. A Volvónál így van, tehát a svéd márkánál nem csak lózung az imidzsében hangsúlyos korrektség.
Jellemzően nem modellekhez, hanem főegységekhez kötődnek a célszerszámok és a műszerek, így az eszközök jellemzően az autómárkák több sorozatához is használhatók
A többi márka szervizei természetesen hivatkozhatnak arra, hogy az újabb modellekhez a korábbiakénál drágább eszközökre van szükség, mi viszont nem feltétlenül látjuk az újabb, méretesebb sorozatok karbantartásáért kért magasabb díjak indokoltságát, ugyanis egy-egy egyszerűbb műveletnél messze nem biztos, hogy típus-specifikus célszerszámokra van szükség – márpedig a rezsióradíj művelettől független. Bennfentes információ után kutatva az egyik, magát megnevezni nem kívánó prémiumszerviz vezetőjétől kaptunk néhány érdekes adalékot. A modellenkénti szervizdíjak indokaként ő sem tudott semmi kézzel foghatót említeni, hiszen ha egy adott modellhez bármilyen célszerszámra van szükség, akkor azok árában modellsorozatonként nemigen fedezhető fel különbség. Ám az eszközök, szerszámok, computer-csatlakozók alapvetően az adott modellben alkalmazott rendszerek alapján, nem pedig az autók méretei alapján változnak. Az persze tény, hogy a friss technikai megoldások rendszerint a nagyobb méretű (és drágább) szériákkal érkeznek s utána vándorolnak a kisebb (és olcsóbb) modellekbe, így az új szervizeszközöket és a komolyabb képzéseket is rendszerint a nagyobb modellekkel kapják (persze nem ingyen) a szervizek. Mivel azonban ezen szerszámokat és persze a tudást hosszú távon a kisebb modelleknél is kamatoztatják a műhelyek, így a szerviz-szakember véleménye szerint sem feltétlenül indokolt a méretesebb, nagyobb, drágább modellekre számlázott magasabb rezsióradíj.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Miként alakulhat át a műszaki vizsgáztatás?
Az már tény, hogy némiképp átalakul a műszaki vizsgák érvényessége, ám a reform utáni díjak mértéke még mindig kérdéses.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SAAB tesztek
Saab 9-3 SportCombi 1.9 TTiDS Aero Aut.
Ha japán modell lenne, már hatszor leváltották volna. De ő csak áll s véd. Márkahagyományokat, biturbó dízeleket, lifestyle kombikat, kényelmes automatákat, skandináv életérzést...
Még több SAAB tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Saab 9-5 2.3 T Arc Automata, 2004 - használtteszt
- Múzeumba kerül a legutolsó Saab
- Hawtai B35: Jaguar Cayenne Kínából
- Újra kinyitott a Saab múzeum
- Környezettudatosságból tér át E85-re a Scania
- Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
- Mégsem váltják aprópénzre a Saab örökségét
- Újra indul a Scania sofőrversenye
- Érdemes még P vagy E rendszámmal trükközni?
- Péntekig lehet pályázni a Saab múzeum autóira
Cikk ajánló
Inkognitóteszt: szervizköltségek országszerte
10 hónapja – Tippek, tanácsadók
Négy márka öt-öt szervizénél érdeklődtünk egy-egy modell karbantartásának díja iránt. Az eltérések néhány esetben drasztikusak, amit még tovább fokozhat a márkafüggetlen javító ajánlata.
Mikor éri meg az etanolos verzió?
Tavaly – Tippek, tanácsadók
Új autó vásárlásakor nem csak a dízel/benzines kérdést kell tisztázni, a drága dízelmotorról lemondva több márkánál etanolos verzió is kínálkozik. Kiszámoltuk kinek éri meg utóbbit választani.
Vajon tényleg olcsóbb a dízelüzem?
Tavaly – Tippek, tanácsadók
A növekvő üzemanyagárakkal a benzinesekhez mérten a dízel autók elvileg egyre gazdaságosabbá válnak. Valóban így van?
-
Szerviztörténet lekérdezés – nem mindenhol lehetséges?
Tavaly – Tippek, tanácsadók -
A többmárkások kiszoríthatják az egyéni autókereskedéseket
Tavaly – Sztori -
Hányszor kell befizetni a gépjárműadót?
5 hónapja – Szívató
Használtautó.hu
|
Ár: 790.000 Ft Évjárat: 2001 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.385.000 Ft Évjárat: 2005 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.699.000 Ft Évjárat: 2010 / 6 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |





























