Wartburg
|
Wartburg |
|
Wartburg |
Wartburg márka rövid története
A Wartburg születésének megértéséhez a második világháború végéig kell visszaforgatni az idő képzeletbeli kerekét. Eisenachban BMW típusok készültek, majd 1945-ben az orosz csapatok elfoglalták az üzemet, Autowelo néven új nevet választottak, és mintha semmi nem történt volna, folytatták a már kissé korszerűtlen BMW 321-es modell gyártását. 1948-ban a nagyobb és erősebb BMW 327 is feltűnt a programban, és ekkor Münchenben jogosan szakadt el a cérna. A bajorok kifogásolták, hogy a keleti országrészben maradt üzem BMW-ket állít elő, az oroszok azonban csak mosolyogtak; BMW helyett, Eisenach után EMW-re módosították a márkanevet, és az embléma kék színét pirosra cserélték. Persze, az abszurd szituáció végleges megoldása váratott magára, aztán az 1950-es években rendeződött az elmérgesedett viszony, a keleti gyáregység a kétütemű DKW F9 típusra állt rá IFA F9 néven, majd 1956-ban mutatkozott be az első Wartburg, a 311. Ennek a kimondottan jó vonalú karosszériája alatt a régi, korszerűtlen, 900 köbcentis, háromhengeres, DKW-eredetű motor dolgozott, igaz, 30 helyett 37 lóerővel. 1962-ben vezették be az erősebb, korszerűsített 312-es modellt, és az évek során több változat került forgalomba, köztünk a kombi Camping, vagy a vászontetős Cabrio. Igazi ritkaság a csekély példányban gyártott, 50 lóerős motorral szerelt 313-1 Sport roadster, amely a keleti blokk álomautójaként volt közismert. A régi felépítménnyel, de új alvázon, kisebb kerekekkel mutatták be 1965-ben a 312/1 típust, vagy ahogy mindenki ismeri, a kiskerekűt. A modern vonalú, kényelmes, tágas 353-as ideje 1966-ban jött el, ezt idővel 353W jelzéssel kínálták – ez utalt német nyelven arra, amit ma úgy hívunk, hogy ráncfelvarrás. Ennek a típusnak már nem létezett tucatnyi kivitele, a limuzin mellett csak kombit (Tourist), illetve platós kisteherautót (Trans) szereltek össze az NDK munkáskezek. A szocialista országok „felszabadulása” nem mozgatta meg a nyugatnémet autógyárak fantáziáját, a Volkswagen például a Skodában látott fantáziát, így a Trabant mellett a Wartburg is eltűnt a süllyesztőben, mint márkanév. Az utolsó próbálkozás megegyezett a Trabant 601-es korszerűsítésével, a műanyagokkal elcsúfított 353-as karosszéria orrába 1,3 literes VW-erőforrást szereltek a kétütemű csörömpölő helyére, de ez a szó átvitt és valós értelmében is csupán annyit ért, mint halottnak a csók – a békából nem lett királyfi.
| Név: | Wartburg |
| Csoport: | IFA |
| Alapítás éve: | 1898 |
| Cégnév: | VEB Automobilwerk Eisenach |
| Székhely: | Eisenach, East Germany |
| Első autó: | 311 |
| Jelmondat: | A hajdani DKW technikát másoló IFA F9 után az NDK személyautó gyártásnak csúcsát képviselte a Wartburg, amely méretben, komfortban, no és persze árban is a Trabant fölé emelkedett. |
Kapcsolódó tartalom
Friss cikkek
Újabb üzemanyagár-csökkenést hozhat a forint erősödése
3 órája – Autósvilág hírei
Miközben a forint erősödött a dollárhoz mérten, a gázolaj világpiaci ára kisebb, a benziné nagyobb mértékben nőtt.
Elhunyt Gianpiero Moretti, a MOMO alapítója
16 órája – Autósvilág hírei
A kormánykerekek és egyéb versenyalkatrészek gyártása mellett Moretti lelkes autóversenyző is volt, 1998-ban tagja volt a Daytona-i 24 órás verseny győztes legénységének.
A Honda is beszáll a WTCC-be
18 órája – Autósvilág hírei
Pár futam erejéig a Honda már idén beszáll a túraautó-világbajnoki sorozatba. Ez azt is jelentheti, hogy a versenyautó után akár az utcai Civic is turbómotort kaphat.
-
Jeep Grand Cherokee SRT8 Ferrari-vörösben
24 órája – Autósvilág hírei -
A Ferrari győzne, a Force India ötödik lenne
Tegnap – Autósvilág hírei -
Autós hirdetések a Super Bowlon
Tegnap – Sztori -
Kia Track’ster: Soul sportváltozat
2 napja – Autósvilág hírei -
Jégre vitték az Alfa Giuliettát
2 napja – Autósvilág hírei -
Leállt a Malév, kiábrándultság Ferihegyen
2 napja – Autósvilág hírei -
Karthikeyan kapta a HRT másik autóját
2 napja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 499.999 Ft Évjárat: 1990 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 90.000 Ft Évjárat: 1987 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 110.000 Ft Évjárat: 1977 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 80.000 Ft Évjárat: 1989 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 85.000 Ft Évjárat: 1990 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
Eladó alkatrészek
|
Wartburg 353, 1, 3 gyári vegyes alkatrészek eladók kis és nagy mennyiségben is. |
|
Ár: 1.000 Ft Eladó a képen látható Kerékanyaőr Készlet! 4 darab kerékanya őr az alufelni védelm... |
|
Ár: 11.000 Ft Centírozva, komplett garnitúrában, dísztárcsákkal eladó. |
















