Peugeot-kból sosem elég
Kibővítették a sochaux-i Peugeot-múzeumot
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mostantól nagyobb helyen mutathatja be történetét rajongóinak és az érdeklődőknek a Peugeot – háromezer négyzetméterrel bővítették a sochaux-i márkatörténeti múzeum kiállítóterét.
A múzeum 450 darabos autó-gyűjteményéből több mint százat kiállított
A felújított részben a versenyautók is nagyobb helyet kaptak. Alapanyagból - tekintve a Peugeot erős versenymúltját - nem volt hiány
A háromezer négyzetméteres bővítés hat hónapig tartott, aminek eredményeként már egy 360 fokos panorámaképet és kétszintes bemutatóteret is megtekinthetnek a látogatók. 35 frissen kiállított jármű és két hangsúlyosabb részleg is helyet kapott itt: a haszonjárművek 1895-től 1995-ig tartó száz évét és az összes, 5-re végződő típusszámú Peugeot-t (a legendás 205-től a 605-ig) bemutatják. Az oroszlános márka kiállításait multimédiás eszközökkel színesítik: iPhone vagy más okostelefon segítségével az újonnan kiállított kocsik – köztük nyolc versenyautó, például a 405 T16 Pikes Peak – esetében a feltüntetett QR-kódos információikat is el tudja olvasni a látogató.
Ha valami kapcsolatos a Peugeot-val, arra itt emlékezni fogunk - mint erre a tévéreklámra, amelyben sajátos módon készült el az indiai 206-replika, a helyi diszkós-autó
A múzeum a franciaországi France-Comté régióban, a német-francia határtól hetven kilométerre fekvő Sochaux-ban található, amelyet hagyományokban gazdag Peugeot-székhelyként ismerhetünk. A márkamúzeum a hét minden napján 10 és 18 óra között látogatható, a felnőttjegy 10, a gyermekjegy (10 éves kortól) 3,50 euróba kerül. További információk a http://www.musee-peugeot.com címen érhetők el.


