Önvezetés, járműkövetés, távdiagnosztika – a mezőgazdaságban is
Prega Konferencia és Kiállítás: autókat nem, de érdekes gépeket bőven mutatnak
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sokak a kapára és kezdetleges földművelésre asszociálnak, ha a mezőgazdaság kerül szóba, pedig a fejlődés azon a területen is hasonlóan vehemens, mint az autóiparban.
A Prega Konferencia és Kiállítás rendezvénynek otthont adó Aquaworld bejáratában most épp nem csak luxus-sportautók állnak, egy John Deere traktor is
A Lamborghini a mezőgazdaságban is fontos márka, nyálcsorgatónak persze egy Huracán szolgál
Hangulatfokozónak egy Ferrari és egy Lamborghini mellett egy John Deere traktor is áll épp az esemény helyszínét jelentő Aquaworld előtt, ám ha bemegyünk, elég hamar kiderül,
ma messze nem az az érdekes, hogy hány lóerős a traktor, hanem az, hogy azt mi és miként vezérli, mit, mi alapján csinál.
Ami ugyanis az autózásban megjelent már - például programozható gombok és menük, önvezetés - az a mezőgazdaságban is szintúgy megjelent már. Míg azonban az autók esetén már azon is ámulunk, ha van egy-két programozható gomb, a traktorokhoz - a komolyabbakhoz - Valtra Smart Touch néven - komplett elektronikus kartámasz is kapható. Ennél nem csak egy-egy funkciót rendelhetünk a bizonyos gombokhoz, hanem teljes műveletsorokat programozhatunk, vagy ahogyan a mezőgazdaságban mondják, a beavatkozások sorát rögzíthetjük.Valtra Smart Touch - többet tud, mint egy iDrive. Nem csak egy-egy gomb, a joystick billentyűi is programozhatók
Az érintőképernyőről a motor fordulatszáma, illetve a munkagépek precíziós vezérlése is elvégezhető, sőt, komplett művelet, akarom mondani beavatkozás-sorok is rögzíthetők, azok később is előhívhatók
Utóbbi eszközön keresztül is vezérelhető a másik nagy csoda: az automata kormányzás. Ma ott tart a GPS technika, hogy 2,5 centis pontossággal tudja azonosítani és szabályozni a műholdas/GSM alapú helymeghatározás a traktor pozícióját is. Ezáltal a megművelendő területeken a gépek nyomvonala felírható úgy, hogy ne a sofőrnek kelljen manővereznie és néznie, hogy minél kisebb átfedésekkel és kihagyások nélkül haladjon végig, hanem elektromos kormánymű irányítja traktort a megfelelő alkalmazással meghatározott nyomvonalon. A precíz hely- és útmeghatározásnak köszönhetően nem kell sávról sávra haladni, hanem simán lehet minden sávból a mellette lévő másodikba, harmadikba kanyarodni és így nagyobb sugarú fordulókkal, de "ipszilonozások" nélkül végigmenni az adott területen.
A Trimble automata kormánnyal gyakorlatilag önvezetővé tehetők a traktorok. Az RTK GPS-rendszer 2,5 centis pontossággal határozza meg és szabályozza a gépek helyét
A drónok a mezőgazdaságban is dolgoznak már, permetezésre például kiválóan használhatók





















