128 km/órával ment 50 helyett, kitalálod mennyi a bírság?

A Pest vármegyei rendőrök közel 600 fotóból válogathattak: ők voltak a leggyorsabbak!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sajnos még mindig sokan azt gondolják, hogy az ötvenes tábla valamint a lakott területre figyelmeztető jelzés csupán dísznek van, és országúti tempóval közlekednek a házak között. A rendőrség ezúttal Pest vármegyéből mutatott elszomorító képcsokrot.

Az idei kimutatások szerint még mindig a gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet a magyar utakon, ez viszont nem jelent elég elrettentést néhány sofőrnek. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság három renitens gyorshajtóról közzétette a traffipax által készített felvételeket, akik kivétel nélkül lakott területen belül száguldoztak. A "legenyhébb" eset Tápióbicskén történt, ahol a sofőr 97 km/órával közlekedett a megengedett 50 helyett. Üllőn már 112-nél kattant el a gép, de a legsúlyosabb ámokfutást Maglódon követték el, ott 128 km/órával mérték be a felelőtlen autóst. Esetében vélhetően a maximálisan kiszabható 390 ezer forintos bírságot állapítják meg, míg a másik két esetben 117 és 169 ezer forintos büntetéseket küldhetnek ki - a rendőrség csupán annyit közölt hivatalosan, hogy a három sofőr együttesen 676 ezer forintos közigazgatási bírságot kapott.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?