Tesla Model S ellenfél a Volkswagentől

Bemutatták a VW I.D. Vizzion tanulmányautót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen Phaeton utódjának előfutára az elektromos hajtású I.D Vizzion tanulmányautó.


Villanyhajtása mellett bőven tartogat még újdonságot a Volkswagen koncepcióautója. Az I.D. Vizzion tanulmány dizájnelemei legelőbb a 2022-ben debütáló Phaeton-utódon köszönnek majd vissza, 2030-ra pedig azt az 5-ös szintű önvezető technológiát is szeretnék már az utcán alkalmazni, amelyet a tanulmányautóba már beépítettek. A Passatnál is nagyobb gépet csupán hangokkal és gesztusokkal lehet utasítani arra, hogy mit csináljon vagy hova menjen!
[BANNER type="1"]

Az autóban két erőforrás kapott helyet. Elöl egy 101 lóerős, hátul pedig egy 201 lóerős villanymotor, így a teljesítménye összesen 302 lóerő. A koncepcióautó gyorsulása álló helyzetből 100 kilométer/órára 6,3 másodpercet vesz igénybe, míg a végsebességét az ötös szintű önvezető autók szabályozása alapján, 180 kilométer/órában maximalizálták. Hatótávolságát 650 kilométerre ígérik, az energia tárolásáról pedig 111 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor gondoskodik.

A Vizzion bemutatásával tovább gyarapodott a Volkswagen I.D családja, amelybe a tisztán elektromos hajtású típusok tartoznak. Korábban már bemutatták a Transporter utódjának is tekinthető Buzz koncepciót, valamint a Crozz szabadidő-autót és a kompakt I.D. típust.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?