Kitalálod, kinek szólt a Spanyol Nagydíj után a himnusz?

Dupla Mercedes dobogó, a Red Bullra viszont továbbra sincs ellenszer

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Verstappen agyonverte a mezőnyt, a Mercedesek dupla dobogót hoztak a B-autóval. A Ferrari szenvedett, Leclerc pontot sem szerzett, az Aston Martin a vártnál is gyengébben teljesített.

Közel 20 év után rendeztek újra az eredeti nyomvonalon Formula-1-es futamot Spanyolországban. A száguldó cirkusz 2007 óta használta az utolsó szektorban lévő sikánt, ám ezt most a jobb előzési lehetőségek reményében kivették, a helyét pedig két- majdnem- padlógázas kanyar vette át. Már a pénteki napon bizonyossá vált hogy ez a kanyar bizony fel fogja adni a leckét a versenyzőknek, ugyanis a második edzésen Logan Sargeant szállt ki a sóderágyba változó időjárási körülmények között. A természet a futamot leszámítva egész hétvégén a bolondját járatta a mezőnnyel: hol elképesztő hőség, hol szakadó eső fogadta a pályára kigördülő autókat. Többek között ennek is köszönhető, hogy a rendkívül izgalmas monacói kvalifikáció után ezúttal is volt miért izgulni.
Hirdetés
Az egyetlen biztos pont szombaton Max Verstappen volt. A spanyol pálya minden aspektusában a Red Bullnak kedvezett és ezt a holland könyörtelenül kihasználta. 1:12.272-es idejével senkinek sem kegyelmezett és a Q3-ban az utolsó kör befejezése nélkül szerezte meg a rajtelsőséget Carlos Sainz előtt, aki már fél másodperc körüli hátránnyal iratkozott fel a második helyre. Az igazi őrültek háza csak ezután következett. A betliző "nagyok" miatt a dobogó alsó fokára az idén igencsak szenvedő McLarennel Lando Norris fért oda, míg a negyedik helyet az Alpine versenyzője, Pierre Gasly szerezte meg. A francia viszont nem sokáig örülhetett a második sornak, hiszen a felügyelők két esetben is bűnösnek találták: egyszer Verstappen, egyszer pedig Sainz feltartása miatt szórtak rá 3 rajthelyet. A negyedik pozíciót Hamilton örökölte meg, mögötte némi meglepetésre az Astonban nem Alonso hanem Stroll következett. A spanyol csak a kilencedik helyet szerezte meg önerőből, igaz az autója nem volt száz százalékos az időmérő utolsó szakaszában. A kvalifikáció legnagyobb csalódása viszont mégsem a hazai versenyét teljesítő kétszeres világbajnok volt. Sergio Pérez még a Q3-ba sem tudott bekerülni azzal az autóval amivel a csapattársa tönkre verte a mezőnyt, de a szombati napot a Ferraris Charles Leclerc sem teszi ki a kirakatba, ugyanis az extrém gyorsan javuló pálya áldozata lett. Az első szakasz leintésének pillanatában még a 11. helyen állt a monacói, de annyian javítottak mögötte hogy hamar a kieső zónában találta magát. Végül két tized hiányzott a folytatáshoz, Leclerc pedig a 19. helyre kvalifikálta magát. A csapat végül úgy döntött Leclerc nem áll fel az utolsó sorba, hanem inkább kihasználják a lehetőséget és átállították a Ferrarit egy jobb eredmény reményében, ezért Leclerc a boxutcából kényszerült rajtolni, ahogyan a Sargeant is.
Hirdetés
A rajt után Verstappen megtartotta a pozícióját hiába támadta Sainz az első kanyarban, a holland szépen lezárta a külső ívet. A harmadik helyről startoló Norris járt a legrosszabbul, ugyanis a kettes kanyarban Hamiltonnal ütközött és megsérült az első szárnya, ezért már az első kör után meg kellett látogatni a boxutcát. Verstappen az élen a tizedik körre mindeféle megerőltetés nélkül öt másodperc körüli előnyt autózott ki Sainzhoz képest, tette mindezt annak ellenére hogy elméletileg a gyorsabb piros oldalfalú gumikon volt a hazai versenyző. Hamilton időközben megelőzte a harmadik helyre előretörő Strollt, Pérez a tizenegyedik helyről a nyolcadikig ért fel 10 kör alatt, Leclerc pedig ekkor az 13. helyen autózott a boxutcából startolva. A tizenötödik körre Hamilton ráesett Sainzra, akire időközben rászólt a csapata is hogy csipkedje magát, ugyanis a Ferrari versenyzője ekkor már 7 másodpercre volt a versenyt vezető Red Bulltól. Az olaszok nem várták meg a csata végét, kihívták a spanyolt a második helyről.
Hirdetés
A 25. körre az első három kivételével mindenki megejtett legalább egy kiállást. Verstappen, Russell és Pérez nem állt ki a verseny ezen szakaszáig, a Mercedeses a 26. fordulóban váltott közepesekre, egy körrel később az éllovas Verstappen is meglátogatta a csapatát friss keményekért és hat másodperccel tért vissza csapattársa elé az élre, igaz Pérez ekkor még egyetlen kiállást sem teljesített. A mexikói a 28. körben váltott ugyancsak keményekre, de visszaesett a kilencedik helyre. Időközben Hamilton megelőzte Sainzot így átvette tőle a második helyet, de a hollandot esélye sem volt befogni, hiszen több mint 12 másodperccel ment már előtte. A 35. körben a másik Mercedes is megelőzte Sainzot, a spanyol pedig azon kezdett aggódni hogy a mögötte érkező Pérez is átrágja magát a Ferrariján, igaz ekkor még 7 másodpercre volt a Red Bullos. Időközben megkezdődtek a második kiállások is, ám az élmezőnyből ekkor még senki sem állt ki. A pénteki és szombati naphoz hasonlóan ezúttal is lógott az eső lába, Russell rá is kérdezett a csapatnál az égi áldásra, de a csapat megnyugtatta egyelőre nincs kilátás esőre. 15 körrel a vége előtt Verstappen már 40 másodperccel vezetett, igaz mögötte mindenki kétszer volt kint. A két Mercedes dobogója biztosnak tűnt és az egyetlen jelentős kérdést a Sainz-Pérez csata jelentette a negyedik helyért. Érvényesült a papírforma, hiszen a friss lágyakon érkező mexikói könnyedén átlépte a Ferrarit. Időközben az éllovas Verstappen is megejtette kiállását, 16 másodperccel jött ki Hamilton elé. A 60. körben Verstappen megkapta a fekete-fehér zászlót, ugyanis háromszor is kiszélesítette a pályát, de a végjátékba ez sem tudott izgalmat csempészni, ugyanis 20 másodperc fölötti előnnyel vezetett, a többszöri pályaelhagyás pedig általában 5 másodperces büntetéssel jár. A holland annyira unta magát az első helyen, hogy a leggyorsabb kör felől érdeklődött de a csapat gyorsan letiltotta a kísérletezésről és határozottan megkérte, hogy a fehér vonalakon belül, kockázat nélkül autózzon. Verstappen végül 23 másodperccel nyerte a futamot a két Mercedes előtt, Hamilton-Russell sorrendben, de azért megfutotta a leggyorsabb kört is biztos ami biztos alapon. A negyedik helyen Pérez futott be, mögötte Sainz, a hatodik helyen Strollt intette le a kockás zászló a sebváltóján Alonsóval, a legjobb tízet pedig Ocon, Zhou és Gasly egészítette ki. Nem kis meglepetésre Leclerc még a pontszerzők közé sem fért oda, csupán a tizenegyedik lett. A jövő héten pihen a Formula-1 mezőnye, folytatás két hét múlva Kanadából!
A Spanyol Nagydíj végeredménye:
Hirdetés

Versenyző Pont
1. Verstappen 26
2. Hamilton 18
3. Russell 15
4. Pérez 12
5. Sainz 10
6. Stroll 8
7. Alonso 6
8. Ocon 5
9. Zhou 2
10. Gasly 1


Hirdetés
A bajnokság állása hét hétvége után:
Versenyzők Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstappen 170 1. Red Bull 287
2. Pérez 117 2. Mercedes 152
3. Alonso 99 3. Aston Martin 134
4. Hamilton 87 4. Ferrari 100
5. Russell 65 5. Alpine 40
6. Sainz 58 6. McLaren 17
7. Leclerc 42 7. Haas 8
8. Stroll 35 8. Alfa Romeo 8
9. Ocon 25 9. Alpha Tauri 2
10. Gasly 15 10. Williams 1

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?