Csak a gázolaj ára csökken, a benziné nem!

Kedvezőbb dízelár a hét közepétől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogyan az várható volt, csökkenti a gázolaj árát a Mol. Szerdától literenként 4 forinttal kell kevesebbet fizetni érte.

Miután az elmúlt héten jelentősebb mértékben csökkent a gázolaj világpiaci ára, szerdától a hazai töltőállomásokon is a mostaninál kedvezőbb, literenként 4 forinttal alacsonyabb gázolajárakkal találkozhatunk. Miként azt a hétvégén írtuk, nem csak a gázolaj, a benzin dollárban mért ára is apadt, ám a forint gyengülése miatt a hazai fizetőeszközből szerdától sem tudunk kevesebbet fizetni a 95-ösért. A Mol ugyanis csakis a dízel üzemanyag nagykereskedelmi árát apasztotta, a benzinét nem.
Hirdetés
Marad tehát a benzin 395 forintos kiskereskedelmi átlagára, a gázolaj pedig szerdától átlagosan 420 forintért tankolható literenként. Természetesen továbbra is érvényes, hogy a töltőállomások között jelentős, akár literenként 20 forintos áreltérések is tapasztalhatók, így aztán tankoláskor érdemes megválasztani a megfelelő kutat - azon ugyanis több múlik, mint a hetenkénti néhány forintos árváltozásokon.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Hát itt az a piszkos nagy helyzet, hogy a bankok sajnos pontosan úgy számolnak ahogy GÉ írja. A 2×2 Cóbi uraknál ,mindig ” 5 “, és ha lehet még utána raknak egy x is, ami náluk inkább a szorzót jelenti és nem az írás tudatlanságot. ARNI! annak ellenére, hogy egy kicsit összevesztünk-:) az elején, szerintem egy hullám hosszon vagyunk. Biztos emlékszel, a szocializmusban elkaptak egy hagyót, vagy egy gyurcsányt, azt minden kímélet nélkül levágták mint egy disznót. Na ezért kellett hirtelen a nagy rendszerváltás,féltek a vágóhídtól. Ebben a hőn szeretett tolvaj és rabló világban,még ki is tüntetnek érte, jobb esettben miniszter is lehetsz ha metszett vagy. -:) ha úgy keresel milliárdokat ,hogy közben magad után hagysz több 100ezer nincstelen öngyilkos jelöltet. GÉ! az szerinted nem lenne életszerűbb ha mondjuk makkupakfejű gyurcsánytól lenyúlnánk 1 milliárdot és ingyen bérmentve ha 8miskát számolsz egy átlag házért, lakáshoz tudnánk juttatni durván 125.00 családot,(többek közt erről is szolt a szocializmus) ha használom a bankáros x-t 4-el,akkor ez a lakosság 5%-t érinti, hmmmm——- milyen rossz dolog segíteni másokon———– Én csak egyet nem értek meg soha sem! “EGY” embernek minek több ezer milliárd? Vajon egy nap hányszor verheti ki a metszett farkát ez a homokos kis kocsog( a fent említett)a kavicsra? mert az tuti,hogy nem az asszonyba landol, mert az náluk már nem divat. Persze lassan már azon sem lepődnék meg,ha a TV. közvetítené azt, hogy szopják le egymást a parlamentben, biztos izgalmasabb lenne mint azt hallgatni, hogyan raknak ki nem sokára több 100ezer lakás tulajdonos embert. Ejjjjjjjj! hány évtizednek kell eltelnie ahhoz, hogy rá jöjjön mindenki arra, hogy kurvára nem erről szól a DEMOKRÁCIA!! Azt mi már kitaláltuk 5000 évvel ezelőtt-:)))

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Mindenki, aki tudja, hogy 2+2 nem lesz soha 5, az látja. Erre még párttagságival is képes az ember:D Más kérdés, hogy az a rendszer sem volt életszerűbb, de arról nem szabadott beszélni.
    De visszatérve a cikkhez, utánaolvastam pár dolognak. Hát.. a MOL-ban a legkisebb dolog az, hogy nem piaci áron adnak üzemanyagot, világi nagy báb ez is amit valahonnan mozgatnak. Pl. a Horvát tesó bekebelezése orosz szálakig. Érdekes módon pont erre az időre volt orosz kézben a MOL nagy része, aztán mindent vissza, de a kistesó már nem menekül. Hm…
    Lényeg, hogy jövőre drágább lesz az üzemanyag, ezt az egyet meg tudom jósolni:D

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    [i]“Gondolom mindenki látja, hogy ez nem tartható fent a végtelenségig, önmagát rombadöntő rendszer.”[/i]
    Igen, egyetértek fejtegetéseddel, az egészben csak az az érdekes, hogy annak idején az átkosban is ezt mondták nekünk a kapitalizmusról…

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Ezzel egyet értek, bár szerintem nem volt mindenkinek választási lehetősége a IIvh után.
    Ja meg, hogy miért nem emelkedik a bér? Az szerintem egyszerűen annyi, hogy a komcsi rendszer a stagnálásra épül, nincsenek szaporodó javak így nincs elégedetlenség se mert megvan mindened ami lehet. Kenyér, vodka, meló, lakás, azt annyi. Most a kapitalizmusban meg azért nincs emelés mert az állandó növekedés elvére épül, ahhoz viszont hogy egy piac fejlődjön, egy másikat kell kihasználni (ide tartozunk mi is). Mivel mindenki fejlődni nem tud, a tőke jellemzője, hogy koncentrálódik a piramis tetején, míg az aljára hitelt osztanak ki ami nem létező pénz. Gondolom mindenki látja, hogy ez nem tartható fent a végtelenségig, önmagát rombadöntő rendszer.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Sajnos a szikrát(Magyar feltalálók) is elfojtják a 70-s évek óta. Nem véletlenül esett ki Ausztráliában az a Magyar tudós honfitársunk se a 70-s évek vége felé a szálloda 8ik emeletéről. Konferenciára ment, hogy elmagyarázza a világ tudósainak azt, hogyan működik egy Ottó motor vízzel. Na most a vízzel kapcsolatba(ivóvízről beszélek) nekünk is 110 dollárért kellene adni 1 hordóval, aszem 80l-ről van szó. Ugyan olyan pofátlanul kellene nekünk is az árakkal manipulálni, persze megint itt a zár a lakattal (EU). Lehet itt okoskodni úgy is háború a vége minden világ válságnak, és én várom ezt a pillanatot, hogy ki tudjak lőni egy pár kupakosfejút a parlamentből. Egy kérdés azért csak pitiszkálja gondolom mindenkinek a kis agyát, hogy vajon miért választották a szüleink a 2 világháború után a szocializmust? (mert itt 9millió ember 1szelet kenyérért dolgozott 15órát.) Azért elgondolkodtató az is, hogy miért nem állt a nép(9millió) ahhoz a 200ezer zsidó és bűnöző mellé, akik azt a piszkos nagy rendszerváltást akarták 56-ban. Bocsi nem akartam történelembe átmenni, csak ki jött belőlem. 1 a lényeg! le kell koccolni az uniótól, és ha ezt valaki felvállalja akkor megint békesség és jó lét kezdődhet Magyarországon. 50évnyi tapasztalat beszél belőlem. És bocsi ha 1-2 szarrágó cóbit megsértettem ezzel,felvállalom amíg élek. Aszem egyről beszél itt mindenki ezért felesleges bántani egymást.hááát tudja itt mindenki szerintem, hogy miről szól itt a politika(pénz).

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Ha csak az érdekel hogy Mo-on a benzinár meg a gázolajár miért nem mozog pontosan együtt a nyersolaj világpiaci árával, akkor ebben neked a MOL-t kell kérdezned. Egy ilyen ármozgás mindig tele van politikai töltetű megnyilvánulásokkal a hozzászólók részéről, én ezekre reagáltam, mert nagy részük a realitásoktól igen elrugaszkodott.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Igazából mindegy miben hiszel vagy én miben hiszek. Abban biztos vagyok, hogy a világpiaci árakat minden irányban tudja befolyásolni egy szűkebb társaság (csak azért írom ezt, hogy ne zsidózzak, mert úgysem nézed ki belőlem, hogy tudom mi a cionizmus) Viszont leírom lassan, hogy Te is értsd:
    Ez nem világ összeesküvés elmélet, és nem tőzsde meg árfolyam! Csak annyit kérdeztem, hogy ha a gázolaj olcsóbb (mivel a kőolaj ára lejjebb ment) akkor a benzin ára miért nem csökken? Érted mi az összefüggés vidi500? Tudod a benzin is meg a gázolaj is nyers kőolajból van.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Nos én úgy látom, hogy minden összefügg mindennel, a MOL-al, üzemanyaggal is. Be vagyunk tagozódva egy olyan rendszerbe, ahol kegyetlenül a sarokba lettünk szorítva a 20 év alatt, a végtelenségig ki vagyunk szolgáltatva, gúzsba vagyunk kötve. Csak kérhetünk, meg jelenthetünk, és ebből a szempontból teljesen lényegtelen ki ül ott kis hazánk legelső székén. A különbség csak annyi, hogy az egyik mosolyogva, hízelegve, tettvággyal, de annál nagyobbat hazudva tapossa sárba saját népét felső utasításra, ha úgy tetszik diktátumra, a másik meg kötekedve, de a végeredmény ugyanaz.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    csinálhatják velünk a felső emberek egy ideig de aztán egyszer úgyis fellázad a nép mert a történelem ismétli önmagát. és sok lúd disznót győz ennyi valamikor csak lesz valami rosszabb esetben majd az unokáink lázadnak fel

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Ti még hisztek abban ha nem Viktor ülne ott akkor jobb lenne?! Totálisan mindegy ki ül ott, a helyzet akkor sem lesz jobb, akárki foglalja is el a helyét, és ezt nem csak üzemanyagra értem.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Az államosítás jó ötlet lenne, ha nem Miviktorunk ülne a volán mögött:)
    Amúgy nem vagyok én meglepve, csak azt hittem gazdaságilag nem kifizetődő magunkat meghazuttolni. Politikailag ugyanez mindennapos dolog, azt tudom. Na de mindegy is, fogalmazzunk úgy, hogy költői kérdés volt részemről. A szikra meg majd csak kipattan, aztán viszlát drága benzin:D

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Nekem sem nagyon tetszik, hogy azt csinál a Mol amit akar, de hát ezt választották a Magyarok többsége 1989-ben a szabadság, demokrácia, és a kapitalizmus nevében. Ezért nem értem GÉ, hogy min csodálkozol. Ha te vállalkozó vagy akkor nem az állam szabja meg, hogy te milyen tarifával dolgozhatól, ezt vetítsd át a MOL-ra is. 76%-n magán tulajdonban van és ráadásul MONOPOL helyzetben is van. A parlamenti kupakosfejű homokosok, nem fogják és nem is tudják meg győzni a homokos izraeli többségben lévő MOL tulajdonosokat,hogy olcsó cuccot áruljanak. Ahhoz hogy jó árak legyenek, államosítani kellene 100%-ban a MOL RT.-t. Ez szinte lehetetlen, mert a kutya a kutyát nem eszi meg.-:) Ha akarod tudni kik szabják az árakat , ide sasszézál el: http://ir.mol.hu/hu/reszvenyesi-szolgaltatasok/tulajdonosi-struktura/

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Vágom, de én a MOL üzletpolitikájára lennék kíváncsi, ezen belül is a felelős személy(ek)re. És persze a kötelezettségeikre. Ez így nagyon monopol helyzet, ha valaki a jókedvéhez igazodóan szabja meg a benzin árát egy országban. És most nem az adóról beszélek.

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    Valaki mutasson rá, hogy a MOL-ban ki az az ember, aki úgy dönt, hogy most olcsóbb a kőolaj, de én nem engedek csak a dízelből. Mégis a ki a rosseb ő, hogy szarik a világpiaci árra, a forint árfolyamra, és azt mondja, hogy márpedig a benzinből most nem engedek akkor sem ha olcsóbb. Az ország bár nem eléggé, de így is parázslik, egyszer meg fog gyulladni aki drága benzinben fürdik…

  • 2017.10.31. at 06:33
    Permalink

    a benzin miért nem drágul?? ez a karácsonyi ajándék a benzineseknek hogy nem emelnek? ez furcsa lehet hogy valami robbanásszerű emelés lessz jövőre

Vélemény, hozzászólás?