25 éves a BMW M3

Ünneplés odaát, fény nélkül

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ilyet sem láttunk még: harminc amerikai örülhet annak, hogy 25 éves a BMW M3, amely Európából indult világhódító útra.


25 éves jubileum, 30 darabos limitált széria, 77600 dolláros alapár – nagyjából ennyi mindent lehetne felsorolni dióhéjban, ha a BMW M3 FGC modellt pusztán számokkal szeretnénk jellemezni. Münchenben úgy döntöttek, hogy a sportos E30 megszületése óta sikert sikerre halmozó típus negyedévszázados fennállásának az észak-amerikai piacon örüljenek a rajongók, és itt kerül értékesítésre az a 30 darab M3 Frozen Gray Coupe (FGC), amelyet hivatalosan ünnepi köntösbe bújtattak. A hajtásláncban nem történt változás, maradt a 4.0 literes, 420 lóerős V8-as motor, a manuális helyett opcionálisan választható M DCT duplakuplungos sebességváltó - ezúttal szériában -, a külső és belső hangulat azonban egyedi. A névből is következtethető, fagyos szürke árnyalatú fényezés különlegessége a matt felület, ami egyrészt mostanság divat, másrészt valóban jól néz ki, és ehhez piros-fekete bőrrel kombinált belső jár, az M modellekre jellemzően gazdag felszereléssel (iPod és USB csatlakozás, navigáció, ülésfűtés, stb). Az M3 FGC tulajdonos örülhet továbbá a 19 colos, Y küllős könnyűfém felniknek, az utastérben sportos hangulatot teremtő szénszálas dekorációknak, valamint a 10 milliméterrel alacsonyabbra engedett karosszériának. Mivel az amerikai vezetők többsége nem a virtuóz szintű volánforgatásáról híres, a BMW igen bölcsen egy egész napos vezetéstechnikai tréninget ad ajándékba a nagyteljesítményű, 0-60 mérföldre (96 km/h) 4,5 másodperc alatt gyorsuló autó mellé – a tanfolyam a Spartanburgban található BMW Performance Driving School keretében végezhető el, természetesen díjmentesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?