3,5 milliárd forintért új kukásautókat kap a főváros

Megkezdődött Budapest hulladékszállító autóinak korszerűsítése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Október végéig 3,5 milliárd forintos beruházással 64 új kukásautót állít üzembe az FKF ZRt. Az egy járműre jutó költség közel 55 millió forint.

Elkezdődött a fővárosi kukásautó-park modernizálása, október végéig 64 új gépet állít üzembe az FKF Nonprofit Zrt., mintegy 3,5 milliárd forintos beruházással - mondta el a társaság szóvivője a környei M-U-T Hungária Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatóján a múlt héten. Dorogi Gabriella hozzátette, a járművek nagy részét, 51 tömörítős hulladékbegyűjtő autót a M-U-T Hungária Kft. szállítja a főváros számára. Ezeken felül 10 konténerszállítót, 2 teherautót és 1 tömörítő munkagépet szerez be a társaság.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a jelenlegi járművek között található 20 évesnél idősebb, félmillió kilométert futott példány is. A most munkába álló célgépek Euro 6-os motorjának köszönhetően csökken a kukásautók emissziója és persze a zaja is, azaz a hulladékelszállítás környezetterhelése.
Hirdetés
Az FKF Nonprofit Zrt. nemcsak új célgépeket, hanem egy útvonal-optimalizáló és szállításszervező informatikai programot is üzembe helyez októberig. Az összesen 3,5 milliárd forint értékű beruházás 93 százalékát uniós támogatásból finanszírozzák.
A társaság járművei évente 620 000 tonna anyagot gyűjtenek be, egy-egy autó havonta átlagosan 2000 kilométert tesz meg Budapesten.Jámbor László, a M-U-T Hungária Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, az osztrák tulajdonú cég 1990 óta dolgozik Környén. A vállalkozás itt 40 főt foglalkoztat, ezen felül Debrecenben és Miskolcon szervizállomást üzemeltetnek. Környén hulladékgyűjtő és konténerszállító járművek összeszerelését végzik, illetve itt gyártják a társaság saját fejlesztésű csatornatisztító célgépét. A telephelyen évente átlagosan 80 kukásautó, 30 csatornatisztító és 40 konténerszállító készül el.
Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?